Képtáraim-régebbi
1976. - 2007.
Újabb: 2008. - 2022.

Beryl az első gimnáziumot végezte el akkor; és, mint minden nyáron, Gadnáron töltötte a vakációt, valamelyik ismerős családnál. Gadnár jelentéktelen falu a hegyek lábánál, favágók, szénégetők és egyéb szegényemberek lakják. (Az egyéb szegényembereken leginkább a pedagógusüdülő beutaltjait lehet érteni.) Az üdülőn kívül van egy erdészete és egy fogatüzeme; földje annyira kevés és gyenge, hogy még Tsz-t sem volt érdemes szervezni ott.
Beryl már több éve dolgozott nyaranta az erdészetnél, akárcsak a falu hasonló korú sihederei; gyerekmunkához képest viszonylag tisztességes pénzt lehetett keresni csemeteápolással, a műszaki átvételekig. Azon a nyáron Berylt az erdész bácsi a favágóbrigád mellé helyezte el zsongárnak, azaz vízhordónak. Nagy szükség nemigen volt rá, de az erdész szívesen nézegette a széparcú gyermeket, aki hol kislányosan szemérmes mosollyal, hol felnőttesen kacér pillantásokkal honorálta az ártatlan érdeklődést.
Csöves abban az évben bukkant fel Gadnáron, bár akkor még nem úgy nevezték; Kemény Farkas néven mutatkozott be, általános derültséget keltve. Senki nem tudta, honnan vetődött oda állítólagos nagynénjéhez. Csillogó-villogó hatalmas motoron jött, amit minden érdeklődő kipróbálhatott, növelendő falubeli népszerűségét. Kibérelt magának egy lakatlanul álló házat, lekaszálta az udvaron a gaztengert, és leásott egy három méteres, harminc centi széles, alul nyolc, felül egy centi vastag rugalmas, gyalult tölgyfadeszkát. Senki nem tudta, minek az neki ott; ha kérdezték, azt mondta, makivara. Miután berendezkedett, az erdészeten jelentkezett dolgozni. Megkérdezték, mihez ért; azt mondta, fát hasogatni nagyon intelligensen tud... így hát a favágóbrigádhoz került egy hónap próbaidőre. Ez alatt nagyon szorgalmasan dolgozott, esténként a kocsmában fizetett egy - két kört a brigádnak, amúgy meg a fejszét úgy forgatta, mint valami szamuráj harcos a katana-t. S bár kinevették, mikor kevesellte az első havi bérét - az akkoriban egy átlagos tanár fizetésének duplája volt - mire Beryl a brigád mellé került, Farkas már népszerű és elismert munkaerőnek számított. Mindenkire odafigyelt, udvarias volt és keveset beszélt. Ha Beryl vízzel kínálta, azt rendre visszautasította.
- Köszi, kicsi szépség. Majd, ha pálinkát kínálsz...
Egy szép, holdas éjszakán Beryl a vendéglátó család nagylányával sétált az utcán beszélgetve, mikor Farkas udvarából valami tompa puffanásokra figyelt fel.
- Gyere - mondta a barátnő - lessük meg ezt az őrültet. Ilyent még nem láttál.
Farkas az udvaron fehér gi-be öltözve a makivarának titulált deszkát ütötte - rúgta, hihetetlen erővel... majd légzőgyakorlatokat végzett, és valami különös, vad koreográfia szerinti mozdulatsort hajtott végre, mintha láthatatlan ellenfelekkel küzdene... s mikor befejezte, nekik háttal, különös, mély hangon kiáltott fel:
- Mit keresel itt ilyenkor, Judith!!
A barátnő ijedt kis sikkantással szaladt ki az udvarról, de Beryl közelebb lépett a favágóhoz.
- Téged nézlek. Nem tudtam, miféle démonokkal harcolsz, gondoltam, hátha segítségre van szükséged. Honnan tudtad, hogy itt vagyok?
- Éreztem.
- Az a barátnőm kölnije lehetett, én nem használok még illatszert.
Farkas szembefordult vele és tekintete még mindig egy barbár harcosé volt.
- Én csak azt érzem, aki veszélyt jelenthet rám, vagy aki fontos nekem. És nem szagról.
- A barátnőm már többször meglesett. Őt nem érezted?
- A számomra közömbös senkik nem érintik a Ki-met.
- Mi az a Ki?
- Nem tudok úgy magyarul, hogy elmondhassam. Én egy másik világ harcosa vagyok. Küldött, vagy száműzött - de hisz mindegy. Menjél haza, kicsi szépség; nem jó, ha éjszaka kettesben látnak minket. 
- Meg szeretném tanulni azt a koreográfiát, amit az imént láttam. Edzett vagyok, iskolaidőben balettra és vívni jártam. Nos, elfogadsz tanítványnak?
- Amit láttál, az a Shotokan karateiskola egyik kata-ja, formagyakorlata volt. Majd akkor tanulhatod meg, ha tudsz már több másikat. Ha valóban a tanítványom akarsz lenni, délután hatkor gyere el az iskola tornatermébe; edzést tartok néhány gyereknek, nézd meg.
- Ott leszek; és erős vagyok ám...
- Tudom, kicsi szépség. Erősebb, mint én. Hát akkor... jó éjt és szép álmokat.
Beryl jó tanítványnak bizonyult. Hihetetlenül hajlékony volt és minden mozdulatot azonnal leutánzott. Felöltözve szinte betegesen soványnak és korához képest fejletlennek tűnt fiúsan lapos mellével; de az első edzéshez felvett bikini láttatta, hogy csupa szálkásan keményre kidolgozott izom... és két hét gyakorlás után, egy kevésbé kontrollált szép köríves rúgással úgy padlóra küldött egy pelyhedző bajszú, nála vagy húsz kilóval nehezebb szemtelen legénykét, hogy azt bizony fel kellett mosni...
Farkas seiza-t vezényelt a többi tanítványnak és mokuso-t; Berylt meg száz kento-val büntette.
- A Dojo-ban egy család vagyunk - mondta - itt felelős vagyok értetek. A Dojo-n kívül meg éreznetek kell, hogy mikor kell harcolni; és mikor nem szabad. Az erő és a technikai tudás felhatalmaz, hogy elnézők legyetek, ha hülye kis senkik kötekednek veletek. Téged meg - fordult a még mindig szédült fejberúgott sráchoz - nem tanítlak tovább. Ha nem figyelsz rám, nincs értelme. Ezt a rúgást könnyedén blokkolhattad volna, hisz tanítottam a technikát. Jól van, Judith, elég volt. Nem számolod?
- Osu, Sempai. Azt hittem, te számolod.
Edzés után Beryl a favágóhoz somfordált.
- Hazakísérlek, Farkas. Szép az este, és én már egy hétig sem vagyok itt. Ne félj, senki nem szólhat meg minket; ahhoz túl nagy a társadalmi különbség köztünk. Szegény makivarádnak is kijár egy kis pihenés. Leülünk az udvarodon; beszélgetünk, hullócsillagot nézünk...
- Ha meghívsz a ti udvarotokba, a vendéglátóid nyugodtabbak lesznek.
- Na, ők aztán nem nyugtalan természetűek... és a barátnőm a nyakunkra ülne.
- Ahogy gondolod; nem látom be, mitől olyan nagy a társadalmi különbség a zsongár és a favágó között. Hacsak azt nem hiszed, hogy mesebeli királyfi vagyok, fehér lovon.
- Miért ne? Többet költesz, mint amennyit keresel. Vagyok már annyira nő, hogy tudjam: a férfi szexepilje a pénztárcájában van... De én a társadalmi különbséget fordítva gondoltam.
- Ó pardon, Komtesse. Bár tudtommal a nagylónyai és vásáros-naményi Lónyay grófok az Aranybulla óta ipszilonnal írták a nevüket. De még Weöres félcigány Psyché-je is. A Judith sem egy ősnemesi keresztnév...
- Hogy miket tudsz te... egy elvetemült anyakönyvvezető írta i-vel, anno dacumal 56-ban, a forradalom után. Valószínűleg véletlenül. A keresztnevemet - amit keresztanyámtól kaptam, aki a bécsi opera zeneművésze volt - viszont th-val írta... Ez a falu környéki erdőség valaha a nagyapámé volt. Apám annyi idős volt, mint én most, mikor nagyapám birtokait pár napra megörökölte... érdekel egyáltalán a családi história?
- Rólad és tőled minden, kicsi szépség.
- Aztán apám kiment Bécsbe, ott befejezte a gimit, építészmérnöknek kezdett tanulni és a családi ékszereket adogatta el, hogy legyen miből élnie. Ötvenháromban elvette anyámat; ő balett-táncos volt az opera tánckarában. Ötvenhatban Magyarországra jöttek, mert a hülye apám harcolni akart a forradalomért... nos, agyon is lőtték a harcokban. Két éves se voltam akkor... itt ragadtunk anyámmal, aki egy kukkot se tudott magyarul. Nagyapám egykori bizalmi inasánál kaptunk menedéket Kőbányán, aki maga is elég szegényen élt feleségével, a hajdani angolkisasszonnyal... ők most az apukám és az anyukám. Anyám hatéves koromban meghalt, én meg végképp itt maradtam. Ő azt akarta, én is táncolni tanuljak; és vívni, mint apám. Szerencsére valami rokonunk járt nálunk; némi pénzt hozott anyám örökségéből a tanulásomra. Így hát Koppány utolsó élő ivadéka - mármint én - gimnáziumi tanuló itt, a vasfüggönyön túl, azaz mit is mondok, a gadnári aspektusból innen, s bár eddig mindig kitűnő tanuló voltam, igen kevés az esélyem, hogy az egyetemre felvegyenek.
- Hát addig még sok minden történhet... Ha elvégeztem itt evilági dolgomat és hazamehetek, magammal vihetlek, ha akarod. De az még sok év...
- Ó, Farkas... az a másik világ a te világod; mit keresnék én ott? Az enyém már itt van.
- Nem, Judith. Mi egy vérből valók vagyunk: száműzött utazók a világok és idők között. Mit is akarsz majd tanulni az egyetemen? Mi akarsz lenni?
- Még van időm eldönteni. Pszihológus? Vagy etológus... az emberi és állati viselkedésformák összehasonlítója. Tudod, a balettól már elment a kedvem, magas is vagyok hozzá, de táncolni azt szeretek, és tudok is; a tőled tanult karate formákat és a táncot kombinálva mozgásművészettel is foglalkozhatnék. Tudom, ahhoz még sokat kell tanulnom tőled...
- Az alapokat megtanulhatod tőlem is, de nekem nincs jogom tanítani. Shotokan-ban csak első kyum van; a dan-vizsgán tanítómesterem, Mami Sensei megbuktatott. Az Unshu volt a szabadonválasztott kata-m és hibáztam... szerinte... de ez nem tartozik ide. Neked nálam jobb tanítóra lesz szükséged, és az alkatodhoz jobban illő stílusra.
- Azt mondtad, amit tanítasz, az több stílus ötvözete...
- Nem. A formák tisztán a shotokan formái. Aki vizsgázni akar, annak a tiszta stílust kell tudnia. De a küzdelemben alkalmazni kell más stílusok technikáit is, ha nem a tanítóknak, hanem az életnek tanulok. Például kendo-t is gyakorlok; bár itt a kard helyett fejszével.
- A favágók próbálták is utánozni a fejszeforgató technikádat. Bár azt mondták, nem fehér embernek való. Farkas, ha belegondolok, a te családodban is lehetnek hajdani arisztokraták!
- Hát hogyne. Nálunk az elsőszülött fiú örökli a bárói címet és a birtokot, a második és a többi meg katonatiszt lesz, vagy hivatalnok. Apai ágú őseim az erdélyi Bevernek község határában voltak birtokosok, és gondold csak el, ha úgy bemutatkoznék... még jó, hogy a második fiú vagyok.
- Ó, Sempai... - kuncogott Beryl - már majdnem kezdtem elhinni...
- De hiszen valóban a második fiú vagyok... a bátyám festőművész volt, én meg harcos lettem. Fordítva mindketten jobban jártunk volna.
- Mi az, hogy volt? Rádőlt a mókusecset? - somolygott Beryl - Érdekes veled beszélgetni, olyan jókat mondasz... a bátyád mennyivel idősebb?
- Ez nem vicc, kicsi szépség. A bátyám meghalt, lezuhant egy szakadékba zergére vadászván. Tán fél órával volt idősebb, mint én. Nem egypetéjű ikrek voltunk, ő nagy volt és erős, mint apám... nekem rengeteget kellett dolgoznom, edzenem, hogy méltó öccse legyek. De rajzolni én tudtam jobban.
- Ne haragudj... még mindig hihetetlen... anyukámékkal játszottunk ilyen fantáziajátékot, tizedikén kipróbálom a brigáddal. Készülj rá, megnyerheted!
- Kicsi szépség, ha nem félsz bejönni egy férfi lakásába, mutathatok valami érdekeset.
- Nahát, félnem azt nincs mitől... és égek a kíváncsiságtól!
- Ha nem baj, inkább gyertyákat gyújtok - és Farkas sorra gyújtotta a gyertyákat a kisebb szobában, valami húszat. A falon Beryl életnagyságú pasztell portréja volt, részletgazdagon kidolgozva, gyönyörű, vörös hajában fehér rhododendronokkal; és előtte, állványon két kard, a katana és a wakizashi, meg egy tatami. Ez volt az összes berendezés a szobában. Beryl lazán kirúgta cipőit az udvarra, meghajolt, majd a gyékényre lépett és a sarkára ült, mint a Dojo-ban szokott.
- Osu, Sempai. Nehéz elhinni... te tényleg valamiféle időutazó vagy... ilyennek láttál négy év múlva? Nem lehet, nagykorúságom első napján rövidre vágatom a hajam és feketére festetem.
- Sajnálnám, de hát akkor majd, ahogy akarod; én most látlak ilyennek.
- Tudod, Farkas... én nem ilyennek képzeltem el a szerelmesemet, mint te vagy. Nagyon sok elnéző türelemre lesz szükséged... és még kicsi vagyok hozzád.
- Szó sem esett szerelemről.
- Ugyan, hisz meg se kell szólalnod. Ne mozdulj... a Ki-d körülfog és simogat... ne vidd el, hé, az előbb jobb volt!
- Hagyd abba, kicsi szépség. Nekem itt Iasszón-nal való találkozót rendelt a sors, nem Medeia boszorkánnyal. Hé, te lány! Ne csináld!
Beryl felállt a gyékényről, és az alulról világító gyertyák árnyékai valóban boszorkányos vonásokat rajzoltak szép arcára.
- De hiszen te csinálod, nem én... na jó, velem lehet alkudni, mondjuk, hogy együtt csináljuk... csak a Ki érintése volt. Most találtam rá, és játszadoztam vele egy kicsit. Ahhoz, hogy valóban így megérinthess, még várnod kell egy ideig.
- Judith, én nem is... én aztán... és ha kell, évekig...
- Hú, most zavarba hoztalak? Meg hát addig azért nem kell; csak négy hosszú napig. Holnapután tizedike, az favágóéknál fizetésnap. Nem dolgoztok, bort hoztok ki, főztök valami bográcsost... nekem meg ez éven az utolsó munkanapom. Másnap meg ugye másnap... be kell mennem a városba... és aztán van egy szabadnapom - a szülinapom. Éjfélkor születtem... Felmászok a Sas-sziklára, hordok fel gyertyáncsengőt, nyírkérget, száraz fát; tüzet rakok és várom a hullócsillagot. Ha szép az idő, csodálatos fenn az éjszaka; tavaly egyedül voltam. Gyere ki oda hozzám délután. Aztán jövő nyárig úgy sem találkozhatunk, mert tanulnom kell. De azon az éjszakán szeretnék úgy elaludni ott, hogy te vagy a párnám és a takaróm.
- Te tényleg zavarba akarsz hozni... én felnőtt vagyok, te meg egy tizenöt éves gyerek.
- Hát ez így van, de ha téged zavar a nyolc év korkülönbség, majd papának szólítlak. Mesélsz nekem és simogatod a hajamat... ó, az finom lesz! És ha megcsókollak, vagy békává változol, vagy királyfivá... de ha nem mersz oda felmászni hozzám, akkor megint egyedül leszek, és rád gondolok egész éjszaka; de akkor aztán jaj neked!
- Kicsi szépség, annyi idős se voltam, mint te most, mikor dürgő nyírfajdra vadásztam az Alpokban egy billenőcsövű Hornettel... a Sas-szikla golfpálya ahhoz a terephez képest.
- Azt én fel se tételeztem, hogy a sziklamászástól félnél.
- Hát akkor meg mitől?
- Magadtól... tudod, ha azt mondanám, hogy tőlem, az túl nagyképű lenne.

Tizedikén nem dolgoztak a favágók; féllegális majálisféle a fizetésnap. Reggelire szalonnát sütöttek és pálinkát ittak hozzá. Viccből Berylt is megkínálták, számítva a visszautasításra... de a kislány úgy leküldte a méregerős, egyébként hibátlan almapálinkát, mint aki minden reggel így kezdi a napot.
- Ez igen! - hitetlenkedett az erdész - te így iszol?
- Sose ittam még, de apukám havonta egyszer berúg és azt mondja, kellemes...
- Még egyet?
- Nem! - mondta Farkas határozottan - megtiltom, Judith! Komoly ember nem iszik reggel alkoholt; az, már ha egyáltalán, estére való, minden dolog végeztével.
- De hisz te is megittad - próbált megszeppenten vitatkozni a kínáló.
- Én sohase mondtam, hogy komoly ember vagyok... vagy tán úgy ismertek, cimborák?
A reggeli végeztével Gyuri bácsi, a nyugdíjas favágó - aki csak ezekre a tizedikei napokra járt ki volt brigádjával, főzőmesteri minőségben - kiosztotta a teendőket. Ki a krumplit, ki a hagymát pucolta és vágta fel, ki a húst; Farkas fát hasgatott. Berylt pedig tiszteletbeli fiává nevezte ki; ugye, a társaság legfiatalabb férfitagjának a tiszte, hogy ha üres poharat lát, töltsön bele. (Azon a vidéken úgy tartották, hogy aki a pohárban lévő italra rátölt, az más gaztettre is képes.) Amikor mindenki dolgához látott és Gyuri bácsi feltette a bográcsot zsírt olvasztani, Beryl figyelmet kért.
- Emberek, én az idén ma dolgozom utoljára és holnapután lesz a szülinapom. Hoztam egy karniszter borocskát zsebpénzem maradékából, ma úgyis fizetést kapok. Az első pohárral abból töltök, és ha Farkas megengedi, koccintok veletek; cserébe azt kérem, hogy játszunk egy társasjátékot. Ugye, én még gyerek vagyok... ezt fejben kell és akár krumplipucolás közben is lehet.
- Akkor üresre, emberek! - adta ki az erdész a parancsot - és ha fiatalabb volnék, mondjuk húsz évvel, Judithka meg tízzel több, én is olyan jó játékokat tudnék...
- Ó, erdész bácsi... Hát én még tényleg kicsi vagyok ahhoz, amire gondolt... - Beryl óvatosan Farkasra sandított, de az láthatóan elmerült a fahasogatásban - de ön még nem öreg hozzá... csak a felesége... - az erdész nem értette, mi az a finoman csiklandós dolog, ami simogatja, fiatalnak és fickósnak érezte magát és öregedő feleségét is fiatalnak és szépnek képzelte... és az asszony sem értette, minek köszönheti, bár örömmel fogadta azt a váratlan és heves érdeklődést rég fásult férjétől, mikor az hazaért...
Beryl töltött mindenkinek és ismertette a játékot.
- Tehát mindenki elképzel valamit, hogy ki ő. Minél hihetetlenebb, valószínűtlenebb, annál jobb. A többiek kérdéseket tesznek föl, hogy megcáfolják. Ha nem tudja megvédeni, amit kitalált, kiesik. Mondjuk, én azt találom ki, hogy Lónyay gróf unokája vagyok. Erre azt mondják, igen ám, de ő y-nal írta a nevét, én meg i-vel. Erre én azt mondom...
- Már megbocsátasz, fiam - szólt közbe Gyuri bácsi - de ez nem jó példa. Ebben a faluban mindenki szerette a gróf urat, mert jó ember volt. És mindenki tudja, hogy te vagy az unokája, ezért téged is mindenki szeret. Azt mondtad, valami hihetetlen dolgot kell kitalálni.
- Azt hittem, ma itt egy grófkisasszony elég hihetetlen... de azt csak a példa kedvéért mondtam. Nos, ha gondolják, kezdjük! Erdész bácsi, ön a rangidős!
- Jaj, Judithka... mit is mondjak... én olyan fiatalnak érzem magam, és erősnek, mint negyvenéves koromban... és ha hazamegyek, az asszonyt...
Kitörő röhögés fogadta a közlést, mert ez tényleg hihetetlen volt...
- Nincs kérdés? - nézett körbe Beryl és tekintete találkozott a fejét csóváló Farkaséval - nos, ha nincs, hát úgy legyen! Az erdész bácsi továbbjutott! Gyuri bácsi következik!
- Én még nem találtam ki. Átadom Farkasnak, mondjon most ő.
- Akár azt is mesélhetném, hogy királyfi vagyok, fehér lovon, de ez a két sodrott itt vércse... mondok mást. Én az Interpol tisztje vagyok, alhadnagy, és a születőben lévő első magyarországi herointerjesztő hálózatot kell nyakoncsípnem.
Hát ez is hihetetlen volt... kábítószer Magyarországon, a hatvanas években? És pont itt Gadnáron keresi az Interpol?
- Akkor miért itt dolgozol a világ végén, mint favágó?
- Ez kiképzésem része. Tanulom a magyart, az önfegyelmet, a türelmet és a magányt.
- Elhisszük, fiam - mondta Gyuri bácsi - ez akkora baromság volt, mondj még egy ilyet...
- Olyan könnyen nem ússza meg - és Beryl angolul folytatta - nos, mint Interpol tiszt, valószínűleg kiválóan érted, amit mondok. Kérlek, angolul folytassuk ezt a társalgást, még ha a többieket ki is zárjuk ezzel belőle. Majd utána elmondod nekik, miről volt szó köztünk.
- Jó, bár a te kiejtésed meglehetősen bécsies. Onnan tudom, mert én is bécsi nyelvtanártól tanultam angolul... ami arra való nyelv, hogy a nem angolok megértsék egymást. De hiszen a német mindkettőnk anyanyelve - és Farkas németre váltott, eltéveszthetetlen bécsies akcentussal - miért ne úgy folytatnánk? Olyan jól esne hazai szót hallani; bár pont azért űzettem ide, hogy attól legyek hermetikusan elzárva. Akkor fordítsam a többieknek?
- Ne! Majd én - és Beryl pár szóban elmondta magyarul, hogy két nyelven is tesztelte Farkast és ő nem hiszi... aztán a játék érdektelenségbe fulladt, részint a favágók fantáziátlansága, részben a kelleténél gyorsabban fogyasztott bor miatt. Beryl kihirdette a végeredményt:
- Csak az erdész bácsi jutott tovább, és ezzel nyert... ha díjként elfogad két finom puszit egy gyereklánytól, az a jutalma!
- Ó - hördült fel a brigád egy emberként - ha ezt tudjuk, jobban strapáljuk az agyunkat!
Az erdész megpödörte bajszát, kihúzta magát, és büszkén kasszírozta be a jutalmat. Óvatosan és gyengéden megölelgette Berylt és nagyon vigyázott, nehogy illetlen módon érintse... de a lány szorosan hozzábújt, és bimbózó pici mellét széles mellkasához szorította. Az erdész zavartan próbált kibontakozni az ölelésből.
- Nem illik, kislány... na, engedj már el...
- Nem jó? - súgta kuncogva Beryl, alig hallhatóan - nekem nincs apám, akihez így odabújhatnék; és most olyan jól esik... - s elengedte az erdészt, aki vörös volt, mint a cékla.
A többiek megtapsolták őket és rájuk köszöntötték borukat.
Aztán elkészült az ebéd és megérkezett az erdészet Gaz-kocsija is, hozva a fizetést.
- Már megint a Ki-vel játszottál - ült le a lány mellé Farkas komoly képpel - tudsz már bánni vele. Nem játékra való. Sok energiádba kerül és olyan vékonyka vagy...
- Lehet, hogy attól álmosodtam el. Gyere, köszönjünk el a brigádtól; és kísérj haza, kérlek.

A Sas-szikla egy hegy oldalából emelkedett ki a Már völgye fölött, túlérve a gerincen. Legmagasabb függőleges fala több, mint harmincöt méter, de a hegy felőli oldalon is csaknem húsz. Tetején jó szobányi lapos kis plató volt: Beryl kedvenc kilátóhelye. Túl messze esett a falutól mindennapi kirándulásra, de nyaranta néhány alkalommal azért felmászott rá, mindig másik falon.
Most jókora hátizsákot cipelt ki magával, amiben egy könnyű pokrócon, némi harapnivalón és egy kis üveg jó boron kívül egy ponyvát és egy hegymászó kötelet is hozott. Az egyik végét felvitte magával és egy, tán száz éves, de bonsai-méretű molyhostölgy tövéhez kötötte. A kötél elég hosszú volt, hogy a legmagasabb helyen is csaknem a földig érjen. Megrángatta, jól tart - e; majd leereszkedett rajta. Aztán arra gondolt, ő ötven kiló, Farkas meg közel nyolcvan. Rákötötte a kötél végére a hátizsákját és a ponyvát, amibe vagy harminc kilónyi fát is belekötött és rácsimpaszkodva újra megcibálta. Majd felmászott a kötélen, s magának se merte bevallani, hogy ezen a sziklán most félt először - ilyesmit érezhetnek az adrenalinélvezők - de a fa is, a kötél is és a csomó is tartott. Aztán felhúzta a kötelet a rákötött teherrel és az valami keserves munka volt... Kis pihenő után a szikla egyik peremén előkészítette a tűz helyét. Úgy helyezte, hogy mellette ülve a panoráma legszebb részét lássa majd; és a lemenő nap ne pont a szemébe süssön. Alulra nyírfakérget rakott, arra vékony, száraz vadrózsa ágat és gyertyáncsengőt, majd egyre vastagabbat; egy szál gyufával meggyújthatja alkonyatkor. Megszemlélte, minden rendben van-e; az egyik fácska tövében volt annyi talaj, amibe félig beásta a papírzacskóba tekert borospalackot, és az imént a fával felhúzott bükksáslevelekkel takargatta be. Ezután megint a kemény sport következett: többször lemászni, telerakni a ponyvát elegendő száraz fával, majd jelentős mennyiségű - környész hajlamú olvasóim hagyják ki a következő szót - vánkosmohával, amit a pokróc alá szánt, jó vastagon... vissza felmászni a sziklán, felhúzni a terhet a kötéllel... s mire mindennel elkészült, megjelent a lejtő alján Farkas, ő is jókora hátizsákkal, és könnyedén szökdécselt felfelé a kőgörgeteges meredeken.
Beryl lekiáltott neki:
- Isten hozott, királyfi! A cipődet hagyd lenn az enyém mellett; ez az én Dojo-m.
- Isten éltessen, kicsi szépség! Most igazán felnézek rád! Elbír ez a kötél engem?
- A hátizsák nélkül biztosan. Úgy nyolcvan kilóval teszteltem. Azt hittem, a sziklán jössz.
Farkas megmarkolta a kötelet és hátizsákostól elindult fölfelé, függeszkedve. Beryl kedvtelve nézte a mutatós karizmok munkáját; hát ez bizony nem semmi. De azért megkönnyebbülten ült le a kis fa alá, amikor a favágó felért.
- Hát ez igen! Fel se tűnt eddig, hogy ennyire izmos vagy. Gyere, egy kicsit ülj le és pihenjük ki magunkat. Te a mászásban fáradtál el, én meg a nézésbe, hogy elbír-e a kötél hátizsákostól.
- Nem vagyok fáradt - mondta Farkas nagyképűen, de azért elvégzett egy ibuki-t - és ez a hely... és ez a mohaágy... meg ahogy a tűz helyét kitaláltad... ó, gyönyörűm, csodálatos éjszakánk lesz. Ma csaknem pont éjfélkor van újhold; semmi fény nem zavarhatja a hullócsillagot.
- Örülök, hogy tetszik. Mikor gyújtsam meg a tüzet? Hoztam vacsorára kenyeret, szalonnát...
- Ez a te Dojo-d... amikor úgy gondolod. De előtte dőlj hátra, hunyd be a szemed és nyújtsd ide a lábadat. Királyfinak szólítottál; és te vagy az én Hamupipőkém. Bár a faluban újabban egy másik mesét emlegetnek... mi vagyunk Piroska és a Farkas. Üvegcipellőt nem találtam, gyűrűt adnom illetlenség lenne... de ezt fogadd szeretettel. Boldog születésnapot!
- Simogassad még... olyan finom!
- Most már kinyithatod a szemed és nézzed meg, míg világos van.
- Ó, hisz érzem... arany bokalánc... simogass még... csak egy kicsit... mindenhol simogathatsz, ahol szeretnél, én csak annyit adhatok.
- Majd éjszaka, gyönyörűm. Még hoztam egy pár dolgot és rendezkedjünk el világosban.
Farkas kibontotta hátizsákját, amit leginkább egy pehelykönnyű, vízhatlan hálózsák töltött ki; beletekerve egy hűtőtasak, tele jéggel, abban egy palack pezsgő és két fűszerezett pisztráng.
- Ezeket megsütjük nyárson - mondta - és sült szalonna zsírját csurdítjuk rá. A hálózsákot neked hoztam. Nekem ugyanilyenem van. Ha benne alszunk, majd egymásról álmodhatunk.
- Ma benne alszunk majd... hol tudtál pisztrángot szerezni?
- Délelőtt átruccantam érte Bécsbe.
- Azt a játékot tegnapelőtt játszottuk, én most komolyan kérdem.
- Az én motorom kétszázat is tud; négy óra Bécs, oda-vissza. Mi ebben a hihetetlen?
- Nyársat csak kettőt hoztam fel, a szalonnának. Lemenjek még kettőért, vagy hozol te?
- Hoztam - és elővett két esztergált rózsafanyelű, teleszkópos krova nyársat. - Pisztránghoz ilyen dukál. Itt a sziklán majd kézben kell forgatnunk; amúgy a fanyelet letekerve a földbe lehet szúrni, ferdén a parázs fölé.
- Te tényleg valami királyfi vagy - mondta Beryl és meggyújtotta a tüzet - míg lángrakap, nézd körbe a sziklát, hogy a sötétben majd hova léphetsz és hova nem. Hoztam fel vizet is egy karniszterben, ha mosdásra szottyan kedved. És ott egy kis bor a fácska alatt; húzd meg a palackot, aztán én is kérek egy jó nyeletet.
- Hoztam poharat - Farkas töltött és koccintottak. - Isten éltessen és boldog szülinapot!
Mire elfogyasztották a pisztrángot, csaknem este volt. Beryl újra fellobbantotta a tüzet, Farkas bort töltött... aztán nézték a fénycsíkot Nyugat - északnyugat felé a hegykoszorú felett, amit a nap hagyott búcsúzóul.
- Ó, ha gyakrabban ehetnék ilyen finomat, úgy meghíznék...
- Gyönyörűm, neked sokkal többet kéne enned... olyan vékonyka vagy; és az erőhöz, ami benned van, tartoznia kell egy bizonyos tömegnek; másképp felemészt. Majd gondoskodok róla, hogy tartalmas és ízletes dolgokat ehess. Hogy a halat szereted, azt már tudom; és az én világomban annyiféle finom sajtot csinálnak... és persze csokoládét... szereted egyáltalán?
- Nagyon szeretném, de mi szegények vagyunk és ritkán jutok hozzá.
- A pezsgőt éjfélkor gondoltam... de ez a te szülinapod, szólj, mikor akarod.
- Ne siessük el. Tegnapelőtt kóstoltam először pálinkát... és az erdész bácsit úgy megölelgettem, teljesen zavarba jött. Remélem, szegény felesége jól járt utána. Ma téged akarlak ölelni. És te engem... és szerelmeskedhetünk hajnalig. Ölelj át... és ha nem zavar nagyon, hogy még kicsi a mellem, simogasd... a tied akarok lenni éjfélkor, csak arra kérlek, légy nagyon gyöngéd velem...
Farkas azonnal elengedte Berylt és hátralépett.
- Ne csináld ezt velem, te gyerek. Nem azért másztam ide fel hozzád. Nekem fontos dolog a szex, de én felnőtt nőkkel szoktam... és te sem akarod.
- Dehogynem, csak félek... azt mondta a barátnőm, te nagyon jó és gyengéd szerető vagy... szeretlek, és szeretném, ha te is szeretnél, úgy igazán.
- Szeretlek, kislány; és tán pár év múlva meg fogok őrülni érted... de majd akkor akarom először, ha te is. Még nem vagy érett rá, és csak elrontaná ébredező szerelmünket. Biztosan tudom, hogy csak nekem akarsz örömet szerezni. Én meg fájdalmat okoznék neked.
- A Ki nem arra való, hogy játsszunk vele. Te mondtad. Miért kutatsz vele az érzéseimben?
- Tanítványom vagy és felelős vagyok érted.
- Ó, Farkas... gyere, ölelj át és simogass... örülök, és titokban bíztam is benne. Nekem a szex tényleg csak fájdalmat okoz; de annyi örömöt tudok adni vele...
Farkas elgondolkozva ölelte magához a lányt és azért csak megkérdezte:
- Honnan tudod ezt, kislány?
- Előbb-utóbb úgy is el kellett volna mondanom, essünk túl rajta. Tizennégy éves sem voltam, amikor valahogy elcsábított a balett-tanárom, akit tiszteltem. Annyi szépet beszélt és én lefeküdtem vele. Nagyon fájt, de szerencsére nem tartott sokáig... és aztán egy darabig úgy egy - két hetente akarta és bár a fájdalom maradt, ő annyira el volt ragadtatva... csodálatos nőnek nevezett és finom csokoládékat kaptam tőle... gyerek voltam még, és rettegtem a következő alkalomtól, de egy ideig nem tudtam nemet mondani...
- Holnap elmegyünk hozzá motoron és szétverem a mocskos pofáját annak a disznónak...
- Ugyan... hálás vagyok neki, mert ő ébresztett rá a bennem lakó erőre. Mert az utolsó alkalommal már annyira féltem, hogy nem akartam... erre lekurvázott és erőszakoskodni kezdett. Megütöttem, hogy reccsenve tört ki a felső két metszőfoga, ő meg nekiesett a falnak. Aztán még rúgtam bele vagy ötöt oda, jó nagyot, ahol a férfiaknak a legjobban fáj. Megsajnáltam szegényt, de az üvöltésére többen bejöttek, én meg azt mondtam, meg akart erőszakolni. Aztán anyumék nőgyógyászhoz vittek, őt meg feljelentették megrontásért; és még vagy négy velemkorú tanítvány szülei is... hát ez így volt, de te olyan rendes vagy, remélem, nem vetsz meg nagyon érte. De nehogy sajnálni kezdj! Mindjárt sötét lesz, gyere, dőljünk le a mohaágyra, és most te mesélj nekem és simogass...
Farkas mesélt... egy gyönyörű távoli világ hatalmas hegyeiről, végtelen, sötét fenyveseiről, zergéről, nyírfajdról, pisztrángos patakokról... és Beryl is mesélt, és német csacsogása olyan volt, mint a távoli patakcsobogás.

Hajnalban Beryl valami választékosan trágár, szexuálteológiai utalásoktól sem mentes, őszinte, német nyelvű káromkodásra ébredt.
- Mi történt? - ült fel álmosan és beburkolózott a hálózsákba.
Farkas a sziklán üldögélt, tőle két méterre és bokája valami lehetetlen szögben állt...
- Beleléptem valami hülye gödörbe és azt hiszem, eltört a lábam.
- Ne mozogj... lerohanok a faluba és hívok mentőt, hozok segítséget... ó, de az több óra...
- Várj, tudok jobbat. Itt van alattunk vagy másfél kilométerre a régi erdészeti munkásszálló.
- Az már két éve is üresen állt.
- Ott táborozik most az erdészeti technikum egyik osztálya. Közülük az egyik gyerek nyújtott elsősegélyt tegnap a gojzerlápai balesetnél. Magasabb, mint én vagyok, remélem, le bír majd segíteni ezen a görgetegen. A mentő meg a márvölgyi szerpentinen lesz a legközelebb ide.
- Rohanok, kedvesem; és kitartást, és ne mozogj...

Most elnézést kell kérnem a potenciális olvasótól, mert e pillanatban lépek a történetbe; bár ez a mese tulajdonképpen nem rólam szól.
Épp reggeliztünk a munkásszállón, mikor a feldúlt és izzadt kislány berontott közénk.
- Segítségért jöttem, baleset történt a Sas-sziklánál. Farkas, a favágó a lábát törte.
Gyakorlatvezető mérnök-tanárunk rám nézett és tán tétovázott pár pillanatig.
- Na lódulj! Vidd az egyik mentőládát, meg a fejszédet, hogy mankót vágj. Kell még valami?
- Fel kéne kurblizni a mentőket és valakinek elémenni a Már-kanyarig, hogy ott várjon. Aztán meg elénk jönne, hogy azon a kőgörgeteges meredeken segítne lehozni. Mondjuk Jonatán.
Ő volt a legerősebb az osztályban; és egyébként is a barátom. Az egyetlen, akire számítani lehetett. Hátizsákomba borítottam a mentőláda tartalmát saját túlélő-tasakom mellé.
- Ha bírsz, fussunk! - javasolta a kislány és nekilódult. Az előbb még azt hittem, alig él.
Gyerekkoromtól abban reménykedtem, hogy egyszer élsportoló leszek: koronglövő! A makacs kitartással végzett erőnléti edzés miatt eleinte meg se kottyant a rohanás fölfelé a meredeken. Aztán arra kellett gondolnom, hogy ez a szép gyermek bizony erősebb, mint én... De néhai "keresztapám", Vén Jason erőt adott, tán az önzetlen gyógyítók mennyországából, és nem kellett lassítást kérnem.
- Ez igen! - mondta a kislány a szikla alá érve, de ő is alig kapott levegőt - nem hittem volna, hogy bírod majd velem az iramot. Kicsit szuszognom kell, aztán gyerünk.
- Itt vagyunk; ez a Sas-szikla.
- Oda - és felmutatott.
- Ó, ne! - és végigfutott rajtam valami őszinte torokszorító borzadály - Én? Oda?
- Azt hittem, segíteni akarsz.
- Hát persze. Föl még csak-csak fölkínozom magam, de hogy jövök le a beteggel?
- Van hegymászó kötél, de tegnap este felhúztam. Én anélkül közlekedek fel is, le is. Nézzed, hová teszem a lábam és kövess. Ez a legkönnyebben mászható fala. Mezítláb gyere!
Nem mertem lefelé nézni; inkább a szemem felett fél méterrel haladó szép ívű kis lábfej látványába kapaszkodtam. Belejöttem a mászásba, de végül megkönnyebbülten ültem le a kis platón. Levettem a hátizsákot és kiraktam a mentőfelszerelést.
- Jasen vagyok - mutatkoztam be a láthatóan kificamodott bokájú favágónak; s "keresztapám" csak újhold éjfélkor szedhető titkos füvével megtömtem pipámat. Majd szopókát cserélve odanyújtottam neki: - Ezt szívd el, jót fog tenni. Enyhíti a fájdalmat.
- Dzsézjn?! Te?! - kérdezett rá hitetlenkedve, miután rágyújtott - Iasszón királyfi, az argonauta? Vagy Jázon, a gyógyulást hozó? Nem ilyen találkozást reméltem.
- Most inkább az utóbbi. Aki ezt a nevet rám ragasztotta, úgy ejtette, ahogy mondtam.
Vártam, hogy hasson a szer; aki próbálta már, tudja milyen, aki meg nem, annak nem tudom elmondani, mert én se. A Vén kuruzsló szerint, ha egyszer is kipróbálom, elvesztem a tőle örökölt titkos tudást. 
- Most helyre teszem a ficamot. Fájni fog. De utána jobb lesz. Amikor szólok, hogy most, hirtelen, erősen lélegezz ki a szádon át. Úgy könnyebb valamivel.
- Tudom. Mi, harcosok kiai-nak hívjuk azt a technikát. De máris sokkal jobban érzem magam.
Megfogtam a lábát és a szemébe néztem. - Na most! - és bokáját helyére rántottam. Sínbe tettem, befásliztam rendesen és elvettem a pipámat.
- Rendben van. A szopókáját megtarthatod. Azt hiszem, a lábad nem tört el; de ezt majd a kórházban jobban tudják. Most üldögélj még egy kicsit, a mentőnek idő kell, míg ideér; addig kitalálom, hogyan jutunk le.
- Te elsőnek, és muszáj épkézláb lejutnod; egyedül nem bírom el a mentőig. Farkas függeszkedve leereszkedik a kötélen, én leengedem a fentlévő holmikat, meg leoldom a kötelet és lemászok.
Megnéztem magamnak a tornatermitől jóval vékonyabb kötelet.
- Ha ő le tud függeszkedni, akkor én is. Csak várjunk egy kicsit, hogy szokjam a gondolatot. Felfelé jövet szép lábacskád vezetett; ez most lefelé hiányozni fog.
- Azon ne múljon, kiülök a sziklaperemre, és ha segít, nézzed. De inkább a sziklát, amin elrúgod magad, ha neki akarnál csapódni. Amúgy engem mindenki szép kislánynak mond, de a talpamat még senki nem dicsérte.
- Majd, ha megnősz, kislány, gyönyörű nő leszel. Ha akkor találkozunk, jusson eszedbe, hogy mit megtettem a kedvedért.
- Tán inkább az én kedvemért - mondta Farkas - és én sohase leszek gyönyörű nő; de hálátlan se. Nem az a csóró kis favágó vagyok, akinek hiszel.
- Hát persze, hogy nem; fehér lovon királyfi. Bár, ha a lovad itt lenne, könnyebb dolgunk lenne veled a Már-kanyarig. A fű, amit a pipában szívtál, okozhat ilyen mellékhatást.
- A füved csodálatos fájdalomcsillapító és a mellékhatására rezisztens vagyok. De ne nagyon dicsekedjél vele, mert ezért itt börtönbe zárhatnak.
Lábszáram és combom közé szorítottam a kötelet és elindultam lefelé. Meredten néztem a sziklát és mikor földet ért, bizony remegett a lábam. Aztán erőt vettem magamon. A kötél végébe kapaszkodtam, kissé elhúztam a sziklafaltól.
- Jöhetsz! - kiáltottam fel.
- Csak engedd el a kötelet. Majd engem kapj el, hogy ne kelljen a beteg lábammal lelépnem.
Farkas lábait szétterpesztve, csak kezével kapaszkodva tempósan ereszkedett. A kislány meg, miután leeresztette a hátizsákokat, úgy mászott le, mint pók a falon.
Végül mindhárman megkönnyebbülten ültünk le és szuszogtunk. Farkas valami ibuki nevű légzőgyakorlatokat végzett. A kislány csapzott haját ujjaival fésülgette, majd egyetlen vastag varkocsba fonta. Kerestem és vágtam egy emberes darab, mankónak használandó somfát.
- Ej, de sápadt színed van - jött Jonatán elénk - lökd el az a husángot, levisszük a fiút ketten. A görgeteg alján vár két mentős hordággyal. Hú, de jó ez a szikla. Délután feljövök és megmászom.
- Fene a gusztusodat. Mászhattál volna helyettem. Én soha többet.
A mentő elvitte a favágót, mi meg hármasban ballagtunk le a falu felé. Még be kellett vinni a kórházba a papírjait a szállásáról. Jonatán szövegelt a kislánynak az úton végig. Farkas motorja az udvaron állt, azt azonnal körbecsodálkozta.
- Menj haza, Jasen, pihend ki magad. Rádfér. Én beviszem a kislányt ezen a motoron.
- Köszönöm a segítséget - nyújtott neki kezet a lány - de én inkább Jasennel mennék. Ő tényleg felmászott azon a sziklán, nem csak mondta.
- Nekem még nincs jogosítványom és ekkora motoron sose ültem.
- Na ugye! - vigyorgott Jonatán diadalmasan, de a vigyor az arcára fagyott.
- Akkor a déli busszal megyek. Most, ha megkérhetem, Elefánt úr, hagyjon pár percre kettesben minket. - Jonatán leforrázva sétált ki az udvarról.
- Lónyai Judith - mutatkozott be a kislány és ugyancsak férfiasan megszorította a kezemet, szemembe nézve. Valószínűtlenül vörös haja, sápadt-fehér arca éles kontrasztban volt sűrű, fekete szemöldökével és mélybarna, gyönyörű szemével. Egy felnőtt nő tekintete volt az, és egy másik világ elbűvölő ígérete; de hisz egy kis laposmellű csitri még. Mit keresett ez a favágóval éjszaka a sziklaormon... - de anyukám Berylnek becéz. Nem köszönöm meg, amit értem tettél, így adósod maradok; majd, ha megnövök, meghálálom.
Megmondtam a nevemet; de hisz úgyis elfelejti. Aztán még fogtuk pár másodpercig egymás kezét, és néztem titokzatos szemét. Beryl... Perillára gondoltam, aki a lassan feledésbe merülő rege szerint a Sátorhegyek bájos úrnője volt; elcsábította a természet erőinek parancsoló nimfa kedvesét, aki bosszúból a Koporsóhegy alá temette őket; de újjászületik, ha eljön az az idő.
- Látom, nem hiszel nekem. Gyereknek nézel; de én nem akarlak elveszíteni. Felírom neked a címemet, ott majd megtalálsz; de írhatsz is. Farkas meg azt mondta, hogy majd felkeres.
- Te őt szereted?
- Hát persze. A magam módján; de az én szívem nagy... te is beleférhetsz. És amire gondoltál, olyan nem történt köztünk. Hullócsillagot néztünk és beszélgettünk. Gyereknek tart ő is.
- Nem ígérem, hogy írok... Őrizz meg jó emlékezetedben, és vigyázz magadra. Nem vagy adósom. Akitől a nevemet és a gyógyítani tudást örököltem, Vén Jason, mielőtt a Hegységben lezuhant vagy leugrott volna egy, a maihoz hasonló sziklaszirtről, kötelességemmé tette, hogy segítsek, ha tudok és kell. A tekinteted emléke elég nekem. Minden szerelmemben téged kereslek majd. Most igyekezz, mert a busz tíz perc múlva indul.

Több, mint egy év eltelt; a suli után szénégetésbe fogtunk Jonatánnal a Bükkben, mert jó boltnak látszott. Nem mondom, hogy nem kerestünk egy kis meginduló pénzecskét; de az nem az én világom volt. Hazajöttem hát a Hegységbe és favágónak álltam az erdészetnél. Egy októberi vasárnap, ebédidő tájt elegáns motor fékezett erdei tanyám előtt.
- Jó vadászatot, Jasen! Jonatán barátod mondta, hogy itt talállak. - Hát ez meg ki a rosseb, gondoltam, míg szedte le bukósisakját. - Mi van, nem ismersz meg?
- Nem én, de ha Jonatán küldött, gyere be. Ebédelni készültem; tarts velem és igyál egyet.
- Milyen pálinkád van?
- Csukát sütök, ma reggel fogtam; és arra bor dukál. A pálinka az meg olyan, hogy van. Ez egy axióma - töltöttem neki egy rendes adagot - na eg.
- Hol lehet itt csukát fogni a hegyek között?
- Hát ha a hegyek között nem is, de a közelben sok helyen. Ezt a Morotván fogtam.
- Az ide vagy tizenöt kilométer.
- Légvonalban. Én tudok egy rövidebb utat az erdőn át.
- Hülye... - vigyorodott el - na, tényleg nem ismersz? - Tűnődve végignéztem a pofát, aztán valami derengeni kezdett.
- Farkas... tavaly azzal a piroshajú gyerekkel felmásztál a Sas-sziklára, és lábadat törted.
- Nem tört el, csak kificamodott. Azt mondták a kórházban, egy baleseti sebész se látott volna el jobban, mint te. Tudod, mi volt az a fű, amit a pipádból szívtam?
- Vén Jason titkos füve. Leginkább marihuana; a pontos receptjét nem ismerem. Nincs több belőle - ha azért kerestél, hiába jöttél.
- Azért jöttem, hogy köszönetet mondjak; ugye, azzal van tele a padlás. Meg aztán tanulni akarom tőled, amit te tudsz, és tanítani azt, amit én.
- Nincs több időm a tanulásra, tanítani meg nem akarok. A technikusi szakdolgozatomat írom és a minősítő vizsgára készülök. Hétközben meg favágó vagyok, mint te.
- Én nem vagyok favágó. Harcos vagyok. A favágókkal töltött idő kiképzésem része volt.
- Igyál még egyet. Ha én iszok, én is tudok hülyeséget beszélni.
- Lónyai grófkisasszony üdvözöl. Sokat emlegetett a nyáron, és szeretne viszontlátni.
- Hát az meg kicsoda.
- Beryl, te hülye! Akivel tavaly felmásztál miattam arra a sziklára.
- Ja. Hát köszi és én is üdvözlöm.
- Neked megvan a címe. Látogassad meg.
- Mondtam, nem érek rá; és engem különben sem vonzanak a gyereklányok.
- Te tényleg hülye vagy! Csak nem képzeled? Beryl nem gyerek már, hanem gyönyörű nő... De mindenre esküszöm, ha kívánod, hogy kapcsolatunk tisztán baráti.
- Elhiszem, de semmi közöm hozzá. - (Hiszen nekem is jó barátom egy kedves kislány, gondoltam: Gyöngyvér, becenevén Kis-kockás; előző mesém erdészlegényének húga. Jó humorú, őszinte, vadóc kis teremtés, gyerekkorunk óta ismerjük egymást. Sokszor elvittem magammal pecázni, vadmadarat lesni. De ő tényleg gyerek még... sose tekintettem nőként rá. Ideje jó részét apja lovaival tölti - kényesebb orrú városiak valószínűleg lószagúnak tartanák. Tán azért kedvelem, mert jókat tud kacagni minden csekélységen, s engem is felvidít. Mikor úgy hat éves volt, én meg tán tíz, nagy komolyan bejelentette a szüleink előtt, hogy a feleségem akar lenni. Mamája, Kockás néni azt mondta rá, jó; ha ezt húsz éves korában is így gondolja majd, semmi kifogása nem lesz. Bátyja azóta sógornak szólít... De aztán nagyot nevettünk rajta, mint szoktunk volt minden hülyeségen.)
- Igenis, van közöd hozzá. Ő a barátjának tart és számít rád.
- Ugyan, az a róka esete a kisherceggel. Én már kinőttem a mesékből; és egyébként is a húsosabb csajokat kedvelem. Ma este is várok egyet ide.
- Szólj neki, hogy hozza a barátnőjét is. Itt ez a motor, szaladj be értük. Legalább kipróbálod.
- Csábító ajánlat, de a csuka mindjárt kész, először azt megesszük.
- Ha elmondod, ez hogy készült, máris tanulok tőled valamit - mondta Farkas, miután tisztára nyaltuk a serpenyőt - meg valami bort ígértél.
Míg előszedtem egy hűvös palackot, Farkas az asztalon rakosgatott valamit.
- A motor, amivel jöttem, a tied. Itt vannak a papírjai. Majd néha kölcsönkérem, ha használni akarom. Nézd át, jól írtam-e föl az adataidat a bizonylatokba. Ha elférek, itt maradok nálad egy időre. Megtanítalak harcolni. Puszta kézzel ölni. Gyerekkoromtól aikidot és shotokant tanultam. Az utóbbi pár évben meg tai chit; és persze kendot is. Azokból szedtem össze a lényeget, amit tanítani akarok. A favágás és koronglövés jó alap a harcművészetekhez.
- Honnan tudsz te ennyi mindent rólam? - néztem át személyi adataimat.
- Na végre elismered, hogy én is tudok valamit. Majd egyszer elmondom. Tehát: kell a motor és maradhatok? Akarsz tanulni tőlem?
- Ebben a régi erdészlakban van hely bőven. Bár a WC gravitációs, a víz a kútban van, a telefon meg kurblis. A karate régen vonz, a motor meg gyönyörű. Tavaly más motorod volt.
- Van nekem több is; ezt a Hondát neked vettem. Jonatán barátod Junakjára egy kilométeren, egyszerre indulva négyszáz métert vert. Én sok mindennel foglalkozom és az országot járom. Szükségem lenne valakire, akire számíthatok. Hogy üzeneteket vigyél, ha fontos... ha van pár nap szabadságod, majd elmegyünk és bemutatlak néhány valakinek. És persze Beryllel is akarok üzeneteket váltani. Mindez vagy egy tucat vasárnapodba kerül majd évente.
A lehetőség, hogy Berylt viszontlássam, csábító volt. Gyakran visszatért álmomban az a gyönyörű, barna szempár; bár az álom többnyire úgy ért véget, hogy zuhanok valami nagy szikláról. És nem tudtam még, hogy nemcsak az összes rendes szabadságom megy majd rá pár évig, de még a fizetés nélküli is.
- Rádumáltál - mondtam - megyek, kipróbálom. Milyen nő a zsánered?
- Pici és szép lába legyen, mert nálunk, fehér lovon királyfiknál az fontos szempont. És kettő. És legyen lyuk közte. A többiben a te ízlésedre hagyatkozom.

Szilveszterkor Farkas - akit akkor már, mint megtudtam, országszerte Csöves néven ismertek - elvitt Kőbányára valami ósdi kinézetű, de a magyar utakhoz képest túl gyors gépkocsin. Nem akartam menni; épp egy jól induló kapcsolat elején tartottam egy falubeli kislánnyal, de azt mondta, fontosabb dologról van szó, mint egy randevú. A lepusztult környék egy kis házában Beryl várt. Ő akkor már harmadikos gimnazista volt, és a vékony kis gyerekből gyönyörű nő lett. A kis lakás melegre be volt fűtve. Apró miniszoknyában és karcsú derekán laza csomóra kötött áttetsző selyemingben volt; és ugyancsak férfiasan kemény kézfogással üdvözölt.
- Nos, elhoztam őt neked - mondta Csöves - ezt kérted tőlem karácsonyra. Hát beszélgessetek, gyerekek, ma éjszakára kettesben hagylak titeket. Reggel jövök boldog új évet kívánni; addig is jó éjszakát. Betettem nektek egy pezsgőt az ereszcsatornába, a hóba - s ezzel elment.
- Elküldtem anyukámékat Gadnárra a rokonaikhoz, hogy kettesben lehessünk. Karácsony másnapját Farkassal töltöttem... Ma téged akartalak látni. Mesélj, mi van veled, hogy élsz?
- Beryl, olyan szép vagy...
- Hát azt tudom. Nézek tükörbe. Gyere és mesélj...
- Te, én máris belédszerelmesedtem!
- Jasen, én kicsi vagyok még, csak tizenhat múltam. Nem azért kérettelek ide, mert szerelmeskedni akarok veled. Beszélgetni hívtalak, azt hiszem, ezt Farkas világosan elmondta.
- Hát nem. A mai estére falubeli barátnőm várt; és még vár is szegény... Farkas úgy rángatott el, mondván, nagyon fontos dologról van szó, valami meglepetés... Csak itt, Pesten árulta el, hová hoz, hogy vehessek neked egy palack whiskyt; úgy mondta, te azt szereted.
Beryl látható csalódottsággal nézett rám.
- Ó, szegénykém... azt hitted, egy jó buliba jössz. Ha nagyon akarod, megisszuk a pezsgőt és lefekszem veled. Nem fáj annyira, mint amennyi örömet tudnék adni neked.
- Azt hiszem, innom kell valamit... kínálj meg ebből a whiskyből.
- Na megállj, Farkas... De te angyal vagy. Életemben nem ittam még whiskyt, csak annyit mondtam, hogy egyszer megkóstolnám. Tölts magadnak és nekem is; hozok hozzá szódát.
- Tisztán jobb. Most nagyon kell egy dupla adag. És dehogyis akarok én neked fájdalmat okozni. Én csak akkor élvezem a szexet, ha a partnerem is... na, erről ennyit.
- De, beszélnünk kell róla, mert fontos dolog. Jó, ha tudod... valami nincs rendben bennem. A doki azt mondta, sose lehet gyerekem. Még nem menstruálok. És újabban egy szépmellű, fekete hajú kicsi lányról álmodom.
- Ó. Ezt elmondtad Farkasnak is?
- Hát persze. És ő megért... de szenved tőle, mert szeret... és én is szeretem.
- Szegénykém... - mondtam most én is, és nem értettem, mit keresek itt. - Mondd el, mi az a fontos, ami miatt Farkas elcibált a barátnőmtől; hacsak az nem, hogy el akarja szeretni tőlem.
Beryl töltött még egy italt és mellém tette a székét.
- Beszélgetni akartam veled. Megismerni, ki is mászott föl velem rettegve és iszonyodva arra a sziklára. Sokat gondoltam rád azóta... bizonyságot akartam magamnak, hogy valóban Farkast szeretem-e, vagy téged, esetleg mindkettőtöket. A simogatást nagyon szeretem... ha nem izgulsz fel rajta nagyon, simogass; és közben mesélj nekem... és én is mesélek neked.
Aztán reggel befutott Farkas, és tűnődő arccal kívántunk egymásnak boldog új évet. Beryl mindkettőnket megpuszilt; és mikor elköszöntem tőle, azt mondta:
- Szeretlek, Jasen; és várlak majd, és számítok rád. Szeretlek, mintha a bátyám lennél; érd be ennyivel. Egyszer tán majd szerelemmel is... de ahhoz még kicsi vagyok.
- Nos? Milyen volt? - érdeklődött Farkas hazafelé menet kaján vigyorral.
- Csodálatos - mondtam ábrándos hangon - gyönyörű... észbontó... teljesen szerelmes lettem...
Farkas blokkolva fékezett, hogy majd lefejeltem a szélvédőt, és gyanakodva nézett rám.
- Mit csináltál vele?!
- Ó...! Simogattam, mint egy kiscicát; és ő dorombolt nekem... aztán iszogattuk a pezsgőt, és megint simogattam és ő megint dorombolt... és mikor elaludt a karomban, akkor is simogattam; és mosolygott és álmában is dorombolt... most meg én álmosodtam el és legfeljebb horkolni fogok itt neked a kocsidban Újhelyig.

... Aztán Farkas még vagy három éven át rendszeres vendége maradt erdei tanyámnak. Néha tán két hónapra is eltűnt és nem mondta, merre jár; néha engem is magával vitt, vagy én vittem őt a tőle kapott motoron; vagy csak üzeneteket váltott közvetítésemmel, mindenféle kétségbeejtő és borzasztó alakkal; és persze Beryllel is.
Farkas kitartó és türelmes tanító volt; így hát az önzetlen segítés kényszerét lassan kiirtottam magamból. Az idők során harcossá lettem magam is; készen álltam, hogy öljek, ha kell.