Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Menü

MÁSIK VILÁG
Vendégkönyv

     
Fotóim

Képtáraim-régebbi
1976. - 2007.
Újabb: 2008. - 2022.

500px képtáram

     
Hírek, cikkek stb:)
     

 

 

     
Statisztika
Indulás: 2005-05-11
     
Linkgyűjteményeim

Barátok, kedvencek
Fotós oldalak 
Érdekes lapok 
Infók, kapcsolatok

     
Kapcsolatok
     
:))
     
     
stat
     
MÁSIK VILÁG
MÁSIK VILÁG : 14. Egyszer, amikor leszerelünk... 2. rész

14. Egyszer, amikor leszerelünk... 2. rész


I. 5. 
... Fekete zsindelyes fekete zsindelyes az újheli bíró háza 
 Sírva sétál abban sírva sétál abban az újheli bíró lánya
 Minden lánynak van babája kivel múlat a csárdába
 Hej csak az enyém sejde csak az enyém hervad el a kaszárnyába...

Unalmas a kaszárnyában a vasárnap délelőtt. Az ember csak döglik az ágyon, nézi a plafont, valami vacak beat - nóta nyekereg a hangszóróból. Néhányunkhoz látogatók jönnek, és esetleg valami piát is csempésznek be. Össze lehet hozni egy unott ultipartit, de tarokkozni csak ketten tudunk Jonatánnal; és azt legalább négyen kéne... egyesek sorbaállnak a rexasztalnál, a lengőkuglinál, a flippergépnél, és kifújt. Hát inkább csak heverészik az ágyán az ember és nézi a legyeket, ahogy mászkálnak a plafonon lábbal felfelé. Szinte meg sem hallja, ahogy Jonatán káplár megszokott szájharmonikáján valami halk, szomorú nótát játszik. Hát ilyen unalmas a vasárnap délelőtt.
A kultúrteremnek csúfolt hodály felé sétálgattak a látogatók. Smafu Pál kiült az épület elé és nézte őket. Jólesett civileket látni, megnézni a lányokat, a mások feleségét, menyasszonyát, babáját. Hát hiszen hülye egy passzió, de tudsz jobbat?
- Csórikám, ez a felderítők épülete?
- Ez! - állt fel Smafu szolgálatkészen és megnézte a vékony kislányt. - Lehívjak valakit?
- Igen, majd mindjárt. Te is itt szolgálsz? Ugye, újonc vagy?
- Sajnos. Miből gondolod?
- Úgy nézel ki, ahogy egy riadt szemű kopaszt leírnak az embernek. Ne haragudj, de tényleg.
- Nem haragszom. Hozzászoktam.
- Ugye, nagyon rossz katonának lenni?
- Nagyon! Megkeserítik az ember életét az öregkatonák, de még a gumik is. Főleg a durungok!
- Durungok? Az valami egzotikus bennszülött törzs?
- Kiképzőtisztesek. Mi, úgy mondják, csicsók vagyunk. Mi csinálunk mindent. Nem untatlak?
- Nem-nem, csak mond! Nagyon érdekel!
- Szóval mi takarítunk, mossuk a folyosót, mosogatunk, krumplit pucolunk, meg minden mocskos munka a mienk. Mi vagyunk a legalsó kaszt. A következő a gumik kasztja, ők leginkább szolgálatba járnak, őrségbe, rendészjárőrnek, meg ilyesmi. Az öregek is, de ők azon kívül aztán semmit nem csinálnak. Nekik, szerintük, tisztelettel tartozunk, amit ha megadunk, kutyába se vesznek, de ha nem, akkor naposszolgálatkor, vagy valamelyik tisztes útján megtalálják a módját, hogy kiszúrjanak velünk. Aztán van még a tisztessuli - szakasz. Ők többnyire velünk bevonult újoncok. Ezek folyton gyakorlatoznak, kúsznak-másznak, lövészetekre járnak, alakiznak; ők lesznek a következő generáció tisztesei. Általában az előbb felsorolt kasztokat lenézik, bár az öregek egy része, kapcsolatain keresztül, megpróbál sok borsot törni az orruk alá. És hát vannak a durungok. Ők a legfelső kaszt, bár ők is megosztottak. A három kiképző tisztes együtt kúszik - mászik, harcászkodik, gyakorlatozik az újoncokkal. A negyedik meg az ellátó raj parancsnoka, azaz az enyém is. A többi tisztes az öregekkel - gumikkal szolgálatot ad, csak valamilyen fokú parancsnoki hatókörrel. Ők gyakran járnak haza, kimaradásra, míg az előző három majd egy darabban kapja ki a szabadságát, a kiképzési időszak végén, mondjuk vagy két hetet. Persze, ezek közül egyszerre mindig csak egy lehet szabad. Én a tisztesszakasznál vagyok állományban, de csak mint mosómedve. Azaz az előnyeit nem élvezem, de a négy legfőbb durung társaságát annál inkább.
- Durva tréfáik vannak?
- Á, ezek nemigen tréfálnak. A rajparancsnokom Fecó szakaszvezető. Annak egy jó szava nincs az emberhez. Pedig akkora a szája, mint egy városkapu. Vagy a Pityu őrvezető. Hullik a kapanyél a szájából, ahogy csak kinyitja. De ezekkel csak megvolnánk. Az Öreg meg nem foglalkozik velünk, csak ha nagyon muszáj. Az az edzőteremben szokott bunkó lenni. De, hogy úgy igazán meglegyen a magunk baja, van még egy közkedvelt káplárunk, a Jonatán. Az egy csendes őrült. Nem üvöltözik, nem idegesíti magát semmin. Akkor tol ki velünk, amikor legkevésbé számítunk rá. Nem lehet kiismerni. Egyszer együtt iszik velünk, dalol, múlat, másnap meg hidegvérrel fenyíti meg, vagy rendeli kihallgatásra tegnapi szesztestvérét. Na, valami jót is mondok róluk: ez utóbbi kettő a szakasz kiskatonáit a többi tisztes és az öregek kitolásaitól megvédi.
- És a tisztek? Az milyen kaszt?
- Á, hát azok délután hazamennek, az egész ezrednél csak egy ügyeletes tiszt marad, meg a helyettese. A tisztesek szabadon garázdálkodhatnak. Ha a laktanyaőrséget egyszer az igazán jól kiképzett tisztesszakasz adná, Jonatán, Pityu és Öreg lenne a három felvezető, és úgy szottyanna kedvük, az Üti lefegyverzése után és nevében akár puccsot is csinálhatnának. Beriadóztatnák ezt a gépesített lövészezredet, aztán az egész helyőrséget... ja, hát aztán persze a testvéri szovjetek szétbombáznák őket, de jó kis kalamajkát kavarhatnának.
- Hát ezen kár spekulálni. Lehívnád nekem azt a közkedvelt Jonatánt?
- Miért? Mit akarsz tőle?
- Hozzá jöttem látogatóba.
Jaj, ne!! Még a szép nők is mind ennek a bunkónak jutnak, ugye, Smafu Pál!
- Jó vadászatot! - köszönt Jonatán széles vigyorral.
- Neked is, erdőkerülő!
Smafu értetlenül, fejcsóválva bámult utánuk, ahogy a szálfatermetű Jonatán és a karcsú kis Zsóker kézen fogva bandukoltak fel a kultúrterem felé.
- Te erdőkerülő! Mi vagy te itt, hogy két csillag van a gallérodon?
- Tizedes. Felejtsd el.
- Beszélgettem az egyik cimboráddal. Mondta, a legfelső kaszthoz tartozó durung vagy.
- A Smafuval? Cimborája neki a rosseb. Rajparancsnoka voltam az esküig. Ez a kasztrendszer az ő agyszüleménye. Hálás lehet nekem, mert sokmindent megtanítottam neki.
- Miért kell neked pont kiképzőtisztesnek lenni?
- Hm... tán, mert jók az idegeim, és hamarabb készítek ki kilenc embert, mint azok engem kilencen. Hülyeség ez. Rossz vadászat. Röhögök az egészen.
- Nem tudsz egy percig úgy beszélni, hogy ki ne mondd a vadászat szót.
- Gyerekkoromban olvastam egy könyvet - igen, olvastam, ha hiszed, ha nem, tudok ám olvasni is, bizony! - ámde: az volt a címe, hogy: A Dzsungel Könyve. Te is olvastad? No, volt abban egy óriáskígyó, Ká. Az volt a kedvenc alakom.
- Szinte sejtettem.
- Nem baj. Ő sziszegte mindig, hogy aszongya: " Jó vadássszatot! "
- És szoktál is vadászni?
- Hát leginkább orv. Engedélyem csak sörétesre van, de dugiban tartok egy rövidre vágott csövű karlgusztávot is. Van hozzá vagy hatvan lőszerem. Meg van egy jó haverom, a Kockás. Erdész ő is, és vagy tíz évvel idősebb nálam. De egy országos vadorzó. Neki sincs golyósra engedélye, de persze tart... Versengünk is, melyikünk a jobb. A vadőröket meg eszi a penész, hogy ki lődözi ki külföldi vendégeik elől a legnagyobb agyarú kant, a legszebb agancsú bakot.
- Hülye egy passzió lehet...
- Majd meglátod nyáron. Elviszlek valami vadra, hátha megkedveled. Az erdőhöz képest kutyafüle a tenger. Égig érnek a fák, pisztrángos kis patak fut a völgyben és minden madár nekünk csiripel. Aki megismeri az erdőt, beleszeret örökre.
- Ahogy beszélsz, egyre romantikusabb léleknek tűnsz.
- Anyád. Ja, bocs, ne haragudj. Ha jobban megismersz, ilyet nem tételezel fel rólam.
- Kár! Én szeretem a romantikát.
- Én csak az erdőt szeretem, minden romantika nélkül. Ha kiszemelek valami kívánatos vadat, képes vagyok napokon-éjeken át csatangolni a nyomában, hóban-esőben, vagy órákat dideregni mozdulatlanul.
- És mit szeretsz még az erdőn kívül?
- Sokmindent. Ihaj! Szeretem a jó bort, a nótát, a szilaj múlatást. A jó kutyát, az éles kést, a gyors motort. De mindenekelőtt téged.
- Na mesélj még...
- Ez nem mese, kicsi lány.
- Hisz alig ismersz! S oly sok lány van a világon...
- Van, hála Istennek. Mi lenne, ha nem volna? Kellenek, kellemesek.
- Eredeti pofa vagy, te stüsszivadász. Más magadkorabeli srác az olyanféle nőket kedveli, akiket hamar megkaphat. Tudd meg, én csak a feleségedként lennék a tiéd.
- Na, hát az majd elválik. Tudd meg, én nem akarok egyhamar megnősülni. Gondolom, a férfiember akkor nősül meg, amikor kezd lusta lenni megkeresni a mindennapi betevőt. Nos, erre mit lépsz?
- Vagy szeretsz és elfogadsz így, vagy akár kár is volt elkezdeni...
- Na látod, ezt mondhatom én is, szóról szóra. De hát még annyira az elején vagyunk, adjunk esélyt magunknak. Nem akarlak mindenáron minél hamarabb megkapni. Megvárom, amikor majd te akarod. S ha nem lennél az enyém soha, hát na bumm, nem esik be az eső. Keresek tovább, és nem marad rossz szájízem, hogy meg se próbáltam.
- Hát ez nem hangzott valami szerelmesen.
- A látszat néha csal. De te legalább valamit már megismertél belőlem. Én meg rólad csak annyit tudok, hogy hol laksz, hogy gimibe jársz, és hogy szigorú elveid vannak.
- Na meg azt, hogy nem lehetek az, ami szeretnék. Azért keresek valami kevésbé őrült dolgot, ami azért valamilyen szinten kielégít.
- Jé... mit is mondtál, mi szeretnél lenni?
- Figyelsz te rám egyáltalán? Hányszor mondjam? Tengerész!
- Hülye vagy, Zsóker. De mondok jobbat. Ha megszereted az erdőt és vele együtt engem, erdészné az lehetnél.
- Hűha! Most megkérted a kezemet?
- Játsszunk el a gondolattal, hogy igen. Nos, hozzám jönnél?
- Hahaha! Hozzád? Kihez? Jonatán káplárhoz, a "kegyetlen" kiképző rajparancsnokhoz? Pásztorhoz, az erdészlegényhez? Egy szélhámos orv-stüsszivadászhoz? Hát persze, hogy hozzád mennék, te erdők bolondja. Jó feleséged lennék.
Ihaj, ácsolják már az akasztófát, jó Pásztor barátom! Most kéne elzavarni a nőt, amíg nem késő. Persze eszedben sincs. Hisz szép dolog a szerelem... de nagyon rossz vadászat. Hát mikor jön meg a magadhoz való eszed, Jonatán káplár? 

I. 6.
 ... A Makrai erdő
 Tele van virággal
 (gyój! de) Tele van virággal...

Gyönyörű a tavasz a Hegység szívében. Világoszöldbe öltözik az ébredő ezüsttörzsű bükkös, millió csillagvirág terít kék szőnyeget a patakpartokon, szerelmet hozó langyos déli szélben morajlik a komor - sötét lúcos... Mézes illatok, szerelmes üzenetek szállnak a levegőben a Nagy - Hallgató tölgyerdejében, és még az öreg Guszti bácsi is legényesre pödri bozontos bajszát az Isten háta mögötti Csereptó - tanyán. Téli szürke ruháját rőtre váltja az őz, és érkező vándormadarak vidám csiripolása tölti be a hegyoldalt. Aki ismeri ezt a vidéket, az tudja csak, milyen itt a tavasz. Hej, szegény városi turisták, akik szabadságotok alatt messze-külföldön veritek el ezt a keservesen megkeresett forintkát, különleges szépségeket keresve, nem is sejtitek, milyen vad szépségű ez az eldugott vidék. De hisz jobb is így. A Hegység nem nektek való. Miénk, keveseké ez a rengeteg, akik értjük szavát, ismerjük titkait. Ez a mi világunk.
- Van három liter többéves tolcsvai furmintom! - mondta Kockás, az erdész. Megszívta kurta meggyfapipáját és elnézett valahová a fák közé.
- Nem tudom, miről akarsz fogadni - felelt Jonatán - de teszek ellene egy liter ruszkai főzésű Gönczi barackot.
- Hát ez az. Na, csapj a kezembe.
- Áll a fogadás. Miről van szó?
- Egy bak jár az Éheskútnál - összeütődtek a poharak, az olcsó hegyközi boron megcsillant a délelőtti napsugár - nem is olyan rossz ez a bor. Szóval öreg bak. Na, olyan hat - hét éves. Ravasz bak! Kétszer találkoztam vele; másodszor már mikor letisztított. Hát olyat még nem láttál! Szemből nézve nem is különösebben érdekes. Magas, vastagtövű, szűkállású. De oldalról! Keresztes, és az ágak között kanál - vagy még inkább lapátszerűen kiszélesedik. Mint a dámlapát! Jól megnéztem, távcsövön. Igen, Jonatán, lapátos bak jár az Éheskútnál! Száz évenként, ha akad hasonló.
- Rendellenes, tehát selejt. Kilövöm!
- Selejt!? Közel jár a fél kilóhoz! Míg nyári szabadságodra nem jössz, nem bántom. Meg aztán hadd szaporítson! De, ha megjössz, elindulunk utána mindketten. És nyerjen a jobbik!
- Az lesz a vadászat, ihaj! A Piás majd gutaütést kap az irigységtől, ha meglátja valamelyikünknél! De még tán a híres Nagy Gyurka is megemeli neki a kalapját! A vadőr az meg bele is hal.
- Az biztos, mert tán tud róla. Tartogatja a sváboknak. Le is lőne minket, ha megtudná, miben törjük a fejünket.
- Le, mi? Az én kezemben se mézeskaláccsal van töltve az a lekvárkeverő. Meg az öreganyádat ijesztgesd a vadőrrel.
- Nem is azért mondtam. Múltkor a kocsmában, jó mátyósan, összeakasztott pár suhanccal, azok meg rámentek vagy öten. Szétpofoztam őket, azóta előre köszön, meg küldött az asszonynak vagy öt nyulat. Házit. Persze a kutyáimnak löktem.
- Szegények... bár ő állítólag megeszi.
- Szóval azóta nagy a haverság, meg én is úgy mértem a tűzifáját, hogy vagy a fele dongánakvaló. Már csak a barátság miatt. Más után leselkedjen, ne miránk.
- Majd milyen képet vág, ha megissza velünk az áldomást a bakra!
- Akkor már semmilyent. Ha haragszik, majd megbékül. Csak el ne lője az orrunk elől valami vasárnapi kocavadász. Ej, Pásztor, szerelj már le, csinálunk mi itt olyan világot, de olyant... Ez lesz a mi királyságunk. 
- Még százhatvanhárom nap. Utána... utána vadászat. Hegyen - völgyön lakodalom, amilyent még nem látott Csereptó, de az öreg Guszti bácsi sem... Aranyból van annak a szíve. Vagy tán mézeskalácsból. Még tán kis tükör is van benne. Nem is lenne nélküle igazi a tanya. Megszoktam már a szöszmötölését. De Kockás, kapaszkodj! Asszonyt hozok a vadonunkba.
- Szegény hülye! Meg vagy te húzatva, ne lássam a ződkalapom. Oszt ki az a szerencsétlen? Valamelyik csemetekerti bányalóijesztő?
- Nem ismered. Egy Kecskemét melletti faluban lakik, és szép és kedves...
- Azt más is túléli. Miért kell feleségül venni? Annyira jó dög, és másként nem hagyja magát?
- Hát nem rossz. De nem csak arról van szó...
- Te, az Icát ismered. Az egy bombázó volt lány korában. Most is szép, a gyerekeink után. És jó, dolgos asszony. Csak egy baja van: folyton a fülem rágja, hogy hagyjuk itt ezt a vidéket és költözzünk fel Pestre. Ez a Hegység csak a magunkfajta remetéknek való. A csereptói szolgálati férőhelyed meg olyan, ha azt meglátja a barátnőd, menten világgá szalad.
- Á, Zsóker nem olyan. Tán nem annyira szép, mint Ica, de jól megértjük egymást és igazán szeret. Arra meg gondoltam, hogy mielőtt idehozom, kimeszelem kívül - belül.
- A Zsókert?
- A házat, te hülye ló. Akartalak is kérni, hogy segíthetnél. Meg kitakarítok, rendet csinálok...
- Igen, így kezdődik. Azt hittem, a takarítás a nő dolga. Hagyd csak úgy, lássa, milyen. Ha zavarja, majd ő kitakarít. Ha meg nem tetszik neki, jobban jársz, hogy idejekorán megtudod. De tegyük fel, minden tetszik neki, mert a szerelem elvakítja, és oda is utánad megy. Milyen élete lenne ott? Te elmégy az erdőre, ő meg ottmarad abban a világvégi vityillóban, tökegyedül, a legközelebbi falutól vagy két kilométerre, és nincs kihez szólnia. Mert még a kutyát is magaddal viszed. Előbb-utóbb rákap a piára, mert józanul nem bírja ki a magányt; aztán ott lesz a nyakadon egy alkoholista és kiábrándult, rosszkedvű nő, akihez keserves lesz hazatérni, ezért még többet hagyod majd egyedül...
- Megvan a magamhoz való eszem. Ő meg nem olyan, hogy folyton a szoknyáján kelljen ülnöm. Otthon is sokat van egyedül. Nyugodj meg, mellette is szabad vadász maradok.
- Te tudod, én szóltam. De, míg nem késő, jó durung módszerekkel képezzed ki, mint az újoncaidat. Már csak a miheztartás végett. Ja, el ne felejtsem: üdvözöl a hugicám. Kérdi, mi van veled.
- Hm. Ha kíváncsi, tolja el a képét holnap délig Csereptóra. Vagy látogasson meg a laktanyában valami jóféle pálinkával.
- Na, ő aztán arról híres. Üzensz neki valamit?
- Persze. Legyen jó és nőjön nagyra.
- Hehe, Pásztor! Jó négy éve nem láttad, mi? Gyerek volt még akkor. Most meg akkora nő, hogy ihaj! Emlegeti, hányszor elvitted motorozni, síelni, meg őzbaklesre. Elnézhetnél egyszer apámékhoz. Meglátod, nem ismersz majd rá.
- Na jó, lássad, ki vagyok, ha lesz rá időm, megkeresem.
- A Zsókeredre biztos lesz. Gyűrűtök van már?
- Á, dehogy. Az volt az ötlete, cseréljünk nyakláncot.
- Te mennybéli szent Hubertusz, Nimród és Diána, te odaadtad első szarvasod grandliját egy nőnek?
- Ahogy mondod.
- Hülye! Pásztor, te hülye vagy! Vagy szerelmes... 

I. 7.

 ... Jaj de magas, de magas a felderítő kaszárnya
 A második emeleten van a századiroda
 Százados úr szabadságos levelemet ott írja
 Sej, még az idén leszerelek, leszarom az egészet...

Futnak, azaz ballagnak, avagy tán részeg csigaként vánszorognak az egyforma napok, ólomlábon, betegen csoszognak a leszerelés felé. Nyomtalanul múlnak el a hiábavaló és kárbaveszett napok, emléküket, a minden-reggel-levágott centidarabokat kisöprik a szemétbe a kopaszok, bosszúsan és irigyen. Reggel hatkor esik le a centi minden nap, és minden nap egy örökkévalóság. És ej, de hosszú minden óra is! Minden perc is, hisz egyetlen perc alatt százhúsz - száznyolcvan betűt pötyögtetnek le a felderítők morzetávírászai. Eseménytelenül, ólomlábon vánszorognak Október Hetedike felé a napok, egyik olyan, mint a másik. Beléjük fér az álmosító őrszolgálat, a nevetséges VÁP, azaz rendészjárőr, az üvöltöző - verejtékes harcászkodás a rosszemlékű és sokat átkozott gyakorlótereken. Beléjük fér az öreg Szőke kapitány reménytelen vágyakozása az őrnagyi vállap után, Moha bácsi a patkány szolgálatvezető gonosz áskálódása, Jonatán káplár néha megszólaló bús vagy vidám szájharmonikája, és Smafu Pál kétségbeesett reménykedése valami földöntúli csodában, ami kiemelné őt ebből az élve - eltemetésből; amit megtanult tehetetlenül gyűlölni. Ej, de hosszú ez a két esztendő! Belefér a gyűlölet, reménytelenség és reménykedés, a hideg földön lapulva vacogás és forró nyárban verejtékezés. Az értelmetlen rohanás gázálarcban a hegyre, vagy bele a pusztaságba, üvöltve, ezzel is riasztva a nem létező ellenséget...
De bármily lassan is, azért csak rövidül a centi. Lehull a nyárfákról a világgászálló bakapehely, új vonalat húznak a csicsók a folyosón, mint árvízkor szokás, hogy eddig ért a felmosóvíz, amikor Pityu őrvezér volt az ügyeletes... Még a néha feldaloló részeg mámor sem boldogít, hisz holnap keserű - másnaposan, kemény szolgálatban kell kamatostól megfizetni a könnyű percek örömét. Az sem esemény már, ha Jonatán tizedes rendész-szolgálata alatt behozott vagy nyolc tiszthelyettes-növendéket a fogdára, és hozzá vagy húszat fel is jelentett. Ha már beöltözött bohócnak fehér övvel-sípzsinórral, kesztyűvel-gumibottal, hát kiszórakozza magát. Ledekkol az állomáson és vadászik! 
- Hallgató elvtárs, hogy áll a gombja? Hisz ez lóg! Így tesz a szerszámja is? Ejnye, hát nem a kezemben maradt? Varrja fel becsületesen! Mi, hogy nincs tűje-cérnája? És így jött ki a laktanyából? Átverte a kapusszolgálat éberségét? Ejnye... feljelentem!
Persze akadt, aki nekiugrott a káplárnak tehetetlen dühében, de mintha a bogár repülne a falnak...
- Kénytelen voltam kényszerítő eszközt alkalmazni - magyarázta Jonatán az ÜTI-nek, miközben nyitotta le a bilincset - nekemtámadt, hát szájoncsaptam. Attól ilyen véres ez a szép fehér kesztyűm. Hiába, finom úriember ez a Jonatán. Smafu már rég nem haragudott rá. Megszokta örökké kötekedő modorát. Csak Moha bácsit, a rosszindulatú szolgálatvezetőt gyűlölte őszintén, mint sokan. De hisz Jonatán megmondta, hogy itt megtanul gyűlölni! És még csak a kezdetén tart... de hosszú is lesz az a hátralévő idestova húsz hónap!
A legszebbek azok az esték, amikor átmennek a hegyen a Kurva nővéredbe, hogy nagyokat múlassanak az olcsó bor mellett. Smafu ritka kimenőin megismerte már Őrséges Gizit és barátnőit, a városszerte ismert olcsó katonák-kurváit. Igaz, ezektől óva intettük, mondván, hogy a tripperes katona veszélyezteti a harckészültséget. Jonatán megvetette a kurvákat, és ha néha rájuk is fanyalodott volna nagy ínségében, hát gondosan titkolta. Most meg még szerelmes is... abba a céltudatos kis Zsókerbe, akitől kapásból tudnék tíz jobb nőt mondani ismerőseink között. De a káplár tudja, mit szeret a lányon. Azt a merengő - csodálkozó kék szemét? Két nevetséges copfba font hosszú haját? Két kézzel átfogható derekát, valóban szépen domborodó mellét? Nincs abban a lányban tán fél mázsa se, vasággyal együtt. De, ha valaki élcelődni próbálna vele Zsókerről, hát belepofozná az aszfaltba. Mert mifelénk az emberséget úgy mérik, ki mekkorát tud ütni.
Futnak, azaz ballagnak, vagy még inkább csigaként másznak a napok, ólomszárnyon repülnek, még tán nehézkes suhogásukat is hallani. És rövidül a centi, levágott darabkáikat minden reggel kisöprik a kopaszok, bosszúsan-irigyen. Mert a leszerelésünk közeledik! Eljön, mint a megváltás, és akkor... akkor... vadászat. Ihaj, de jó vadászat!
Addig csak duhaj estéinken csap fel a nóta, amikor frissen megkapott zsoldunkat isszuk el, mi, öregkatonák. Hisz szép is, amikor nóta születik az olcsó borból és minden bút-gondot elzavar. Szép az, ha a lelkünkbe látó cigány csak nekünk vonja hagyományos nótáinkat, vagy Jonatán káplár régi kis dalokat fúj szájharmonikáján, alig hangosabban a csöndnél. Hát hisz nem akart ő katona lenni... De csak látni kell azt a gúnyos szemét kiképzés közben, vagy alakin, mikor vezényszavától remegnek a környező épületek falai. Ilyenkor nyoma sincs benne a nótás-mulatós kedvnek. Smafu Pál sosem tudta, melyik az igazi arca. Egyszer egy kancsó bor mellett megkérdezte, dadogva és bátortalanul. A káplár komoran válaszolt.
- A nyűnek se hiányzott a sereg, se a káplári krumplivirág. Tudok durung lenni, ha kell, nem bánom, ha tartanak tőlem, irigyelnek, vagy gyűlölnek. Én nem Szőke százados meg a többi hivatásos marha kedvéért teszem, amit teszek. Nem is csak a plusz jutalomszabadságra hajtok, bár az sem utolsó szempont. Csak a magam szeszélyes kedvéért teszem, amit jónak látok.
- Tudom, Moha bácsit gyűlölöd te is, akárcsak mi.
- Dehogy... inkább undorodom tőle. Ha gyűlölném... á, Jonatán káplár vigyorog és vidáman dalol, ha úgy adódik, de Pásztor - a viperapásztor - józan, hideg és kegyetlen; mint Ká, az óriáskígyó.
- Útálom a sereget - magyarázta tovább egy pohár bor után - mert ez egy nagy ökörködés itt, nem hadsereg. De, ha háború törne ki: én tudok harcolni, és azt akarom, hogy ti is tudjatok. Nekem Magyarország nem szülőhazám. Apám Kanadában irtja az őserdőt; és ott van anyám sírja is. Mégis... én elsőnek mennék, ha kéne. Az erdőkért, Zsóker mosolyáért és a harc öröméért.
- Értelmetlen harc lenne. Kicsi és gyenge ország vagyunk. A háborút elvesztenénk, te meghalnál. Csöves harcos volt; és meghalt harc nélkül, egy ostoba balesetben, értelmetlenül.
- Hát azt te nem tudhatod - szóltam közbe - csak a legendákat, amit a misztikus Csövesről meséltek. Megtiltom, hogy valaha is hivatkozzál rá!
- Parancs, Öreg úr!
Ó, a harc öröme; ezért néha megmosolyogtam Jonatánt. Én akkor még harcos voltam; láthatatlan és hangtalan potenciális gyilkos; s háború esetén valószínűleg oda álltam volna, ahol többet fizetnek.
- A harc nem lehet értelmetlen - folytatta Jonatán - hisz, ha nincs értelme, nem harcolok.
- Mi az öröm a harcban? Idegen emberek megölésében? Vagy, hogy megölnek?
- Ej, Smafu, ezt te sosem fogod érteni. Ne is törd a fejed. Üresek a poharak!
Smafu töltött a borból és dúdolni kezdett valami trágár nótát, hátha mi is rázendítünk...
Futnak, azaz ballagnak, avagy tán ólomcsigaként vánszorognak napjaink, belehullanak a múlt szemétkosarába, mint a levágott centidarabok, amit reggelente összesöpörnek és kidobnak a kopaszok. Ősszel, amikor leszerelünk, hazamegyünk vad hegyeink közé... Szüretelő lányok fognak énekelni a hegyaljai szőlőkben, és harmatos-deres hajnalok küldik elénk a közelgő tél leheletét. Megkésett vándormadarak húznak dél felé, még tán szárnyuk csilingelése is hallatszik. Ezer színben pompázik a vetkőzni készülő erdő, forrásnak indul a must sötét pincék mélyén. Körülülik a tüzet cimboráink, és bíztatnak, hogy meséljünk... milyen is volt? Mesélünk hát. Összeütjük poharainkat a tavalyi, tüzes borral.
Az lesz a jó vadászat, ihaj!
 
II.  1.

... Végtelen a tenger vize
 Nem megy át híd rajta
 Ne menj arra, kisangyalom
 Nem vezet út arra...

- Még mönyasszony vótam, oszt ipp vendégök vótak nálunk, ángyikámék, a harmadik falúbó. Ögyük az öbédet, amikó eemén valaki az ablak előtt. Aszongya ángyikám, hogy aszongya: Innye, de szép embör mén el az ablak előtt. Kijeza szép embör, te Juli? Hát ki ű, mondok, há ki vóna. A vőlegényem vót. Nagyon szép embör vót, nagy darab parasztembör. Micsoda nagy erős szép parasztembör! Nyugoggyék szegény. Oszt amikó te meggyüssz, te Gyuri, mindég e jut az eszömbe, amikó a vőlegényem eemén az ablak előtt. Mer ollan nagy darab embör vagy, mint ű vót. Meg oszt ollan egészségös szögényembör - képöd van.
Jonatán káplár elvigyorodott. Nézte magát a tükörben, a nagy fekete parasztkalappal a fején, ami a Juli néni férjéé volt, nyugodjék szegény. A káplárnak - kanadás angol vér ide vagy oda - tipikus magyar parasztarca volt. Az erős, fekete bajusz teszi tán?
- Jobban áll nekem a zöld kalap - mondta.
- Na! Nem is mondom, hogy nem. Bár ebben a korban még mindennek jól köll állni. Mög oszt te mán úr vagy! Kerülő! Megnőtté, te lókötő. Láttalak, mikó még ekkora vótáá, oszt alig tuttá magyar szót. Monta is az uram, hogy csak a nagyapádra üssé, ű vót a magyar az egész pereputtyba. Ű hozott haza, mikó meggyütt Kanadiábú. Szögény Gyurikám, de hamar árvaságra jutottá. Oszt anyádra emléksző még?
- Talán. Kicsi voltam nagyon, mikor meghalt. Egyszer, mikor a városban laktunk, hozott egy tyúkot. Elvágta a nyakát, de a tyúk elszabadult és összefröcskölte vérrel az egész konyhát.
- Hát az uramra? Rája még emléksző?
- Igen, Juli néni! Tél volt, hatalmas hó a pusztán. De az öreg felvette a hócipőjét, úgy ment vadászni! Nagy vadász volt, nagyapám sokat emlegette. Jobban szerette anyámnál.
- Nem bocsátotta mög, hogy ahhó a gyüttment benszülötthő ment. Szöröncsétlen házasság vót. Mikó anyád otthatta, má késő vót. Aztán anyád meghótt fiatalon, azóta meg tán apád is.
- Á! Kora szerint még vígan vághatja a fát, ha rá nem dűlt egy. Nekem nem hiányzik.
- Nem, nem... Te csak ollan magadnak való embör vagy. Má tán nem is érzöd jó magad itt nálam, a pusztán. Csak méc mindég a hegyeidbe. Penig ottan senki nem vár. De ide... ide mindég hazagyühecc, az én tanyámon mindég itthol vagy. Neköm se maratt senki, csak te.
- Tudom, Juli néni; de meglássa, a lagzimon még megtáncoltatom!
- Hát hisz táncóni aszt tucc! Mög danolni. Hej, szögény uram, nyugoggyék, de bírt múlatni ű is! Micsoda legény vót! Szerette a bort, a nótát. Mégis möghalt szögény, nyugoggyék. Node mönyasszonyod... a má van e?
- De van ám, Juli néni! Hozzá indulok holnap reggel, viszem magammal Csereptóra.
- Má megin illen hamar elméc. Aszontad, két hét szabaccságot kaptá. Node menny. Ez a világ sora. A motorod ott áll a csűrbe... de ide süss! Aszondom én neköd: szögény ez a tanya, kicsi is, messze is esik mindentű... de a lakodalmad itt fogod mögtartani! Vagy kitagadlak!
- Persze, hogy itt tartom. Hisz megígértem.
- Hangos lösz megin a tanyám! Hozacc cigánt Kecskemétrű... Hadd szójjon a hegedű, meg a vidám nóta a pusztába, ezen a nyárfás kis tanyán! Szójjon a szép nóta utójjára!
Messze esik ez a tanya a Hegységtől. De Jonatán gondolata már otthon jár, az erdőn, Csereptón, ahová holnap indul két hét szabadságra!
 
Félhomály ült még a kis szobán, amikor Zsóker felébredt. Tétován nézett szét, mint idegen helyen szokott először az ember. De hisz ez nem idegen hely, hanem a csereptói ház! Tegnap este érkeztek ide. Kintről madárlárma hallatszik, rigók meg matyimadarak, székácsgalamb búg a forrás fölötti nagy fenyőkön. Az ablakon benéz Jonatán híres, vad csereptói erdeje.
Zsóker karórájára pillantott. Korán van még, négy múlt... Hátán feküdt a lány, lustán elnyúlva, élvezte a madárdalt, az erdő ébredését. Jonatán nyilván alszik még, mélyen és boldogan. A lány szeméről elröppent az álom. Vidáman kelt fel, mosdás címén kissé bevizezte arcát az este odakészített lavór vízben, felkapott pár ruhadarabot, hogy halkan átlopakodjon a káplár szobáján és kimenjen szétnézni, sétálni kicsit a korareggeli erdőn, a ház körül. Az ajtó halkan nyílt, Zsóker lábujjhegyen lépett Jonatán ágyához, hogy puha csókot leheljen az édesen alvó legény arcára.
Az ágy üres volt. A lány csalódott - fanyar szájízzel lépett ki a szobából. Lám, Jonatán már felkelt, és itt hagyta őt egyedül! Vagy tán már este elment, miután ő elaludt, és még nem ért vissza, azt hívén, hogy még alszik? Hej, hess féltékenység!
- Jó reggelt adjon az Isten, kisasszony! - Guszti bácsi ott ült az ajtajában és pipázott. Ócska ruhájában, borostásan és fésületlen hajával úgy nézett ki, mint valami öreg hippi, vagy erdei remete. (Pár napja Kockás, Jonatán kérésére, bevitte a városba és kifürdette - megnyíratta az öreget, minden tiltakozása ellenére. Azt mondta neki, ha nem jön, agyonveri az összes macskáját, ha jön, kap egy liter pálinkát, meg öt pakli rendes pipadohányt. Ez a két érv hatott.)
- Jó reggelt! Nem látta, merre ment a fiú?
- Az erdész úr? Eemén má régen.
- Elment? Ilyenkor? Hová?
- Azt csak ű tuggya, meg a nagyon jó Isten. De gondolom, vadásznyi, mer vitte a karabélt.
- Vadászni? Merre?
- Arra la, fölfelé, a rétnek. Onnét aszt becserkel valamelyik pagonyba, amerrő a szél fú.
- De miért nem vitt engem?
- Nem a kisasszonnak való a; csak kolonc lenne az erdész úr nyakán. Korán is vót főkeenyi...
- Korán? Hisz a bácsi is ébren van.
- Fővert az erdész úr, mer nálam vót bezárva a karabél. Meg oszt mökkínát azzal a fájin törkővel. Az oszt pájinka! Mejjbe tuggya vágni az embert!
- Megkínálhatom, bácsi?
- Há iszen eefogadom, oszt híjjon csak Guszti bácsinak.
A törkölypálinka valóban mellbevágós volt. Zsóker csak egy cseppet kóstolt meg, mégse jött hang a szájára, csak a csuklás.
- Igyék rá vizet. Meg oszt köszönöm. Oszt, ha nem sértem meg, hát reggelizzék velem egy kis szalonnát. A kenyér tennapi, de húzzon ki ződhajmát, ehun e, a szilvafák alatt. - A tegnapi kenyeret persze úgy kell érteni, hogy tegnap reggel hozta az öreg Vágáskáról, ahová tehát még tegnapelőtt hozták Újhelyből, vagy még azelőtt, s akkor se biztos, hogy friss volt.
Reggeliztek a küszöbön ülve. Korán volt még nagyon, nemigen ízlett a szalonna Zsókernek. Az erdőt nézte a szilvafákon túl, hallgatta a madárszót és ímmel - ámmal majszolta a füstös - sós szalonnát a csaknem száraz kenyérrel.
Tompa dörej hallatszott nem túl messziről, játszottak a hegyek a visszhanggal.
- Lűttek...
- Ki lehet? Jonatán?
- Aligha. E puska vót, az erdész úr meg stucni karabélt vitt.
- Hát akkor ki lehetett?
- Ha akar, maj előgyün, aki lűdözött... - pár pillanatnyi csönd után ismét élni kezdett az erdő, ezer hangon. Matyimadarak veszekedtek, búgott a tán soha el nem hallgató székácsgalamb...
- Hát pálinkás jó reggelt!
Zöldkalapos, jól megtermett férfi jött elő a ház mögül. Vállán duplapuska, derékszíján, bőrtokban agancsnyelű tőrkés. Aggatóján nagy galambászhéja fityegett. Ennek szólt hát az iménti lövés.
- Jó reggelt, erdész úr! - nyújtott kezet felállva Guszti bácsi. Úgy látszik ő mindenkit erdész úrnak titulál. - Jó meglűtte a kányát!
- Nem kánya ez. Héja. Abban van a vitamin... - Még Jonatánnál is nagyobb darab ez a férfi. Csuklója vastag, keze lapátnyi. A szeme fekete, mint valami sötét jégcsepp, s hideg, mint a zsákmányra leső kígyóé. - Hát a Pásztor merre jár?
- Arra ment fel, a rétnek. Tán a Hallgatóba, vagy a Hore patakához.
- Vagy az Éheskútra, mi? Hát te, csöppem? Szevasz, én a Kockás vagyok; Jonatán barátja.
- Én meg Kertész Zsófi. Kérsz pálinkát?
- Naná. A létező legjobb kérdés volt, így bemutatkozásra.
- Egészségedre!
- Isten éltessen, kislány! Ha az a tekergő megjön, mondd meg neki, hogy a Radványban ma megtalál; és vadmacskanyomot láttam a patakparton. Ez fontos. Értesz, ugye? Na szia.
- Isten vele! - Guszti bácsi felállt, öregesen nyújtózott egyet - láttya, kisasszon, e se akármillen legíny vót. Bolondútak érte a jányok - asszonyok.
- Most is mutatós példány. Mikorra jöhet meg Jonatán?
- Maj meggyün a, amikó. Nem fél itt egyedül?
- Nem én. Otthon is többnyire egyedül vagyok. Bár azt hittem, itt nem leszek.
- Mer én akkor elmék gombájé...
- Jó, csak tessék. Addig én vigyázok a házra.
- Há, hisz nemigen köll. Erre csak böcsületes jó szándékkal gyünnek. Mindenféle sehonnai huligánynak messze esik ez a ház.
Az öreg hóna alatt baltával és kaskával a hátán elballagott. A lány tűnődött, minek a balta, ha gombázni megy? Nyelvén volt a kérdés, de inkább hallgatott. Azt mondta, gombáért, hát gombáért.
Ült a lány a küszöbön és nézte az erdőt. Jonatánra gondolt. Jó fiú és kedves. Biztosan jó férje lenne. Ezen a kedves-szép helyen a kemény káplár mellett szívesen leélné az életét. Hű felesége lenne, ha nem hagyná mindig egyedül. Megszelidítené magának, s úgy élnének, mint a galambok a falvédőn. Kicsit sajnálta, hogy tegnap este, mikor a fiú meg akarta csókolni, oly ridegen kitért. Pedig kívánta a csókot ő is... ej, bolondság. Mi a jó abban a nyalakodásban?
- Szevasz, csöppem! Korán keltél!
- Szevasz! - ijedt meg Zsóker, mert Jonatán csendesen járt, mint a szellemek. - Merre jártál? Atyavilág, hogy nézel ki!? Mi történt?
- Úgy se tudod, hol van. Mindjárt megmosdok. Azért kormos a képem, ha valakivel találkozok, fel ne ismerjen. Volt itt valaki?
- Valami Kockás.
- No! Kockás? Mit üzen?
- Hogy macskanyomot talált valami Radványnál; és ott lehet őt megtalálni. Ki ez a Kockás?
- Nem meséltem róla? Erdész. A húga régi jó barátnőm... volt... Az a hülye Jason elvadászta az orrom elől. De, hogy megismertelek, már nem bánom. Te sokkal szebb vagy.
- Jasontől? Ki az, őt is emlegetted már.
- Nem szereti, ha úgy szólítják. Ő az Öreg. Együtt jártuk az erdészsulit. Egyforma beosztásban dolgoztunk az erdészetnél. Együtt vagyunk katonák, rajparancsnokok. Mi ketten együtt nagyon erősek vagyunk. Elsőszámú barátom. De soha, semmit nem vesz elég komolyan. Hülye alkoholista szoknyavadász.
- Hogy lehet valaki egyszerre alkoholista és szoknyavadász?
- Na jó, nem alkoholista. Csak szereti a jó bort; van is neki. Meg nem is igazán szoknyavadász. Tán csak könnyebben veszi a nőket. Mint ahogy az életet is. Ne félj, nem engedlek a közelébe.
- Hát fél a ... azt hiszem, nekem aztán igazán nem lenne félnivalóm tőle.
- Na, csöppem, most harapunk valamit, aztán elmegyünk tekeregni. Jó?
- Jó. Én már ettem. Hová megyünk?
- Itt a csereptói lénián le a Nyúlkút felé; onnan csak egy ugrás a Radvány. Ott ebédelünk majd, tűz mellett. Kenyeret, szalonnát, hagymát, paprikát, sót viszek. Lehet, hogy találunk gombát, vagy lövök valami megsütnivalót. - Jonatán tempósan szalonnázott, s közben nézte a lányt.
- Csinálok valami rendet! - találta ki Zsóker, hogy ne kelljen kitennie magát a káplár tán ruhán is áthatoló tekintetének. - Gondolom, ez az erdőn is a nő dolga. Ugye?
- Ej, kislány, de sok dolga van még a nőnek! Amiről neked fogalmad sincs. - Jonatán nagy darabot harapott a csípős paprikából a szalonna mellé, és látható élvezettel rágta.
- Tudom, mit gondolsz, erdőkerülő! Meglátod, ha majd a feleséged leszek, meg leszel velem elégedve. Senki nem szeretne annyira téged, mint én. Arra születtem, hogy szeressek és szeressenek. De ne akarj túl korán letépni, mint valami kis vadvirágot.
Jonatán hangosan röhögött, míg meg nem látta, hogy a lány szeme könnyes.
- Hallottam egy régi görög mesét - mondta - bizonyos Platón nevű úriemberről; róla nevezték el a teherautó rakfelületén folytatott nemi életet platói szerelemnek. Na szóval ez a Platón vett egy nagy üveg finom akácmézet. Nem tudom, hol szerezte, mert akkoriban Európában még nem volt akác, és tán még üveg se, de a méz üvegben volt. Nagy befőttesüvegben, jól lezárva. Igen szerette Platón a mézet, buzgón nyalogatta hát. Az üveget. Kívülről. Attól félt, ha felbontja, elfogy.
- És tovább? - kérdezte Zsóker, mert a káplár abbahagyta a mesét, nagy darab szalonnát kapott be, kenyeret hozzá, s miközben rágta, őt bámulta.
- Semmi. Nincs tovább. A méz vagy megmaradt, vagy eltört az üveg, és szétfolyt, tán más szerezte és ette meg. Hülye egy mese.
- Az. Nagyon hülye mese.
Búgott - üvöltött a Stihl - fűrész a vágásoldalban. Döngve csapódtak földre a szálfák, nehéz sújtású svédfejszék csapkodták le gallyaikat, izzadó lovak húzkodták le a törzseket az út mellé, ahol darabolták, számba vették, teherkocsikra rakták, és útbaindították a pataki fatelep felé. Izzadt ember és állat, küszködtek a motorok. Zsóker ámulattal nézte a munkát. Ilyent még nem látott.
- Ez csak olyan kis gyérítés - magyarázta Jonatán - látnád csak a nagy téli végvágásokat! Ott traktor húzza le a hatalmas törzseket, markolódarus, húsztonnás kiszállító szerelvény viszi a rakodóig. Pocsék egy munka. Nem szeretem a véghasználatokat. Nagyon pontosan kell a munkát szervezni a csúcsgépre, mert drága az állásidő. Ahhoz képest ez csak játék.
- Játék? Az emberek izzadnak!
- Meleg van.
- Hát kéz- és lábtörést, roggyék rátok a budi! - jött le hozzájuk Kockás, hagyományos vadászköszönéssel.
- Jó vadászatot! Látom, nem fáztok...
Zsóker fölöslegesnek érezte magát, ahogy a két cimbora szenvedélyesen társalgott fáról - erdőről - vadról. Vele szinte nem is törődtek. Hamar az éheskúti bak lett a téma. Hogy Kockás egyszer behívta bükklevéllel, sutahanggal, és már a nyakán volt a szálkereszt... Az agancsa majd' fél kiló! És feljár a Hármashatárig. A vadmacska meg itt tanyázhat a szomszéd erdőrészletben. Este be lehetne hívni nyúlmákogóval.
- Én meg elnézek a csicsókás felé - mondta Jonatán - hátha leesik valami. Délre visszajövünk.
- Okos. Meg tudod, mit? Este bemegyünk Újhelbe, megnézzük azt a borpincét. Viszünk cigányt, meg valami húst. Próbálj elkapni egy malacot, már ehető méretűek.
- Hát OK. Gyerünk, Zsóker!
Gyönyörű, füves réten mentek a völgy aljában. Kétoldalt dombok, szép erdővel. Elmaradt mögöttük a fűrészlárma, tompa dongássá szelídült; vagy tán csak méhek zümmögnek? 
- Itt állj meg! - súgta egyszer Jonatán - és figyelj engem. Ha intek, jöhetsz - és a káplár kézbe vett karabéllyal, a szélső fák takarásában óvakodott előre, hangtalanul. Zsóker követte a szemével. Látta, hogy Jonatán kétszer is célzásra emeli a fegyvert, aztán leereszti, és még tovább óvakodik. Jó háromszáz méterre járhatott, mikor harmadszor is célzott, a fegyvert fa oldalához támasztva. Aztán elcsattant a lövés, valami távoli csörtetés hallatszott, és Jonatán szélesen intett kalapjával, hogy jöhetsz, kislány.
- Mi volt ez? - kérdezte Zsóker, amikor mellé ért.
- Egy koca volt kinn a csicsókán, malacaival. Igen bátrak itt, senki nem zavarja őket. Ez a hely mindenhonnan messze van, és csak gyalog lehet idejönni.
- És mire lőttél?
- Ott van, nézzed.
Egy malacka feküdt vagy ötven méternyire, fültövön találva. Kicsi ez még...
- Meg se nyikkant! Ha elvisítja magát, a koca nekemtámad.
- Szent ég, hisz akkor te életveszélyben voltál!
- Á, dehogy. Csak a kocát sajnáltam volna lelőni.
- És, ha elhibázod?
- A fegyver jó, a töltények viszonylag újak, én meg tudok lőni. Rendbeteszem a malacot, nézzed, hogy csinálom. A következőt te zsigerelheted, ha akarod.
- Nem ragaszkodom hozzá, de ha te akarod, akár ezt is. Otthon évente több disznót vágunk.

A tűz már égett, mire visszaértek a vágáshoz. Piás, a szomszéd pagony erdésze is előkerült valahonnét.
- Szerencséd, hogy malacot lőttél, Jonatán. Mikor a lövést hallottam, azt hittem, bak.
- Kell a nyűnek az a soványka őz. Tartogasd csak a dájcsoknak.
- Hát csak azért. Malacot lőhetsz, amennyi kell a konyhára.
- Majd tőled kérek engedélyt. Idd le magad, ha bajod van. Az anyósoddal perelj, ne velem.
- Nem állok én szóba azzal a vén tehennel.
- Jobb témátok nincs? - hozta a bográcsot Jakab, a brigádvezető. - Gondolom, nem árt, ha egy kis tinórát vágok a malacpörköltbe. Jó ízt ad neki.
- Látom, nagykalánnal együnk máma!
- Isten hozott, Jonatán!
- Egész emberi formád lett, Kölyök! Mikor mégy bakának?
- Majd, ha te leszerelsz. De tuggya a jó rosseb.
Hamarosan illatozott a bográcsban rotyogó lé a lobogó tűz fölött. Persze, Jakab a főszakács, ezt a tisztet át nem engedné semmi vagyonért. Az idén megy nyugdíjba, de azt mondja, legalább főzni kijár majd a brigáddal.
- Rakjatok má arra a tűzre, mer leég!
- Meg vizesborogatást arra a visszeres seggedre. Rakj rá, nem törik le a kezed!
- Majd fejbesegítlek egy siláppal, ha bajod van.
Főtt az ebéd. A gyenge malachús hamar megpuhul. Addig leheveredtek az árnyékba a favágók, nézték a kék eget a lombok résein át, vagy kullancsra vadásztak magukon. Várták, hogy Jakab asztalhoz, azaz mit is mondok, klacikhoz szólítsa őket. Kölyök előkészítette a deszkabódéból a bádogtányérokat, kanalakat. Kése meg, ugye, van mindenkinek.
- Van egy új puskám - mondta Piás - tizenkettes, ötlövetű automata. Mint a browning, csak ez szovjet. Csak úgy fecskendezi a sörétet. Mit szólsz, Jonatán?
- Kár neked olyan. Sok patront fogsz pazarolni vele.
- Hát eszi, de lehet vele vadászni! Ha duplára nem jön le a madár, ötből csak leesik!
- Na látod, azért nem való neked. Ha az öt patronból leszedsz négyet egy rádrepülő csapatból, az igen. Á, Piás, magas az neked, mint gyalogbékának a lórács.
- Tehetsz vele próbát. Megreptetem a galambjaimat. Ha te ötből négyet leemelsz, elviheted a galambokat; s mellé egy liter jó pálinkát. Ha kettőt hibázol, te hozol egy litert Ruszkáról.
- Ismeretlen puska... de tartom. Jól hordanak azok az automaták. Van tizenkettes söréted?
- Van, azzal gyakoroltam korongra...
- Itt a Kockás motorja, félóra alatt megjárjuk. Jakab, tedd félre a részünket!
Az ebéd persze nagyon finom volt. Kissé tán paprikásabb-csípősebb, mint ahogy Zsóker szereti, de azért Gundel apó elbújhat e mögött... És hogy ízlett utána a pohárka vacak csiger! Mikor mindenki jóllakottan hevert el az árnyékban, porfelhőt húzva befutott Piás és Jonatán.
- Na, mi van?
- Ez! - a zsákban nem öt, de tán tíz galamb is volt. Mégse hord annyira össze az a fecskendő!
Piás dühöngött.
- Bolyba szálltak, és az első lövésre négy is kalimpált lefelé.
- Na ja. De aztán még négyet egyesével szedtem le. Aztán meg vagy kettő lebukott csak úgy, lövés nélkül. Kaptak pár szemet az előzőekből.
- Ne búsulj, Piás! Estére téged is galambleves vár otthon - vigasztalta Kockás - mert még biztosan kapott egy pár darab, csak továbbvitte. Egyébként megérdemled, mert nem illik fogadást ajánlani más életére, még ha csak a galamb életére is.
Bizony nem, Kockás! Hát te nem fogadtál a híres lapátos bak életére?
- Fel a fejjel, emberek, hoztam két liter jó bort egy útbaeső svábtól.
- Na, hisz ez derék, hogy katona létedre fizecc nekünk.
- A bajt. Este visztek neki hat stahétlinek valót. Tudjátok kire gondolok.
- Tuggyuk hát. No, Isten éltessen minket!

Jól benne voltak a délutánban, amikor visszaértek Csereptóra. Zsóker hanyatt vetette magát az ágyán és kéjeset nyújtózott.
- Szép nap volt - mondta - de elfáradtam egy kicsit. Nem szoktam meg ekkora föl - le gyaloglást. Csodaszép az erdő! De az emberek elég nyersek!
- Pihenj egy órácskát, aztán megyünk. Eszel valamit?
- Nem. Hová akarsz menni már megint?
- Hogyhogy már megint és hová? Hát Újhelybe. Megbeszéltük. Egy cimborám vendégül lát minket a borpincéjénél.
- Hagyjuk ki ezt, jó? Nekem nem akaródzik menni. Fáradt vagyok, inkább pihennék.
- Tudod, mit hagynál ki? Jártál már ilyen borpincében? Húsz - harminc méter mélyen a hegy alatt, imbolygó gyertyafény mellett... minden hordóban más zamatú bor. A falon mászkál a szép, puha, sötétszínű nemespenész. Fülünkbe húzza nótáinkat a cigány, dalolunk aranyszínű bort kortyolgatva... Fenn, a pince előtt venyigetűz lobog, és a faszénparázs fölött vadmalacpecsenye sül vacsorára... Alattunk messze a kivilágított város, mögöttünk morajlik a feketefenyves... Szentjánosbogarak röpködnek, mint ezer apró tűzijáték, és iszunk újra a borból és nótázunk, és vonja a cigány és...
- És utána fáradtan és ittasan jönnénk vissza, ha visszaérnénk egyáltalán és árokba vagy villanypóznának nem vinnéd a motort... - Jonatán nagyon csúnyán nézett a lányra, hogy az megrettent a pillantásától, de azért folytatta - Jó, tudom, te tudsz vezetni és nem is innál annyit, de akkor is... maradjunk itthon, kérlek.
- Nem jönnénk ma vissza. Kockásnál alszunk Újhelyben. Nos?
- Maradjunk itthon, kérlek. Olyan nehéz ezt megtenni a kedvemért? Hisz oly szépen kérlek...
- Jó! Lemegyek a forrásra vízért!
Zsóker egy kis keserűséggel ült fel a heverőn. Hát nem jó a káplárnak, ha kettesben lehetnek? Beszélgethetnek a fotozsin gyér fényénél, hisz annyi mindenről kell még beszélniük...
Az ajtón besomfordált Guszti bácsi egyik girhes macskája, és gyanakodva nézett a lányra. Majd panaszosan elnyávogta magát, valami darab hús reményében.
- Cicc! Cicuka, cicc!
Jonatán bejött két vödör vízzel, és a macskát kirúgta a résnyire nyitott ajtón.
- Miért bántod?
- Útálom ezeket a borzas dögöket. Csinálok valami vacsorát.
- Majd én! - pattant fel Zsóker - te elpaprikázod! Hogy szereted a galambot?
- Levesnek. Bemegyek a faluba, veszek ezt - azt. Zöldséget húzhatsz ki a Guszti bácsi kiskertjéből. Szevasz - és a távolodó Junak-motor után csak a porfelhő maradt az alig mozduló levegőben.

Reggel iszonyatos csattanásra ébredt Zsóker. Dühöngött kinn a zivatar, verte a zápor a szomjas földet. A lány gyorsan becsukta az ablakot, majd rendbe szedte magát, és átlesett Jonatánhoz, felébredt - e már?
A káplár az asztalánál ült, és szétszedett karabélyát tisztogatta nagy műgonddal.
- Jó reggelt, erdőkerülő! Mit szólsz ehhez a pocsék időhöz? Még jó, hogy nem mentél el.
- Pedig Kossuth szerint mindnyájunknak el kell menni... Húsz perce jöttem meg. Késő van már.
- Késő? Hét óra!
- Na ja. Kettőkor indultam.
- És? Megvan az a híres őzed?
- Meglesz... Eszek valamit, ha ezt a stucnit rendbetettem; és indulok megint. Na, elkísérsz?
- Ilyen időben?!
- Ez a legjobb. Az ázott avaron csendesebb járás esik, a vad fülét befogja az állandó csurgás - csepegés. Orra tele van a nedves-friss eső- és földszaggal. A vadőr meg bolond lesz kinn tekeregni ebben az esőben. Ha meg eláll, és kisüt a nap, kimegy a vad a tisztásokra szárítkozni. Hidd el, ez a legjobb idő.
- Hogyne, jól megfázni. Én nem megyek, de te se! Ítéletidőben kinn mászkálni?
- Mit képzelsz, ki vagyok én? Cukorbaba, vagy sóbálvány? Azt hiszed, munkaidőmben nem kinn kell lennem az erdőn, ha ott dolgom van, akármilyen is az idő? Dehogyis maradok én itthon a legjobb alkalmat elszalasztani!
- Azért hoztál engem ide, hogy míg te szórakozol, én egyedül unatkozzak itt a világ végén, vagy mosogassak meg takarítsak utánad? Hát ennyit érek én neked - sírta el magát hirtelen Zsóker - hogy egy koszos őz is többet jelent nálam? Hát nekem egy kis kérésem se lehet hozzád? Nem hittem volna rólad! - és zokogott keservesen.
Jonatán dühösen rakta össze a fegyvert.
- Ha kisírtad magad, majd szólj - ezzel kenyeret vett elő, zöldpaprikát, szalonnát, és nyúzókésével tempósan falatozni kezdett. Zsóker még sírt egy sort, míg meg nem unta, aztán csak csendesen szipogott.
- Nem hittem volna rólad - ismételte, és kifújta az orrát.
A káplár jó étvággyal szalonnázott. Szeme sarkából figyelte a csendesen hüppögő lányt. - Gyere, egyél, mert a sírástól nem laksz jól. De előbb igyál egy korty pájinkát.
- Nem kell!
- Nem baj, csöppem, több marad. Nekem azért tölthetsz.
Zsóker töltött, mártír képpel, aztán még durcáskodott egy kicsit, míg rá nem jött, hogy éhes.
- Vágjál kenyeret nekem is.
- Na, hála Istennek, megjött az eszed. Vigyázz a paprikával, mert csíp, mint ide a sarok. Az ablak közt meg találsz valami házikolbászt. Tegnap este vettem egy drótostól.
- Te kerülő! Honnét van neked mindenre pénzed? Benzin, bor, pálinka, lőszer, kolbász...
- Hát nem a katonai zsoldomból...
- Főzzek egy teát?
- Tőlem akár nyócat is.
- Nagyon finom teát tudok ám főzni! Hoztam saját termesztésű-gyűjtésű gyógyfüveket...
- Nem szakadok meg a teáért. Az Öreget biztos jobban érdekelné, mert az mindenféle recepteket gyűjt. Írd le, miből áll össze, hátha megér neki egy kancsó jó bort.
- Pocsék vagy. Mit csinálunk ma?
- Én már előterjesztettem a javaslatomat. Mondj jobbat, ha tudsz; én nem sírom el magam.
- És, ha mondok valamit, nem fogsz megint veszekedni?
- Minek? A napomat már sikerült elrontanod. Hát bármit mondhatsz, ma igazad lesz.
- Azt hiszem, van bőven beszélgetnivalónk, és közben valami rendfélét is csinálhatnánk, mert szalad az egész ház. Lemosom az ablakokat, leszedem a pókhálókat, meg kimeszelni se ártana, láttam meszet a sufniban. A sparhelt is botrányosan néz ki... Meg lent a forrást is rendbe kéne szedni, tele van a környéke tehenszarral.
- Azt felgereblyézhetem neked. Idejár valamelyik vágáskai pléhbános tehene. 
- Miért, hány plébános van abban a pici faluban?
- Sok. A drótostótok nevezik úgy magukat, merthogy pléhhel bánnak...
- Van valami papírféle ablakmosáshoz? Újságpapír, vagy ilyesmi?
- Találsz abban a karosládában, amin ülsz, ha az eger meg nem ette. Vannak benne könyvek is, azokat azért ne szedd szét.
Zsóker matatni kezdett a cuccok között, s ahogy a könyveket pakolta ki, olvasta a címeket:
- Gömbfa köböző; rúdfa köböző; bányafa gyorsköböző; tölgy - és bükkválasztékolás technológiája; fatömegszámítási táblázatok; erdőműveléstan; erdész szolgálati naplója. Te ezt vezetted?
- Aha. Kötelező.
- Szabad beleolvasni?
- Tőlem... de ne hangosan.
Zsóker felütötte valahol, és olvasni kezdte, de hamar elunta.
- Te, ez végig ilyen? Nem túl érdekes olvasmány.
Valóban, a szolgálati napló nem érdekes olvasmány. Benne van majd' négy év minden eseménye, az erdő és az erdész élete, tőmondatokban, darabos betűkkel, ahogy egy tuskón vagy farakáson ülve, avagy átázva - fázva, fáradtan hazaérve leírta Jonatán megnyálazott tintaceruzája. Mit is mondok, átázva - fázva, fáradtan? Hisz mikor fázott, mikor volt fáradt Jonatán? Tán soha életében. Vagy, ha mégis, hát gondosan titkolta. Egészséges, fiatal ember nem dicsekszik azzal, ha fáradt.
- És ez a sárga doboz?
- Fényképek vannak benne.
- Meg szabad nézni? - de már nézte is. - Ez, ugye, szarvas?
- Nézzed, csöppem. Én is jobban járok, ha nem takarítasz itt a fejem fölött.
Ezeket én fényképeztem és adtam Jonatánnak, aki egy gyenge pillanatában ki akarta velük tapétázni a szobája falát. Volt ott néhány vadfotó, Kockás és Jonatán erdészruhában-puskával, talpig önvédelemben... Guszti bácsi loboncos szakállal, vállig érő hajjal... Kis-kockás, több példányban, kacér tekintettel és kócosan nézve szembe az objektívvel, tán abban a pillanatban fényképezve, amikor felelőtlen, kalandkereső gyermekből nővé kezdett válni.
- Te erdőkerülő, ki ez a szélfútta hajú polinéz kislány?
- Méghogy polinéz... bár nagyapja a francia idegenlégióban szolgált, nagyanyja meg valami tahiti táncosnő volt. Kockás húga. Nagy haverok voltunk.
- Nem is mondtad, hogy így tudsz fényképezni.
- Á, az Öreg képei. Elkértem tőle ezt a pár nagyítást emlékbe. Ennyi maradt nekem belőle; neki meg ott van ő. Szerintem én jártam jobban.
Zörögtek, majd benézett Guszti bácsi.
- Jó napot adjon az Isten, erdész úr! És magának is, kisasszon!
- Ugyanazt. Üljön le itt minálunk.
- Iszen csak azt akarom mondani, hogy kigyüvök a zajtón, oszt a disznó meg ott ugrik be az erdőbe, a szilvafák alól. Hátha visszagyün, meg lehetne lűni.
- Nem vadászok a ház körül. Üljön már le! - Jonatán három poharat vett elő és töltött a pálinkás demizsonból. - Igyunk, a fene ezt a keserves világot!
- Legyen velünk a jó Isten! - s ittak; Guszti bá és a káplár fenékig, Zsóker csak az illendőség kedvéért nyalt bele óvatosan a poharába. Jonatán újra töltött. - Egészségünkre!
- Jó eza zeső. Köllött má!
- Jó. Ettől hízik a disznó.
- Csattogott reggel! Itt csaphatott be a Fölső - csereptón, a réten! Tán a vackorfába?
- Tán.
- Aszondom, köllött e má. Száraz vót a főd. Íreztem, hogy gyün a züdő, mer igen készűűt!
- Ja. És tegnap este alacsonyan repült a macskája, mikor felrúgtam. Meg a fotozsin is elaludt.
- Minek báncsa szegén cicukát. Elalutt a lámpa. Csak úgy? Eccerre?
- Csak úgy.
- Oszt mikor?
- Mikor lefeküdtem aludni és lesrófoltam.
- No én aszondom, nem zavarok tovább. Kimék az erdőre!
- Vigyen két kast gombának.
Jonatán egy darabig vegyes gondolatokkal nézte az olvasgatásba belefeledkező Zsókert, majd hanyattvágta magát a heverőn és hallgatta, hogyan csurog az eső a lyukas csatornán. Rossz volt a kedve. De hisz Kockás megmondta, hogy ez lesz, ha idehozza a lányt! Áh, marhaság! Hát kicsoda ő? Egy pityergő kis nő szoknyáján ülő papucs, vagy Jonatán, a viperapásztor?! Csak nem fogja emiatt tönkretenni a szabadságát? Ezt a mai napot már megette a fene. De majd holnap! Holnap...
És a káplár már horkolt is.
 
Tovább...

     

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre