Képtáraim-régebbi
1976. - 2007.
Újabb: 2008. - 2022.

... A hídról nézték a templomot a régi várfal fölött; s alatta a cigánysort a folyóparton. Az első ház falán megfakult betűkkel még olvasható volt, hogy Mona Liza utca; bár hivatalosan egész máshogy nevezték. Betty derekát a változatosság kedvéért most Girnyó ölelte át és időnként a mellét próbálta markolászni; de a lány rendre visszatolta a kezét a derekára. Velő pedig legújabb költeményét próbálta elszavalni a hűségesen figyelő Mona Lizának.
- Tehát: Csöves a Sanzelizén. Írtam én.
- Miért pont Csöves? Mit kedvelsz rajta, hisz az ellenségünk?!
- Pofa be, hülye Girnyó. Csövest gyűlölnöm kell; de valamilyen szinten vonz is az a borzasztó hapsi. Én költő vagyok, ő festő... és szépek a képei. Jó lenne, ha barátok lehetnénk; de azt az esélyt eljátszottam, amikor a krimpácsban a szerelemtől vakon és hülye részegen meg akartam veretni Makkásszal Berylt. Nos, megfizettem érte. Tehát: Csöves a Sanzelizén. Írtam én.
- Újabban mintha keresnék a barátságodat... úgy tudom, régen jóban voltatok.
- Ó, igen. Beryl kedvessége talán csak álarc... mint a Csövesé.
Tehát: "Csöves a Sanzelizén.
Látjátok a Sanzelizét?
Komor messiásként nézek szembe a nyomorával.
Mindenszínű varázsceruzámmal vésem papírra.
Pucér, koszos rajkók rajoznak körém
Sötétszemű csizmás cigánylegények
Cigánylányok - kacérok, csinosak - kacsintanak huncutul szemembe;
Arra kérnek: engemet tessen má lefestni!
Néhány csupacsont vén cigányasszony kárál:
Minek rajzol minket, ráncoscsecsű vén romanyanyákat?
Végigmegyek a Sanzelizén.
Nyomomban, mint tüntető etnikum, sok rongyos kis purdé visong jókedvűen.
A füstös putrikon tévéantennák lesik az eget.
A Sanzelizé kancsal cigányai barátságos vigyorral intenek:
Megkínálnak tegnapi kenyérrel... s ha éppen van, vöröshagymával.
Mondd, haver, mennyi jólétben csámcsogó nem volt soha ily vidám s elégedett?
A Sanzelizé legszebb virága, Mona Liza arról álmodik, hogy szépnek látom...
én meg arra gondolok, ha eladom a róla készült képet, mennyit kaszálok?
Elaltatom magam, hogy de jó a romáknak... ó, hisz oly vidámak!
Harsány nevetésük, vigyori, füstös arcuk csak farsangi álarc...
Sötét szemük mélyén ott süt a gyűlölet"
Velő elhallgatott és Mona Lizára nézett.
- Nos?
- Hallgatunk - nézett vissza a lány - jöhet a vers.
- De hiszen most mondtam el.
- Hát ez nem vers volt. Nem is rímelt. Mi az iskolában szebbeket tanultunk.
- Mit értesz te hozzá...?
- Velő, én művelt lány vagyok. Kijártam mind a nyóc iskolát. Soha nem buktam meg, sőt tornából és énekből mindig csak ötösöm volt. Inkább a lottón lett vóna. Itt Csövesre senki nem néz gyűlölettel. Esetleg rátok... Ő Táltosok barátja: a tudós vörös boszorkányé, a Vén tanítványáé... Vén Jason, úgy mondják, itt született, de nem a mi világunkból való volt.
- Jé... már hallottam ezt a marhaságot. Beryl mitől vörös boszorkány?
- Hát a haja színétől. Ő Perilla; csak a beceneve Beryl.
- Most láttad először. És a haja fekete. Miből gondolod, hogy vörös?
- Tudom. Befestette. Nem vallott volna jó modorra, ha vörös hajjal jön közénk.
- Ó. Az én hajam szőke... ha befesteném feketére, jobban tetszenék neked?
- Nem. De miért akarnál tetszeni nekem? Feleségül úgy se vennél, de hozzád se mennék. Ha meg csak egy jót akarsz kefélni, hát az megoldható tetszés nélkül is. De vagy várnod kell, mert a mai éjszakát már Tüskének ígértem; vagy most beugrunk a vízbe, én úszva is tudok, és finom az a súlytalanság. - Mona Liza leszaladt a partra, ledobta pár ruhadarabját az egyik csónakra és gyönyörű fejessel a vízbe ugrott. A folyó közepén bukkant elő, és felnevetett a még mindig a hídon tétovázó Velőre. - Na mi lesz, gádzsó! Jó a víz, nem jössz? - de az nem tudott úszni...
Nem sokkal később Beryl és Csöves jött át a hídon, s megállt csaknem ugyanott, ahol az imént Velő nézte tétován Mona Lizát; és elérhetetlen, barna bőrű sellőnek látta... ők a füstölgő putrikat nézték. Beryl, mikor először látott ilyet, majdnem a tűzoltókat hívta; a telepen a kémény nem volt általánosan elterjedt dolog és a füst a tető résein át szivárgott.
Lustán hömpölygött alattuk a folyó. Néhány purdé pocskolt a vízben, az iszapban turkáló sovány, fekete disznók társaságában. A felnőtt lakosság leginkább a putrikban heverészett, és vagy a tévét nézte, vagy, ha volt, a plafont.
- Nézd csak a Gazsit! Szerinted még ma agyonveri Velőt, vagy majd csak holnap?
- Megkértem, hogy ne bántsa...
Gazsi akkor jött elő valahonnét, amikor Mona Liza kijött a vízből, és a parton Velő várta. Most hármasban üldögéltek ott; és, mint Velő a versben írta, Gazsi szeméből sütött a gyűlölet.
- Szegény féltékeny hülye... enyhítsünk a feszültségen, hívjuk meg őket egy italra.
- Nem szeretem, hogy iszol - mondta Csöves komoran - nem tesz jót neked. Meg senkinek se.
- Nem is tudom, ki beszélte rá Jasent, hogy whiskyt hozzon nekem tizenhat éves koromban, mert azt szeretem?
- Abban reménykedtem, van annyi józan eszed, hogy kivágod whiskystől... bosszantott, hogy túl sokat emlegetted. De te nagyon is rákaptál. Az alkohol butít...
- Engem nem; én ettől hülyébb már nem lehetek. Ha egy kicsivel több eszem lenne, nem veled járnék, hanem mondjuk Jasennel, aki korban és magasságban inkább hozzám illik. Ő lesi minden ki nem mondott óhajomat; és úgy tud simogatni...
- Te már tényleg nem lehetsz hülyébb. Kinn él a világ végén egy lepusztult erdészház úgy-ahogy helyrepofozott lakrészében, egyedül, és vagy az erdőt bújja, vagy a szőlőcskéjét buherálja, vagy a karatét gyakorolja - az rád is rádférne, mert ugyancsak hanyagolod - te meg mindig egyedül lennél mellette. Más egy évben tán háromszor találkozni, és más vele lakni, kútról hordani a vizet, és egy vizslát eltűrni a szobában.
- Szép vizsla? Mert akkor inkább hordom a kútról a vizet, de Jasent meg kell látogatnom.
- Griffonszerű verteli a Kockás-féle tenyészetből és alulmúlhatatlanul ronda; de kétemberes eb: csak Jasenre és a barátnőjére hallgat. Az úszó jégtáblák közül is kihozza a kacsát.
- Te láttad, hogy kihozza? - kérdezte Beryl, némi tűnődő hallgatás után.
- Amilyen hülye fegyelmezett eb, biztos kihozná. - (Jaj, dehogyis küldtem volna én Pétert a jég közé...) - Amúgy Jasen nem sokat vadászik; egy perccel se többet, mint amennyit muszáj.
- Ezt nem értem. Vadászik, mert muszáj? Minek?
- Ez a szerencsém, hogy nem figyelsz rá se... de úgy érzem, nem ezért hallgattál tán két percig is.
- Nem... Jasen szerelmes belém; én is szeretem őt, de másképp, mint téged. Ó, hisz a szerelem annyiféle különbözőképpen borzongató játék... Úgy kívántam, bár lenne végre egy igazi, beteljesült szerelme... és most olyan rosszul esett hallani, hogy barátnője van. Váratlanul ért.
- Oly szívesen mondanám, hogy lám, igen... de az én sorsom az, hogy ne tudjak hazudni neked. Ha létezik barátság fiú és lány között, minden szerelem nélkül, akkor az ő barátságuk az. Gyöngyvérnek - úgy hívják a kislányt - csak a keresztneve szép, ő nem; vastaghúsú kis parasztlányka. Mintha Gauguin híres Manao Tupapau festményéről lépett volna le. És Jonatánba szerelmes, reménytelenül, de attól függetlenül ugyancsak pörög a számára elérhető fiúkkal. Gyöngyvér és Jasen, ha találkoznak, leginkább röhögéssel töltik az időt... szinte katalizálják egymásban az emeletes hülyeséget. Meg horgászni járnak, képzeld...
Beryl lehunyt szemmel markolta a híd korlátját... tán öt perc is eltelt, amikor megszólalt.
- Farkas, te előbb-utóbb elhagysz engem. És most Jasen is... el kell mennem hozzá. Látnom kell azt a kislányt, és találkozni akarok Jonatánnal is.
- Miért?
- Te se tudhatsz mindent... ez meg az én ügyem.
- Jasen hétfőn idejön. Én meg visszaküldöm Dunaörsre. Dolga lesz ott; és hátha végre sikerül összejönnie Dórával.
- Nem akarom! Dóra az enyém!
- Ugyan, szerelmem, hisz az enyém is... és én szívesen osztozok rajta Jasennel. Sokkal szívesebben, mint rajtad. Egyébként Dórán múlik. Azt meg végképp nem akarom, hogy Gyöngyvér dolgába avatkozz. Megtiltom! Az ő kapcsolatuk csak rájuk tartozik; te meg a Ki-t ne ilyen marhaságokra használd. Ha ura vagy még egyáltalán...
Beryl bosszúsan lépett arrébb és lekiáltott a hídról:
- Hé, te hülye! Gyere, igyunk meg valamit így ebéd után!
A "te hülyét" úgy látszik, mindhárman magukra vették; Beryl egy jobb kocsma felé tartott, ahol whiskyt remélt inni. Végigvonultak a főutcán, ahol mindenféle turisták, vakációs diákok meg egyéb ráérők nyüzsögtek; mindenki jól megnézte őket. Velő nyakigláb félmeztelen véznaságát, a mezítlábas, tarkaruhás, egzotikus szépségű Mona Lizát, és persze a gyönyörű Berylt, aki pici shortban mutogatta szép lábát. Lapos sarkú cipő volt rajta, nehogy magasabbnak tűnjön Csövesnél, akin aztán igazán semmi néznivaló nem volt.
- Te vagy itthon, Gazsi - mondta Velő - hozzad ki az italt. Én rumot iszok, sörrel - s ezzel a legtávolabbi asztalhoz vonult, Mona Lizával. Beryl némi tétovázás után követte őket; Csöves a pultnál maradt, hogy segítsen.
- Azt hittem, Beryl akar meghívni - morfondírozott Gazsi és ugyancsak megcsappant pénzecskéjét úgy szedte elő, mintha a fogát húznák. - Te mit iszol?
- Whiskyt, jéggel; és szódavizet. Hé, öten vagyunk...
- Ki hívta Mona Lizát? - morgott Gazsi, de azért csak kért neki is egy kevertet. - Egy vagyonomba kerül az a romnyi, ráadásul most meg a Velővel hetyeg...
- Hát a nők azok már csak ilyenek; mindenkinek tetszeni akarnak. De a féltékenység ostoba dolog: csak árthatsz vele. Velő csak beszélgetni akar; meg verset írni róla.
- Sok pénze van. Mona Liza szerint az a férfi, akinek pénze van.
- Ebben a barátnőd nem egyedi darab... de most te fizetsz neki; Velő, ha akart is volna valamit tőle, minden esélyét elrontotta, amikor nem ugrott utána. Girnyó és Makkász szóba se jöhetnek; az olyanféle aligférfiaktól undorodnak az egészséges hajlamú nők... nos, csak Tüske maradt; ő meg csóró szegény, mert az ő zsebében nem marad meg a pénz.
- Magadat nem említetted...
- Ugyan, ne röhögtess... nekem ott van Judith.
- Hát a dolog úgy néz ki, hogy valóban... de a halottlátó asszony szerint Beryl nem a tiéd...
- Persze. Saját magáé. Mint ahogy én is. De szeretjük egymást... még, hogy halottlátó asszony... Elkísérsz hozzá?
- Nem. Ő azt mondta, nem akar találkozni veled. Gyere, vigyük ki a piát.
Mona Liza és Velő valóban ártatlan dolgokról beszélgettek. A költő kíváncsi volt a füstös putrik és tévéantennák népének intelligenciájára, kultúrájára... és Mona Liza "mind a nyóc iskolájával" itt szinte értelmiséginek számított. Népmesékről, hagyományokról faggatta, de a lány csak hümmögött... ő táncolni szeret, és el tud énekelni minden divatos slágert, szebben, mint az eredeti csekélyke hangú előadó... de szégyenlős... este kievez a sötét vízre; a camping és a cigánysor között valahol félúton majd énekel, ahogy viszi a csónakot a víz...
Aztán Velő elszavalta neki néhány versét, de ugye minek.
- Te nem szoktál verseket olvasni?
- Mást se...
- És ha a TV-ben verset mondanak?
- Hát az benne van a pakliban. Meg, ugye, néha ki is kell menni pisilni...
- Színházban voltál már?
- Hát persze. Bábszínházban az óvodával. Az jó volt, nagyokat lehetett röhögni. Meg mikor a diáknapok voltak, volt színház... színpad az iskola udvarán. Népitáncoltak a diákok.
- Én igazi színházra gondoltam... és moziban?
- Ha jó film van, és pénzem is rá. Az első sorba szoktam ülni, ott olcsóbb, és hamarabb látom a képet, mint a drágább helyeken ülők...
Beryl röhögvényezte az ötletet.
- Jó lány vagy még te is... de, ha belegondolok, vagy milliárdod nanosecundummal valóban.
Mona Liza nem tudta, mi az a nanosecundum, de nem látszott boldogtalannak miatta. Afféle fölösleges tudomány lehet, mint a költészet, hisz egész jól meg lehet élni nélküle. De aztán arra gondolt, mégis meg kéne tanulnia azt a nanosecundumot. Lám, Beryl tudja, és Csöves - bármit is mondott a halottlátó asszony - őt szereti.
Csöves érezte valahol a romnyi állandó néma felkínálkozását, de nem vett tudomást róla. Volt némi lelkifurdalása, hogy akkor a sufniban megcsókolta ezt a lányt, mert szép és kemény a melle... és a Ki érintése olyan nyomot hagyott Mona Lizában, hogy tönkretette Gazsi iránti szerelmét. Azt az érzést kereste azóta; és bár a Ki valamilyen szinten mindenkiben ott van, és a világban szabadon áramlik, kevesen ismerik fel; és még kevesebben képesek uralni.

Öreg este volt már, amikor a folyó közepén vitte a víz a csónakot. Tüske kielégülten szunyókált a gumimatracon, és Mona Liza énekelt; s bár tán a fél város hallotta a furcsa keveréknyelvű, fájdalmasan szép dalt, csak Beryl sejtette meg, miről is szól: hogy a lány vár, vár; és jön a tél és az új tavasz; csak a kedvese nem jön... és barátja nem értette, mi az a könnycsepp az arcán.
 
Én is azt tartottam Péter kutyámról, hogy kétemberes; de ahogy Csöves megérkezett Beryllel, be kellett látnom, hogy három. Berylt azonnal feltétel nélküli barátjává fogadta.
- Méghogy ez a gyönyörű griffon egy ronda verteli... - és elszaladt vele az erdőbe.
- Nos, egy darabig élvezheted a magas társaságát - szólt utána Csöves, majd hozzám fordult - nálad hagyom Judithot pár napra. Nekem dolgom van és nem vihetem magammal. Nem akarom, hogy megint Dórával legyen. Majd érte jövök. Ne engedd, hogy Gyöngyvérrel találkozzon! Amúgy meg végezd a munkád, Judith nem unatkozós természetű. Vidd ki magaddal az erdőre, a vágásterületekre, hadd szokja. És ne akarj szerelmeskedni vele! Csak rontanál a barátságotokon: a következő napokban úgy se kapható rá. Ha nem lennék biztos benne, nem hagynám itt veled.
- Jé... ezek szerint felnőtt ez a magas és szép gyermek.
- Te hülye vagy, Jasen; de ezek szerint tudsz valamit, hát elmondom, hogy nem. Egyszerűen ilyenkor nem kívánja... Csak az újholdat követő pár napon; de akkor én mindig vele vagyok.
Hát munkám az volt bőven. A tiszaparti galériaerdőkben termeltünk, ahol kiváló minőségű kemény elegyfák voltak: kocsányostölgy, magyarkőris, mezeiszil; valamint gyönyörű, csomoros feketenyárak. Oda kellett figyelnem a választékolásra, a maximális értékkihozatalra és a rakodóig való kiszállítás is az én felelősségem volt. Nagyon jól akartam csinálni mindent, hogy ledolgozzam Jonatán barátommal szembeni hátrányomat a főnökeim szemében. Na meg a késelési rönk utáni célprémium se kutya. Emellett a Hegységben, a bérelt tanyám közelében folyó szénégetésben is volt érdekeltségem. Új embereket tanítottam be rá, de igazán csak ketten értettünk hozzá Jonatánnal. És persze a szőlőmben is akadt munka... Beryl hűségesen követett mindenhová, s ha tudott, segített; tán csak annyit kellett változtatnom szokott dolgaimon, hogy hátizsákom rendszeres tartozéka lett egy zokni és egy pulóver, mert hajlamos volt könnyebben öltözni a szükségesnél; és egy lapos flaska, valami jóféle pálinkával. A lány nem ivott többet napi két decinél, de ha módjában állt, kevesebbet se. Egy nap azt mondtam neki, ma nincs; zokszó nélkül tudomásul vette és nem tűnt elégedetlennek. Este kárpótlásul kacsalesre vittem. Biztos ami ziher alapon lőttem kettőt a másnapi vacsorára; aztán kezébe adtam Viktóriámat, passziózzon kedvére. Néhány kis csörgő jött, s úgy lekapott kettőt duplára, hogy a szám tátva maradt.
- Te!... Te így tudsz lőni?
- Úgy látszik. Még sohase próbáltam; de nem is fogom többet - s átvette vizslámtól a két pici madarat. Az az intelligens eb tudta, mire gondolok... - Hát kellett nekünk ez a két szép kismadár? Mondd, te miért vadászol?
- Nem magyarázhatom el annak, aki vakon született, hogy milyen mondjuk a piros... de hisz alig vadászok. A csörgőket meg elkészítem neked töltve. Úgy nézem, idei madarak.
- Meg tudom csinálni én is. Te holnap az irodába készültél; otthon maradok, kitakarítok és főzök neked. Legalább annyit kapj tőlem.
- Beryl, én sokkal többet is elfogadok...
- Hé, te a fogadott bátyám vagy! És most képtelen lennék rá... de ne félj, ha megkívánlak, én nem vagyok se szégyenlős, se gátlásos; azonnal szólni fogok. Ott tartottunk, hogy elkészítem a négy récét holnap estére, gyöngytyúkmájas és rókagombás-vargányás töltelékkel. Hívd meg Jonatán barátodat is; látni szeretném.
- Hát mutatós példány... De mit akarsz tőle?
- Ugyan! Semmit. Azt mondta Farkas, van valami barátnőd, aki őt szereti, reménytelenül.
- Gyöngyvér? Nem tudom, reménytelenül-e... Jonatán a legjobb barátom, és igazán remek hapsi; de ő bizonytalan az érzelmeiben... Talán szereti őt, de szégyelli a híres haverjai előtt a zömök kis parasztlányt. Jonatán minden szebb nőbe azonnal beleszeret és ezért sok csalódás éri. Nem minden nő esete egy amúgy szálfatermetű és jóképű, de úgyszólván nincstelen, az én tágas és kényelmessé tett bérleményemtől sokkal csóróbb tanyán élő erdészlegény.
- Atyavilág; még, hogy a tiéd kényelmes... hol élhet az? Bár jó ember kis helyen is elfér. Nos, én teszek róla, hogy ne szeressen belém; hívd csak meg nyugodtan. Elegen vagytok nekem hárman, nem kell negyedik. És téged nem ér sok csalódás, hogy szebb nőkbe szeretsz bele, mint akik elérhetők a számodra?
- Én téged szeretlek; és láthatod, nem vagyok se elégedetlen, se türelmetlen.
- És Gyöngyvér? Állítólag kiváló humora van, és az jó alap egy tartós kapcsolathoz.
- Ó, igen... mint mondtam volt, én téged szeretlek. Ő olyan barátom, mint mondjuk Jonatán. Te pedig fogadott bátyádnak tartasz... nem lehetsz féltékeny.
- Azt mondta Farkas, hogy egzotikus arcú, de kicsi és kígyószemű lányka; és ha szép lenne?
- Én szépnek tartom... Kicsit vaskosabb, mint a ma divatos karcsúságok, de ha a mamájára üt, sokat fog még nőni, és szép, nyúlánk alakja lesz. Formás kis cicije van, és szép a lába; azt nem mondta Csöves? Pedig szívesen nézegeti... És az illata, mint a kökényvirágos tavaszi erdő eső után. Ha te nem lennél, csak az illata végett is elszeretném Jonatántól. A haja fekete... be kell látnod, nem engedhetlek a közelébe. Most kapcsolok, miért is érdeklődsz felőle.
- Hülye ló vagy, Jasen; csak nem képzeled!? Amire a szennyes fantáziáddal utalsz, arra ott van nekem Dóra, és ő igazán gyönyörű; mint ahogy a szerelmünk is. De azt te nem értheted. Ó, szegény lány, most ott van egyedül abban a nagy házban... én meg itt raboskodok veled.
- Beryl, ha ez neked rabság, még ma éjszaka elviszlek hozzá. Ezzel a mocival megjárom Dunaörsöt reggelig oda-vissza.
- Jaj, ne haragudj... csak vicceltem. Hol a te humorérzéked? A minap Érszentváron hallottam egy dalt... egy széphangú cigánylány énekelt a folyón és vitte hangját a víz... s bár a maga panaszát dalolta, úgy éreztem, Farkasról szól: hogy elhagy engem és hiába várom. Nekem senkim sem marad rajtad kívül. Aztán éjszaka rólad álmodtam. Egy másik világban, valami pici falu melletti erdőszéli régi udvarházban voltam veled, de te valaki másra vártál: egy déltengeri barnabőrű vahinére, akit szépnek láttál, és Kis-kockásnak neveztél.
Megborzongtam; hisz az a másik világ ebben a világban van! Az a kúria Kockáséké, és Gyöngyvér falubeli ragadványneve Kis-kockás...
- Az élet álom, kedvesem... s az álom tán egy másik élet. Talán kapcsolat azzal a másik világgal. Te utazó vagy a világok és idők között. Ha azt mondod, az én sorsom Gyöngyvér...
- Nem!! Nem lehet! Nem akarom! A te sorsod az, hogy engem szeress; és, hogyha úgy akarom, kézenfogva sétálj velem mezítláb a parázson... de még nem jött el az az idő.
Egy okkal több, gondoltam, hogy ne találkozzon Gyöngyvérrel; és véletlenül se tévedhessen a jó órányi járásra eső Kockás-kúria közelébe.
Másnap este Jonatán eljött, és azonnal elvágta magát Berylnél, amikor megkérdezte tőle, miért nem napozik néha... az a jó egészséges mentőautó-színű bőre volt az egyetlen, amivel a hiúságába lehetett gázolni. A vendégváráshoz felvett miniszoknyáját és áttetsző selyemblúzát farmernadrágra és bő pólóra cserélte; és tornacipőt vett fel... pedig mindig mezítláb volt a tanyán. Elfújta a gyertyákat az asztalon és villanyt gyújtott, demonstrálva, hogy nálam nem fotozsin világít, mint Csereptón... De a töltött kacsa az finom volt, és Apám legjobb évjáratú borát ittuk rá.
...
Az egyik nap Berylt bevittem a városba, mert valami fontos dolga volt ott. Megegyeztünk, hol találkozunk délután; én addig kimentem az erdőre a munkacsapatomhoz.
A máskor oly pontos Beryl nem volt a megbeszélt időben a találkahelyen; vártam hűségesen fél órát, majd végignéztem a szóbajöhető üzleteket... kiszáguldottam a tanyára, majd elnéztem Apám műterméhez is, végül a Kockás-kúriához, de sehol semmi nyom. Aztán az erdőre kellett mennem, mert ott meg rám vártak. A munkásszállító kocsi vezetője egy borítékot adott át.
- Szerelmeslevél, erdész úr? Egy szép lány küldi.
Feltéptem a borítékot és egy újságcikk mellett Beryl levele volt.
"Ne haragudj, Jasen, el kellett mennem. Hazaindultam Kőbányára, stoppal. Te tudod, hol lehet Farkas. Keressed meg, mutasd meg neki ezt a cikket és beszéld rá, hogy jöjjön utánam; még jobb, ha elhozod: anyuméknál várom. Ott biztonságban leszünk, míg csitul a dolog. Utólagos engedelmeddel magamhoz vettem egy késedet. A ruháim, amik nálad vannak, csak maradjanak ott; addig is az én illatomat érzed, s nem Gyöngyvér lószagát képzeled erdőillatnak. Tehát hozzad el nekem Farkast: még soha nem kértelek úgy, mint most! Csókollak és szeretlek, és nem leszek hálátlan; és nem felejtettem el, hogy még a Sas-szikláért is adósod vagyok. Judith - Beryl."
S az aláírásán szája rúzsos csóknyoma... úgy látszik, nekem annyi jut belőle.
Az újságcikkben arról volt szó, hogy elfogták a gadnári rablás gyanúsítottját, aki megnevezte cinkosait és azok ellen országos körözést rendeltek el. És, hogy az egyik gyanúsított egy Csöves néven elhíresült bűnöző, akit más bűncselekményekért is köröznek és gyilkossággal is gyanúsítható. Jaj, Beryl, gondoltam, ennyire nem ismered a barátodat? De azért nem árt, ha Csöves tud róla... ismét hazarohantam hát, lezártam a tanyát, írtam két szolgálati jegyet a munkásaimnak és az erdészetnek, hogy fontos dolgok miatt bizonytalan ideig fizetés nélküli szabadságot kérek; aztán Érszentvárra mentem Csöveshez.
- Ugyan, hülyeség - mosolygott - eszemben sincs odamenni. Itt van dolgom. A Csöves név elég gyakori; a gadnári ügyben alibim van, és ha én megölök valakit, az után nem hagyok nyomot. De te menj utána és nyugtassad meg. Hozzad vissza magadhoz; van elég pénzed?
- Az a legkevesebb...
- Hát most nekem sincs sok... Dunaörsön találod Vámpírt, őt hagytam Dóránál testőrnek; ő ad. Iasszón-nak szólítsd, az a mesterszó. - Hazaszáguldottam még egyszer, Kis-kockás gondjaira bíztam Pétert; s hogy ugyanazon az úton menjek, amelyiken Beryl stoppolhat. Aztán gyors Hondám falta a kilométereket...

Elegáns Fiat állt meg Beryl mellett, pedig ő nem is intett.
- Hová, hová, nagylány? Miskolcig elvihetlek.
- Köszi - szállt be a kocsiba, és megnézte a pilótát. Velekorú srác, mértéktartóan hosszú, ápolt hajjal, elegáns öltönyben. Úgy állította a visszapillantótükröt, hogy Beryl arcát lássa benne. S mert a lány nem szólt, ő kezdte a beszélgetést:
- Szóval bele a nagyvilágba... Pest, vagy a Balaton? És csak így egyedül? Mi visz egy ilyen szép lányt arra, hogy kiálljon stoppolni? Nincs pénzed vonatra, vagy kalandvágy? Nem félsz így egyedül, hogy valami baj érhet?
- Ugyan, mi baj érhetne?
- Nem tudhatod, kinek a kocsijába ülsz; és ha erőszakoskodni próbál?
- Nem néztél meg eléggé, kisfiú. Aki olyan erős, hogy velem erőszakoskodhatna, az nem tenné. De most már az útra figyelj, hé!
- És az udvarlód mit szól hozzá, hogy stoppolsz?
- Udvarlóm? Olyan nekem nincs; s akik szeretnek, nem tudják.
- Milyen srác a barátod? Kíváncsi lennék, milyen hapsi tetszik neked.
- Az egyik barátom nyolc évvel idősebb nálam, pontosan olyan magas, mint én, és csináltatja az ingeit. A konfekciót, aminek a hossza jó lenne rá, nem tudja begombolni se a nyakán, se a csuklóján. Aminek meg a nyaka jó lenne, az a térdéig ér... de a csuklóján azt se tudja begombolni. - (Ó, igen. Csöves valóban olyan volt.) - A másik egy magas favágó... és ha kérném, puszta kézzel ölne a kedvemért. - (Ezzel tán rám gondolt; én képes lettem volna ölni érte.) - De aki igazán tetszik: ő egy gyönyörű, feketehajú kicsi lány...
- Hát a fogamzásgátlás legtökéletesebb módja az azonos neműek szerelme.
- Ezt nem kellett volna... én úgy szeretnék gyereket... de nekem sosem lehet.
- Na, ezért irigyellek... mi a menyasszonyommal nem akarunk gyereket. Fiatal éveinket a pelenkamosás és gyereksírás jegyében tölteni? Az anyagi vonzatáról nem is beszélve.
- Ilyen kocsira volt pénzed és gyerekre nem futná?
- Ezt érettségi ajándékként kaptam a fatertól... a fősuli elvégzéséért meg egy kertes, berendezett családi házat ígértek.
Beryl itt érezte úgy, hogy be kell fejeznie a társalgást.
- Ne haragudj... megtennéd nekem, hogy kiviszel Miskolc végére, a cementgyáron túlra? Úgy szunyókálnék egy kicsit addig...
- Hát persze. Arrafelé lakunk. Aludj csak nyugodtan, majd ébresztelek.
Miskolc után egy ugyancsak lehasznált járgány állt meg mellette. A pilóta egy Makkásznyi méretű hosszú hajú topis hapsi; Beryl viszolyogva nézte. De hisz épp az imént mondta, hogy nincs félnivalója.
- Elmegy ez a verda egy darabig? Vagy azért veszel fel, hogy segítsek tolni?
- Dobd be magad, kiscsaj. Tréül néz ki a tragacs, de a motor kafa.
Beryl beült, letekerte az ablakot és azon gondolkozott, Emődnél kiszáll... de a kocsi gyorsan ment, így halogatta és bóbiskolt...
- Csöves vagyok - mondta a pofa, mikor a lány ébredezni látszott - nem hallottál még rólam?
- Az a név divatos... vagy egy tucatnyi csavargó nevezi úgy magát.
- No! Ismerős vagy csavargó-körökben? Á, a Velő? Ő Rigli néven ismer; üzleti viszonyban voltam vele, de két dudás nem fért meg... és a másik Makkász volt.
Beryl nem reagálta le a közlést. Úgy tett, mintha tovább szunyókálna.
- Dudáról jut eszembe - folytatta Rigli - a tiedet még le se meóztam - s csak úgy vezetés közben belemarkolt a lány mellébe. - Hű! Ez aztán kemény! Ezt közelebbről meg kell ismernem... aú!...
Beryl ballal visszakézből úgy orrbacsapta Riglit, hogy annak könnybe lábadt a szeme és a kocsi néhány merész manőver után az árokban kötött ki.
- Most mit hőbörögsz, hülye tyúk?! Látod, mit csináltál?! - Rigli próbált újraindítani és néhány próbálkozás után sikerült is. De nem az útra kanyarodott vissza, hanem az erdősávba hajtott be, legázolva a bokrokat maga előtt. Beryl közben megpróbált kiszállni, de se az ajtó nem nyílt, se a biztonsági öv nem engedett... Rigli leállította a motort.
- Kisanyám, onnan csak én engedhetlek ki. Az az ülés csajozáshoz van állítva. - Rigli egy erős mozdulattal elszakította a pólót a lányon, s az ijedten tapasztalta, hogy a Ki-t nem találja... de hisz Csöves figyelmeztette rá, hogy nem szabad elhanyagolnia a gyakorlást!
- Akkor most szórakozzunk. - Rigli cigarettára gyújtott - először az előbbi pofonért a cigiparázzsal foglak simogatni. Aztán megduglak. Aztán újra kínozlak majd, és szopatlak...
Késem Beryl keze ügyében volt... egy gyors mozdulattal elvágta a biztonsági övet, a kés hegye véres barázdát húzva szántott végig Rigli arcán, majd a nyakánál állt meg.
- Kinyitni! - parancsolta a lány - egy rossz mozdulat és megöllek!
- Csak kívülről nyílik.
- Akkor először megöllek és kimászok a holttesteden át - s a kés hegye beljebb nyomódott. Tán fél milliméterrel hibázta el az ütőeret...
- Jó - jó, csak nyugi, te lökött kurva. Kiengedlek; vidd azt a kést a nyakamtól! - De Rigli még nem mondott le zsákmányáról. Ahogy a lány kilépett, azonnal elkapta... de a kés az ágyékában állt meg és ő üvöltve ölelte át a legközelebbi fát... Beryl pedig rohant, el, bele az alkonyatba...

Nem sokkal azután érkezhettem, s motoromat az út szélén hagyva, magam se tudva, miért, utánamentem az erdősávba tartó nyomnak. Rigli még nyöszörgött, és megdöbbenve ismertem fel benne saját horgászkésemet. Elláttam a sebeit, eltettem a kést, és a Ki-vel erőt adtam neki, nehogy meghaljon... aztán leintettem az úton néhány kocsit, hogy riasszák a mentőket. Azok azt mondták, sok vért vesztett, de nem életveszélyes... A rendőröket nem vártam meg; száguldottam tovább Beryl után, s nem tudtam, merre is keressem...
 
Beryl kitartó futó volt; de a végtelen kukoricatáblában való rohanás az éles levelek között, nameg a tudat, hogy Rigli ott hörög valahol mögötte a nyárfát ölelve és hörgése egyre gyengül majd, míg el nem vérzik, sok erőt kivett belőle. Mikor már jó messze járt, leült a földre, hogy rendezze gondolatait és rátaláljon a Ki-re. De minden olyan lehetetlen volt és zavaros... és sötét lett nemsokára. A lány abbahagyta a meddő meditációt; feje alá gyűrte tarisznyáját és aludni próbált.
... Aztán arra ébredt, hogy fázik. Tán eszébe jutottam, hogy az én hátizsákomban mindig volt valami tartalék meleg ruha... felállt a kukoricában és a csillagokból próbálta megállapítani, mennyi lehet az idő. Hisz pár napja magyaráztam el neki, hogyan tájékozódjon a csillagképek alapján a térben és az időben. S bár nem figyelt rám eléggé, és a csillagok nem segítettek, a fényes Vénusz mutatta a látóhatár fölött, hogy valahol arra van kelet, és hajnal lesz nemsokára. De mi haszna, hisz azt sem tudja, hol van... Emődöt rég elhagyták, meg tán valami más falut is... az úttól pedig valamerre észak felé rohant el. Néhányszor magasra felugrott, hogy a kukoricás fölött hátha látja valami település fényeit. S valóban, ha a Vénusz keleten van, akkor észak felé látszanak valami lámpák.
Beryl visszaült és a tarisznyájában kotorászva előkeresett egy darab csokoládét. Nem volt étvágya, de enni muszáj, mert erőt ad... aztán megjött az étvágya, sőt igencsak éhes lett, de a csoki oly kicsi volt és oly hamar elfogyott...
Ahogy pirkadt és lehetett látni valamit, elindult a távoli falu felé. Eleinte futott, hogy kimelegedjen; aztán tempós gyaloglásra váltott, hogy takarékoskodjon az erejével. A kukoricát napraforgó váltotta fel, majd nemrég leégetett valami búza- vagy árpatarló... aztán elhanyagolt műútra ért, valami elágazáshoz, és az egyik irányból a falu látszott. Az úton bicikli közeledett, bizonytalanul imbolyogva. A csősz indult hajnali szolgálatra, s bizony vagy két féldecivel többet ivott, mint kellett volna. Beryl eléállt és a csősz rémülten nézte a szakadt ingű, vértől csatakos lányt.
- Ejnye, bácsi! Ne viseljen fegyvert, ha részeg! - és gyakorlott mozdulattal törte meg a csősz nyakán átvetett régi mordályt - szerencséje, hogy üres! De az előagyat leveszem, nehogy hülyeséget csináljon. És adja ide azt az esőkabátot. Magának most nem kell, mert nem esik... én meg nem mehetek be így a faluba. Majd visszakapja a tanácsházán. És csak biciklizzen tovább arra... ha utánam jön, a puskáját is elveszem.
- Azt veheti. Legalább nem kell cipelnem. Nincs patron hozzá. Ilyen hülye részeg álmot... a cicijéből mutathatna egy kicsit többet... sok lányét láttam már, de ilyen szépet még nem.
- Hát akkor nézze meg jól, bácsi... és további szép álmokat.
A szélső háznál épp a tyúkudvarba tartott egy asszony, mikor Beryl ráköszönt.
- Szép jó reggelt, csókolom! Kaphatnék egy kis vizet?
Szegény asszony majd elejtette a szakajtót ijedtében.
-Átyávilaag, hogy níz ki mágá... haa hunné szálájtottaak... ná, gyüjjék maa bejjebb... - és beszaladt a konyhába, ahonnan egy pohár vízzel tért vissza. Beryl szomorúan nézett rá.
- Félre tetszett érteni. Én nem inni kértem, hanem mosakodni szeretnék - és széthúzta magán a köpenyt. Az asszony sápadtan nézte a vért a szakadt pólón és a farmernadrágon.
- Száládok orvosé...
- Ugyan! Csak egy lavór vizet kérek, egy darab szappant és törülközőt... ez nem az én vérem.
- Há nem, haat nem... mágá tudjá... de há mágaanák vónék... hé, iszik egy kis paajinkaat!
- Ó, azt köszönettel... semmit sem kívánok jobban... - Beryl a fél vizespohár pálinkát úgy leküldte, hogy vendéglátójára jött rá a csuklás. Majd levetkőzött és a kapott lavór vízben alaposan lesikálta magát.
- Ászt a véres holmit ne vegye visszá... ádok válámi ruhaat a laanyomébul... baar áttul tártok, rövid lesz mágaará és bő... de ámíg kimosom, megteszi... igyék még, oszt mondjá el, mi vót...
- Hosszú... huligánok támadtak ránk a hármas úton... de hisz látszik rajtam.
- Haat egy kissé össze ván kármolaaszvá, minthá kukoricá közt jaart vóná... de ámúgy nem laatom bájaat... há csák meg nem erőszákoltaak... ugye? Haanyán vóták?
- Eggyel többen, mint kellett volna... ihatok még egyet?
- Persze. Így még áz urám se bírt innyá, mint mágá... de illenkor köll. Ezt a ruhaat meg a jaanyom hordtá... de maa unokaam is ván... a vőm meg tráktoristá... és szépen láknák. Hájjá, mágá ásztaan igázaan szép laany... azér teccett meg a sok ákásztániváló huligaanynák.
Beryl úgy nézett ki a matyó ruhában, mintha valami Vadas Ernő fotóról lépett volna ki az Új Idők újságból. Hát a tornacipő meg a tarisznya nem megy hozzá, de az annyi.
- Köszönöm a jóságát. Felírom a címet és elküldöm a ruha árát, meg a pálinkáét is; tessék megmondani, mennyivel tartozom.
- Ugyán maa... haat semmennyivel se. Mekköszöni, oszt ánnyi. Egyék válámit... szálonnaas raantottaat... de még egy kupicaanyit se sájnaalok.
Beryl nem kínáltatta magát, mert ugyancsak éhes volt. És hálából mesélt az asszonynak; jó zaftosan, hogyan is erőszakolták meg, hányan voltak és milyen kínzásokkal fenyegették és mitől lett a ruhája véres... és mikor az asszony lánya hazajött, még egyszer el kellett mesélnie.
- Igen, válámit beszéltek á népek a bótbá... - mondta a kis matyó fiatalasszony - á buszos mondtá, hogy Kövesdnél tálaalták egy kocsit áz erdősaavbá, meg egy válámi huligaanyt leszúrvá és bekötözve... válámi Hondá motoros laattá el á bájaat és hívtá á mentőket... de mire á rendőrök is kiértek, úgy elporzott szaazhátvánnál, hogy huss! Ászt is mondtaak, hogy válámi Csöves nevű körözött gyilkos és jobb lett vóná há meghál, mer úgy is felákásztjaak.
Berylnek le kellett ülnie a küszöbre.
- Jasen... hát utánamjöttél... ó, de jó, hogy te találtad meg és nem én lettem gyilkos... - de mire a két matyó nőnek leesett volna a tantusz, már fel is pattant, és rohant, ki az udvarról, át a földeken, valamerre nyugat felé.
- Hádd száládjon... ez szúrtá le á taamádójaat. Jól tette. Há keresik, májd este szólok á körzetesnek, hogy itt jaart... áddig hádd nyerjen egérutát.
- Nem szólhátunk - mondta a lánya - ezt á nádraagot lefoglálnaak bűnjelnek. Ez egy vágyont érő nyugáti fármer. Laany korombán ilyenre vaagytám. Kimosom mágámnák és elteszem emlékbe... há bele nem fogyok, nem jön raam. Tálaan májd az unokaadrá, há belenő.

Csöves érdeklődve olvasta a megyei pletykalapot; a rikkancsok úgy reklámozták, hogy: "Rendőrkézen Csöves! Az alvilág bosszúja?"
A cikk aztán megírta, hogyan szúrta le és aztán részesítette elsősegélyben egy Honda-motoros a régóta körözött Csöves nevű rablógyilkost... valószínűleg konkurens bandák közötti leszámolásról lehet szó. A motoron osztrák rendszám volt. Mire a határt lezárták volna, az a kétszázat is tudó gép már kijuthatott az országból...
- Hát Jasen - gondolta Csöves - ha te szúrod le, nem marad életben. Megtanultad tőlem, hogyan kell ölni... minek kell neked mindig mindenbe beleütni az orrodat? Ha nem állsz meg elsősegélyt nyújtani, nincs gondom. Most cserélhetem ki a rendszámodat megint. Ó, de ha ez az újság Beryl kezébe kerül, még azt hiszi, hogy engem szúrt le ez a szerelmes hülye. Hát akkor... irány Kőbánya.
 
Beryl megpróbálta magát a térképre képzelni, hol is járhat most. A nyugati irányt azért tartotta, mert onnan reggel mintha távoli vonatzakatolást hallott volna és mozdonyfüttyöt. Talán valahol messze ez egri mellékvonal lehet előtte. Úgy sejtette, Füzesabonyban van valami nagyobb állomás. Nos, ha oda eljutna, valami tehervonatra felkapaszkodva mehetne Pestig... csak ezt a maskarát kéne valahol lecserélnie. Túl gyorsan szaladt el attól a kedves matyó asszonytól; s a pénzecskéjét bizony a véres farmerban felejtette. Nem volt sok... de most pont elég lenne a jegyre, meg néhány kockasajtra, csokoládéra.
Közben az idő bepárásodott, esni készült. Szántóföldeken, kis erdőkön, dombhátakon, patakokon ment át a lány, és arra gondolt, bár elhozta volna magával az egyik tájolómat... hisz most tanulta meg használni. Így csak találomra tartotta a nyugati irányt és a vonatfüttyre... és rengeteg gyaloglás után végre előtte volt a sínpár; az egri vonal lehet. Leült a töltésoldalba, lehúzta a cipőjét és megmasszírozta a lábát. Úgy szerette volna, ha néha Csöves is masszírozza... ő nagyon szívesen gyönyörködött Beryl szép lábának látványában, de simogatni máshol szerette... Vonat jött Eger felől, nem is gyorsan. A lány ráeszmélt, ha el akarja kapni és felugrani rá, már nincs ideje felhúzni a cipőjét; és a töltésoldal éles vulkáni kövekből van... fél kézzel felkapta a cipőket, mezítláb rohant a vonattal párhuzamosan, és a jónak vélt pillanatban ugrott. Ó, ha a cipőt eldobja és két kézzel tud kapaszkodni, biztos sikerül... de így az árok fenekén találta magát, s bár a karateedzéseken megtanult esni, most valahogy mégis rosszul sikerült... térde, bokája fájt és a vállát is megütötte... s ahogy megpróbált felállni, a lába nem engedelmeskedett. Egy igazi, őszinte német káromkodást nyomott el magában - ha nagy ritkán muszáj volt káromkodnia, azt mindig németül tette - és végigtapogatta a lábát, mi baja történhetett. Törése, ficama nem volt... a bokája rándult meg és a térdét a kocsi ajtajához ütötte. Megmozgatta a lábát és újra megpróbált ráállni... most sikerült, de a bokája bizony minden lépésnél fájt. Most talán hiányoztam neki... s tán pont akkor álltam meg a sorompónál a hármason, tőle vagy két kilométerrel délebbre, s tán pont az a vonat zakatolt el előttem, amelyikre megpróbált felugrani. A Ki érintése mintha jelezte volna, hogy a ő szólít magában... letámasztottam a motort és leültem az árokparton. Elmélyültem a meditációban és a Ki-t kiterjesztettem... de oly gyenge volt a visszhang, hogy nem tudtam vele mit kezdeni. Hisz Beryl mindig erősebb volt, mint én... mi történhetett vele...
Aztán ismerős hangot hallottam... egy nagy Harley-Davidson állt meg a motorom mellett.
- Á, Jasen... micsoda találkozás... mit csinálsz itt az árokparton üldögélve?
- Most jövök visszafelé Kőbányáról; úgy látom, te arrafelé tartasz. Beryl még nincs otthon. Mikor az előbb megálltam itt a sorompónál, mintha szólított volna... de csak egyszer és alig... most próbáltam elérni és mintha valamit éreznék, de nem tudom...
Csöves leült mellém, és ahogy a Ki szétáramlott, engem is elöntött és feltöltött az a hatalmas erő... ő igazán mestere és ura volt.
- Nem - mondta egy perc múlva - tévedtél. Csak a képzeleted játszik. De mondd csak, minek kellett neked bekötözni azt a gyilkost? Most azt hiszik, te szúrtad le.
- Csak a késem...
- Még sokat kell tanulnod. Azt hittem, tudod, hogyan és hová kell szúrnod, hogy ne beszélhessen.
- Mondom, nem én voltam. Beryl magával vitte a horgászkésemet, az volt a hapsiban... és ugyancsak tudatosan használta: mindkét heréjét átszúrta. Ha öt perccel később érek oda, elvérzik.
- Ó. Na gyere, nézzük meg azt a helyet.
De bizony ott se találtunk semmi újat. Beryl könnyű lépte és karcsú alakja nem hagyott követhető nyomot a kukoricásban.
- Elhozom Pétert. Ó, ha egy jó vérebem is lenne...
- Ugyan... Ha Beryl igazán bajban lenne, érezném. A múló kellemetlenségekre pedig nem szabad odafigyelni, mert akkor elveszel a részletekben.
- Te úgyis Pest fele mégy. Állj meg a sorompónál és keressed a Ki-vel még egyszer. Én is azt teszem itt. Hátha létezik valamiféle interferencia, ami eredményez valamit.
- Legyen, ha annyira akarod... bár szerintem csak az időnket pazaroljuk.
Ó, nem... bár mi akkor semmit nem tudtunk meg, mint később kiderült, Beryl érzékelt minket. Merített az erőből, s nem küzdött a fájós lábával tovább. Kényelembe helyezte magát az árokparton és elaludt.
 
Pályamunkás kocsi jött arra később, és az előmunkás észrevette az alvó lányt.
- Ejnye! Hát ez meg hogy kerül ide? Csak nem baleset?
- Parasztlányka, de milyen szép... lehet, hogy kiugrott a vonatból? Nem álldogálhatunk itt a nyílt pályán; hozzuk fel a kocsiba, aztán majd meglátjuk, mihez kezdünk vele.
- De hiszen alszik... hé, kislány, ébresztő!
- Majd én megmasszírozom a szíve táját - ajánlkozott valamelyik.
- A téglaporos síkszájú vakanyádét. Akarsz egy nagy pofont?
- Tölts a szájába egy kis pálinkát.
- Attól meg rosszul lesz...
- Mi van, tán sajnálod?
Beryl a pálinkára felnyitotta a szemét és csodálkozva meredt a négy vasutasra. Fel akart állni, s újra a bokájába szúrt a fájdalom... de erőt vett magán és felállt.
- Leugrott? Itt? Minek?
- Én felfelé akartam... valami pálinkát éreztem a számon... van még?
- Hé, Lajos... ennek aztán van huzatja!
- Segítünk felszállni... itt nem maradhatsz.
- Köszönöm. De egyedül is megy. Fáj, hát fáj... én erős vagyok; merre megyünk, hé! Én Füzesabony felé akartam...
- Ez nem autóstopp, kislány. Úgy nézem, fel van dagadva a bokád. Mutassad, megnézem, nincs-e eltörve.
- Nincs. Én már megnéztem. Csak egy kis rándulás. És a lábamhoz csak a kedvesem nyúlhat... de azért köszönöm a jószándékot. És ha egy korty pálinkával megkínál még egyszer, azt is megköszönöm. Fázom... de most kevesebb is elég... és ha valami fásli, vagy akár egy darab rongy akadna, hogy körbekössem a bokámat és bevizezzem...
- Bontsd fel a mentőcsomagot, Lajos. Abban minden van. Kislány, te meg félóra múlva egy meleg szobában leszel és kényelmes ágyban alhatsz holnapig. De ha megmondod, hol laksz, megállunk ott és hazamehetsz.
- Az nehéz lenne... Pesten lakom, Kőbányán, a dzsumbujban.
- Te? Pesti? Ilyen ruhában? Itt?
- Újabban divat a régi népviselet.
- Na jó, nem faggatunk. Lehet, hogy nem csak a térded csaptad oda, hanem a fejedet is.
Egerben az előmunkás a vasutas-laktanyába kísérte Berylt, aki óvatosan ugyan, de azért elég tempósan tudott már járni. Ott egy ismerős kalauznőhöz ajánlotta be, éjszakai hálótársnak.
- A sínek mellől szedtük fel; hadd aludjon veled. Fáj a bokája, a térde és sok pálinkát ivott.
Leültek szemben az ágyaikra és nézték egymást.
- Ne haragudjon... nem tudja, mit keresek én itt?
- Józanodik. Teszek borogatást a térdére is, a bokáján meg lecserélem. Túl szoros az a fásli...
- Köszönöm, de az nekem úgy jó... és azt mondták a kollégái, meleg szobában leszek. Nem lehet itt befűteni?
- Jólány, augusztus van és huszonhárom fok... de, ha fázik, adok egy kalmopyrint és még egy takarót. De akár hármat is.
- Elég kettő; és már alszom is...
Beryl levetkőzött és a takaró alá bújt. A kalauznő pedig azon gondolkodott, mennyibe kerülhetett az a gyönyörű szilikon mell, és miből telt rá ennek a parasztlánynak...
- Ez valódi - ült fel Beryl a takaró alól - közelebbről is megnézheti. A bolhát el lehet pattintani rajta. Ötéves koromtól sportolok; heti ötször négy órát kemény edzéssel töltök. A téglát eltöröm ököllel; de most aludnék. Megköszönöm, ha egy kicsit halkabban gondolkodik.
- Egy szót se szóltam... honnan tudta, mire gondolok?
- Ó, hiszen hallom... jó éjt és szép álmokat.
De szegény kalauz néni sokáig nem tudott elaludni... felkavarta ez a jelentősen ittas, de különös képességű lány, aki hallja a gondolatokat.
Hajnalban Beryl ébredt elsőnek. Nézte egy kicsit a diszkréten horkoló nőt, és sétált pár lépést. Egész jól ment... sokkal kevésbé fájt a bokája, mint tegnap. Aztán felmérte a vasutasruhát és némi tanakodás után felvette magára. Hogy fog szegény asszony kinézni abban a matyó népviseletben... Elnyomta magában a feltámadó lelkiismeretet, és némi pénzt vett magához a kalauztáskából. S bár a vasutasruha pont oly furcsán hatott tornacipővel és tarisznyával, mint a matyó, azért elégedetten surrant ki az épületből. A szunyókáló portás nem vette észre.
A hajnali személyre kapaszkodott fel, s menten elbóbiskolt... arra ébredt, hogy valaki keltegeti.
- Ne haragudjon, kollegina... mindjárt indulunk vissza Egerbe. Nem akart leszállni?
- Köszi... dehogynem.
A hangosbemondó épp azt rikácsolta, hogy személyvonat indul Budapestre a harmadik vágányról és Hatvanig minden állomáson és megállóhelyen megáll. Hatvantól csak... de erre már nem volt kíváncsi. Kezdte magát kényelmetlenül érezni a vasutasruhában. Hátha már keresik... szétnézett az induló vonaton és talált is egy megfelelő méretű fiatalembert az egyik elsőosztályú fülkében, egyedül. Beryl bezárta maga után az ajtót, behúzta a függönyt és az utas nagy meglepetésére nem a jegyet kérte, hanem vetkőzni kezdett.
- Ó, kalauz néni... ez valami új szolgáltatás a MÁV-nál első osztályon?
- Vetkőzzön gyorsan, mert nincs sok időnk... jöhetnek... legalább az öltönyét vegye le! Na, mi lesz?
De a fiatalember nem a remélt szolgáltatást kapta, ahogy levetkőzött, hanem egy hatalmas ütést a gyomorszájára. Levegő után kapkodva görnyedt össze, s bénultan bámult az öltönyében kirohanó lány után.
- Ó, szegénykém... - sajnálta meg Beryl gondolatban - remélem, nem lesz bajod. De nincs időm a magyarázkodásra; a briftasnidat meg visszaküldöm - s leszállt Kál-kápolnán, hogy vonatot váltson.
Bölcs dolog volt... Vámosgyörkön rendőrök szállták meg a vonatot, de csak a kalauznő ruháját találták meg a gatyára vetkőzött fiatalember mellett.
- Gyönyörű volt - mondta az a kérdezésre - szívesen nekiadnám még egy öltönyömet, hogy még egyszer láthassam.
- Az öltönye milyen volt, jóember?
- Barna, csináltatott, fényes gallérral és aranyozott fémgombokkal... rá volt hímezve a felső zsebére a monogramom: K. J. - és arra gondolt, hadd fusson az a gyönyörű lány az olcsó szürke konfekcióban. Hátha találkoznak még... - Benne maradtak az irataim.
Így hát Beryl nyugodtan mehetett volna tovább a következő vonattal, de nem tudhatta, hogy más öltönyben keresik. Vett egy újságot, és beült egy indulásra kész tehervonat valami faárut szállító vagonjába. Az újságból aztán megtudta, hogy mégse az ismeretlen motoros szúrta le a Csöves nevű bűnözőt, ő csak elsősegélyben részesítette. Az illető azt vallotta, hogy egy feltűnően fehérbőrű nő volt az; és minden pénzét magával vitte... így most megint őt keresik.
Aztán a vonat vitte Pest felé... gyakran megállt, kocsikat kapcsoltak le vagy fel, sok tolatással... aztán egyszer csak a vonat elhúzott, de az ő kocsija állva maradt.
Beryl óvatosan kinézett; valami vakvágányon állt és mindenfelé tehervagonok sora... kiszállt hát és elindult a szerelvény mellett menetirányba. Aztán, mintha a másik oldalon is ment volna valaki, vele párhuzamosan... átbújt a vagon alatt, hogy mögékerüljön. Tarkaruhás cigánylány volt az.
- Hé, te! - szólt utána Beryl halkan.
- Mi kell? - fordult meg a romnyi. Beryl barátságosan intett neki, hogy jöjjön utána, és bemászott a mellette álló vagonba.
A romnyi nem sejtette, mit akarhat tőle az a férfiöltönyös fehér lány. De azért követte... hátha valami jó szajrét talált, amit nem bír egyedül kihozni, és akkor osztozkodhatnak.
- Pofád befogod! - súgta neki a vagonban Beryl - és ruhát cserélünk! - de már nem volt biztos benne, hogy jó az ötlet. A cigánylány tarka ruhája oly töményen büdös és füstszagú volt, hogy majd elájult a szimattól... de ha ez a szabadulás ára...
- Miért jó ez neked? - kérdezte a cigánylány értetlenül, hisz a csereként kapott öltöny sokkal értékesebb volt, mint az ő göncei.
- Keresnek a zsaruk... de ha a szád eljár, megöllek!
- Jaj, dehogy... engem is keresnek... kendd be magad szénporral, túl fehér a bőröd... és majd visszafelé menj ki az állomásról, amerről jöttél.
Beryl aztán lelkiismeretesen összemaszatolta magát; arcát, kezét, karját, cipőjét, lábszárát... még festett fekete haját is összeborzolta szénporos kezével; és persze a tarisznyára is jutott. Csak azt felejtette el, merre is kell kimennie az állomásról. Ahogy a vagonsorok közül kiért a szabadba, azonnal két rendőrbe botlott. Megfordult és futásnak eredt, de a bokája még nem volt az igazi...
- Állj, vagy lövök! - hallotta a kiáltást maga mögött, és figyelmeztető lövés csattant.
- Lebuktam - gondolta a lány. Futni nem bír és ezek lőnek... ki tudja, ezt a cigánylányt miért keresik? Megállt hát, feltette a kezét és szembefordult üldözőivel.
A két rendőr diadalmasan vigyorgott.
 - Na megvagy, romnyi, most lebuktál! - kiáltott rá az egyik, és ment felé, kezében gumibottal; a másik a revolvert szorongatta. - Beviszünk a kapitányságra! Hová dugtad a zsákot?
- Csak ez a tarisznyám van.
- Majd kapsz vagy két nagy pofont... én a zsákot kérdeztem.
- Nincs más nálam.
- Te, ez hülyének néz minket... üssek egyet rajta?
- Ne bántson, rendőr bácsi. Magyarázza el, mit keres rajtam és mindenre válaszolok, de zsák tényleg nem volt nálam.
- Tudjuk jól, hogy a cigánytelepről jöttél szenet lopni! Azért kormos a képed is! Láttad, hogy jövünk, eldugtad a szeneszsákot és el akartál szaladni!
Beryl megkönnyebbült és csaknem elnevette magát. Őt gyilkossági kísérletért körözik, ezek meg itt széntolvajnak nézik?
- Jaj, rendőr bácsi, én csak szétnézni jöttem. Dehogyis cipelek én zsákot. A szénért majd a faterék jönnek, szekérrel, sötétedés után. Szerzett a fater egy lovat kölcsönbe.
- Kölcsönbe, mi?! Szerintünk lopta.
- Hát az lehet, rendőr bácsi. Nekem azt mondta, kölcsönbe.
- Nem is vagy te olyan rossz fogás. Beviszünk, mi meg éjszaka elkapjuk a tolvajokat, lovastól.
- Ha nem megyek vissza szólni, úgyse jönnek.
- Na, az majd elválik. A százados elvtárs majd megmondja, mihez kezdjünk veled.
A kapitányságon a tiszt utálkozva nézte a koszos és büdös romnyit.
- Minek hoztátok be... nem történt tettenérés. Eresszétek el. Bár, ha már itt van, előbb vigyétek le a Karcsihoz, hogy verjen ötvenet a talpára. Az egy időre elveszi a kedvét a szénlopástól.
- Mire vártok? Kifelé! Ez nem látványosság! - mordult a Karcsinak nevezett csobakfejű hústorony a két rendőrre, majd bezárta utánuk az ajtót és Berylhez fordult - Mutassad, mi van a tarisznyádban, és vedd le a cipődet.
- A fogkefém, két használt meg egy tiszta bugyi, egy póló és egy darab csokoládé.
- Valóban. - Karcsi a falra akasztott tucatnyi, különböző méretű és anyagú verésre alkalmas eszköz közül kiválasztott egy félméteres, bőrszíjból font korbácsot.
- Ez a legkönnyebb ütlegem - magyarázta. - Kislány, te nem vagy se cigány, se  széntolvaj. Nem tudom, miért hoztak ide, és én igaz meggyőződés nélkül nem szívesen verem a gazembereket se... de ez a munkámhoz tartozik, és nyilván nem ok nélkül vagy itt. Mivel ma különösen kegyes hangulatban vagyok, választhatsz, hogyan akarod. Huszonötöt mindkét talpadra, vagy csak az egyikre ötvenet?
- Csak az egyikre, Karcsi bácsi. Legalább a másik ne fájjon - nézett Beryl a verőember szemébe, de az elfordította a tekintetét.
- Na, essünk túl rajta - sóhajtott, mint aki valami kellemetlen kötelességet teljesít. - Nem ütök majd olyan nagyokat.
Beryl feljajdult, ahogy először lecsapott a korbács; aztán összeszorított foggal némán tűrte a verést. Úgylehet, Karcsi igaz meggyőződésből sokkal nagyobbakat is tudott volna ütni; de bizony így is nagyon fájt.

Bejártam a Kövesd környéki falvakat; majd Kőbányára és Dunaörsre is elnéztem, Berylt keresve. Már-már ott tartottam, hogy a rendőrséggel kerestetem, mint eltűnt húgomat...
Nem tudom, mi vonzott a parki lócán üldögélő cigánylányhoz; tán a Ki-m vezetett hozzá. Motorom hosszú csíkot húzva fékezett mellette a gyöngykavicson.
- Te vagy az, Beryl?! Hogy nézel ki?
- Jasen! De jó, hogy itt vagy! - A nyakamba borult, átölelt és megcsókolt... rettentően büdös és izzadt volt szegényke, és a csók nem nekem szólt, hanem Dórának, vagy Csövesnek, talán a Ki-men át. Megpróbáltam óvatosan lefejteni magamról, de Beryl nem eresztett. - Simogass, attól mindjárt megnyugszom. Ölelj még, és adj erőt, hogy megtaláljam a Ki-t.
Belenyugodtam az ölelésbe, igyekeztem a számon venni a levegőt, és reménykedtem, hogy nem sokan néznek minket.
- Jó, ahogy a fülembe szuszogsz... - súgta - még egy kicsit légy türelmes. Simogass... most már olyan jó... köszi, Jasen. Vigyél haza Kőbányára és mutasd meg, mennyivel megy a mocid. Á, nem veszem fel a sisakodat, útálom, és kár is volna összekoszolni a hajammal. Mondom, hogy nem veszem fel! Ne erőszakoskodj velem! - s átkarolva derekamat, fejét a vállamra hajtotta; és én megűztem a gépet, tán kétszáz körül is mentem néhol.
- Csók, anyu! - köszönt Beryl, ahogy belépett; egy mozdulattal letépte a ruhát magáról és a szemetesre lökte - ezt gyorsan dobd ki! Lezuhanyozok. Mit nézel rajtam, te hülye, nem láttál még csurdén? Pont te nem? Vetkőzz le és mossad meg a hátam.
- Mi van a lábaddal, kislányom? Úgy mozogsz, mintha minden lépés fájna...
- Á, semmi; majd elmúlik. A talpamat verte egy lökött zsaru.
- Nagyon fájt, kislányom?
- Jaj, anyu! Hogy tudsz ilyen hülyét kérdezni!?
- Ki mást kérdezhetnék? Jasen úr nem tudhatja...
- Majd adsz rá egy puszit, hogy ne fájjon - nézett rám Beryl - de előbb megmosom. Na mi van, nem vetkőztél még le?
A víz kegyetlenül hideg volt, de Beryl annyira gyönyörű... ahogy szembefordult velem, hajával az arcomba csapta a vizet, és rámnevetett.
- Húú, Jasen!... és én még azt hittem, a hideg víz összehúzza... nem hagyhatjuk szegénykét itt hiába ágaskodni - mondta, és átölelt - hiszen te reszketsz!
- Úgy kívánlak, Beryl, de adjuk meg a módját ágyban, párnák közt, ne itt a zuhany alatt állva...
- Tudod, én ritkán vágyom a szexre, de éppen itt és most nagyon! Bízd rám, én ügyes vagyok... ó...!

Azt el kell ismernem, Beryl valóban nagyon ügyes volt.

Aztán megfürödve, tisztán, némi olcsó szappanszaggal asztalhoz ültünk a pici konyhában. Beryl mostohaanyja juhtúrós sztrapacskával kínált minket, töpörtyűvel és tejföllel, miközben fürkésző pillantásokkal nézegetett.
- Mi történt? - kérdeztem - félreáll a bajuszom, vagy tejfölös lett a fülem?
A hajdani angolkisasszony olyan dévaj pillantást vetett rám, hogy majd' el pirultam... mit akar tőlem ez az öregasszony? Már majdnem megint megkérdeztem, de ő szólalt meg hamarabb.
- Csak egyetek, gyerekek. Addig megágyazok a szobádban. Úgy nézem, rádfér egy kis alvás. Jasen úr, ön is ott alszik, ugye?
- Persze - mondta Beryl tele szájjal...
...folyt.köv...