Képtáraim-régebbi
1976. - 2007.
Újabb: 2008. - 2022.

2005. június 21. Furcsa szerzet vagyunk mi, emberek… 

amíg Aquamarine új lapja nem készül el, rólunk írott cikke legalább itt legyen olvas6ó 

Szép a világ, szépen elmúlt a tavasz és beleballagtunk a kissé ugyan hűvös, de mégiscsak júniusi, széna– és virágillatú nyárba. A pazar napsütéses órák, na meg számos ötletem nyomában lelkesen sétálok a városban és készítem el életem első, kísérleti digitális fotóit.Ez nagy újdonság nekem, így elhatároztam, hogy utánaolvasok a weben, na meg gyönyörködöm mások csodaszép képeiben. Ahogy böngészgettem, nézelődtem, eljutottam egy fórum-oldalra. Érdekelt, miről beszélgetnek itt az emberek...Azt gondoltam, hogy akik ilyen szép hobbinak hódolnak, megbecsülik egymást, összetartanak, hiszen szép lehet a lelkük.

Hát a lelkük lehet, hogy szép, de amit tollhegyre tűznek, az már közel sem… Pár mondatból kiderült: vannak a “művész-fotósok” akik—a többiek szerint: “ülnek egy réten és órák hosszat lesik, mikor bújik elő a fűből egy tetü-bogár”, szerintük ők ezért nem érnek rá mások szakmai kérdéseivel foglalkozni. A további kategóriák szerint léteznek amatőr művészek vagy amatőr fotósok, nem tudom, mi valójában a különbség köztük - ha van egyáltalán - majd a következő “kasztba” tartoznak a hobbi-fotósok, akiket érezhetően magasról lenéz a másik két csoport. A hobbisok viszont az előbbiekről vannak rossz véleménnyel, tehát igaziból senki nem becsül senkit… Hát ez az, amit nem értek. Ha a társadalomnak az egészhez képest szűk rétege- “a” fotósok is több apró, egymást irigylő, lenéző rétegre szakadnak, amikor a jóérzésű emberek nem bírják nézni sem a Parlamenttől az iskolákig, de talán már a bölcsődékig terjedő civakodást, önzést - honnan tanulják meg gyermekeink az “egységben az erő” komoly, évszázados igazságát?
Összefogás híján jóllehet már népünk sem létezne, vagy valahol Etelközben terelgetné porfelhőben vágtató lovait, bégető juhait és egyéb jószágait...

Lelkem végtelen
pusztán száguld lovammal
s kezemben íjam...