Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Menü

MÁSIK VILÁG
Vendégkönyv

     
Fotóim

Képtáraim-régebbi
1976. - 2007.
Újabb: 2008. - 2022.

500px képtáram

     
Hírek, cikkek stb:)
     

 

 

     
Statisztika
Indulás: 2005-05-11
     
Linkgyűjteményeim

Barátok, kedvencek
Fotós oldalak 
Érdekes lapok 
Infók, kapcsolatok

     
Kapcsolatok
     
:))
     
     
stat
     
MÁSIK VILÁG
MÁSIK VILÁG : 02. Az erdőben sok fa volt... (Kockás meséje)

02. Az erdőben sok fa volt... (Kockás meséje)


(Kockás meséje) - részletek

I.
...

II.

A lemenő hold bágyadt sugara hatalmassá növesztette a sötét fák árnyait. Erős, hűvös szél fújt, jajongva nyögtek a fák, s hajladoztak, mint megannyi kísértet. Ágaik között egy-két sápadt csillag pislogott, valahol sikoltozott egy gyöngybagoly...
A fiú és a lány nagy, mohos tölgyfa tövében ült, összebújva. Nem szerették ugyan különösebben egymást, de hűvös volt, fáztak. És egy kicsit tán féltek is, maguksemtudva, hogy mitől. Életükben először, ismeretlen erdő közepén, éjszaka... Fáradtak voltak, hisz este sötétig bolyongtak az utat keresve. Nem segített a turistatérkép, a tájoló... eltévedtek. Vacogva várták a hajnalt.
- Aladár! - súgta a lány halkan - valami jön erre! Mintha zörögne az avar a hátunk mögött!
- Ühüm - fülelt bele a fiú a szélzúgásba - talán vaddisznó?! Maradj csöndben, hátha nem vesz észre! Mozdulatlanul hallgatóztak; az avar valóban zörgött, mind erősebben... valami tényleg közeledik! Aladár lassan a hátizsákja felé nyúlt, zseblámpáért.
- Mit csinálsz? - suttogott a lány kíváncsian.
- Psszt!!! - a zörgés elhallgatott, de újra kezdődött vagy egy perc múlva - előveszem a zseblámpát. Ha túl közel jön a vaddisznó, belevilágítok a szemébe, hátha elvakul és elriad!
A levélzörgés idegesítő lármává vált, pattanásig feszült idegekkel várakoztak. Nézték a nagy üres sötétet, ahonnan a hang jött. Vaddisznó biztosan! Már a légzését is hallották, ahogy fújta ki a levegőt... a lány görcsösen szorította a fiú derekát, ujjai a húsába mélyedtek, de ki veszi ezt észre ilyenkor... hisz oly közel van  a zaj, tán ha három lépés... s mégse látnak semmit!
A zseblámpa fénye kegyetlenül hasított bele a feketeségbe, éles, fehér kört rajzolt az avaron.
- Semmi! - lepődött meg a fiú - de hiszen... mit szólsz, Judit?
- Azannya! A disznó! Nem látod?! Sündisznó! Hát ez csapott akkora zajt?! - a kis sün összegömbölyödve, fenyegetően mutatta tüskéit. Judit odakucorodott hozzá, nézegette, hol foghatná meg, hogy ne szúrja meg a kezét. - Meg szeretném simogatni, hisz olyan helyes jószág!
- Haza kéne vinni!
- Ugyan! Mit keresne egy sün Pesten, sokadik emeleti lakásban? Mivel etetnéd?
- Mittudomén... ki kutyát tart, ki macskát, nekem sünöm lenne... néznének a haverok...
- És hogy akarod elvinni?
- Nylonszatyorban. Szúrok neki lyukat, hogy kapjon levegőt.
- Nahiszen, szúr ez magának... De jobb neki itt az erdőn... Hoppá!
A kis sün megelégelhette a dolgot, mert kikémlelt, s mivel senki nem bántotta, futásnak eredt, faképnél hagyva bámulóit.
Judit visszaült a nagy fa tövébe, Aladárt már nem ölelte át. Tétován és álmosan hagyta, hogy a fiú átkarolja a derekát és aludni próbált.

- Figyeled, Judit! Mintha hajnalodna!
Valóban, már nem volt annyira sötét. Csak a fák törzse ugrott ki feketén a szürke háttérből. Világosodott az ég is, megszólaltak az első rigók... megkésett bagoly lavírozott hangtalanul a fatörzsek között hazafelé. Elült a szél és valahol elindult a nap, hogy új reggelt hozzon az erdőnek. Judit cigarettát, gyufát keresett elő farmerja valamelyik zsebéből, rágyújtott, s minden különösebb élvezet nélkül szívta mellre a füstöt. S mire a végére ért, úgyszólván reggel lett. A nap ugyan még nem jött fel, de azért elég jól lehetett látni.
Keskeny cserkészúton ült a lány egy nagy tölgy hagyásfa tövében, az utat leszámítva meredek partoldalon. Alatta kőhajításnyira (mondhatnám: hosszú sörétlövésnyire) gyér vizű kis patak, vele szemben a túloldal éppoly meredek, mint ez... s az oldalban nagy sziklák. A völgy mentén néhány magas, csaknem ágtalan madárcseresznye ágaskodik a bordás törzsű gyertyánok között, némelyik kidőlten fekszi át a vízmosást, korhadó törzsükről foszlik a kéreg. Az erdő feljebb már vastag tölgyes, a ritkuló koronákban fagyöngycsokrok. A cserkészút elhanyagolt, nemigen jár erre ember...
- Azért szép ez az erdő éjszaka - sóhajtott Judit - és ha később eszembe jut ez az eltévedés, szép kalandként gondolok majd rá... szép ez az ősrengeteg, szép a hideg, a szél, a sötét, a holdárnyék... mit szólsz hozzá, Aladár? Alszol? - Judit kissé ijedten nézett szét. Hová tűnt a fiú? Csak nem hagyta őt itt egyedül?
Aladár helyén még le volt nyomódva az avar, ahol az imént ülhetett. És egy kis visszapillantótükör feküdt a száraz leveleken.
A lány felemelte a tükröt és belenézett. Nagy orrú idegen arc nézett rá belőle - hisz a gömbtükör közelről erősen torzít - és huncutul kacsintott:
- Szia, Lepke! Na mit szólsz, mekkora heftid van?
Judit megdöbbenten nézett szét, de mivel senkit nem látott, ismét a tükörre meredt.
- Én beszélek, Lepke! - szólt a tükör ismét - hát nem ismersz rá a saját hangodra?
Valóban, a tükör Judit hangján beszélt.
- Te? - csodálkozott a lány és nem hitt az egészben.
- Naná, hogy én... és ne gyere nekem azzal, hogy a tárgyak nem tudnak beszélni! Én egyébként sem tárgy vagyok, hanem fogalom: visszapillantótükör. Kockás motorkerékpárjáról törtem le itt még tavaly, hogy te ma megtalálj.
- Micsoda hülye álom - dünnyögött Judit - hát...
- Nem álom, Lepke. Nem álmodsz...
- Na ja. Juditnak hívnak. Miért nevezel Lepkének?
- Judithnak Berylt, alias Lónyai grófkisasszonyt hívják egy másik mesében. De te... tarka Lepke vagy, virágról - virágra szálló. Szép vagy és minden virágban saját magadat nézed. Megfürödsz a fényben és örülsz, ha megcsodálnak.
- Milyen szépen beszélsz... de hová lett Aladár? Hisz az előbb még együtt néztük a sünt.
- Milyen Aladár? És milyen sün?
- Pásztor, és disznó. Azaz a sün disznó, nem a Pásztor Aladár. De, a Pásztor az Aladár. Úgy hívják. Nagyon kedves és helyes fiú.
- Na látod, ez megint nem jó név. Pásztornak Jonatán káplárt csúfolják egy megint másik mesében. Egyébként se törődj Aladárral. Itt vagyok én. Na, elindulhatunk?
- Hová?
- Gondolom, nem akarsz itt a fa alatt ülve megöregedni.
- Na nem. De eltévedtünk, nem tudom, merre induljak.
- Valamerre mindenképpen el kell indulnod...
- Te tudod az utat?
- Nem. Az utat neked kell megtalálnod!
- Hát ha nem tudsz segíteni, én bizony nem cipellek magammal.
- Én előre nem látok, azért vagyok visszapillantótükör; de már úgyis megszoktam itt...
A lány fölfelé indult el. Úgy okoskodott, hogy felmegy a hegycsúcsra, ott betájolja magát a legközelebbi település irányába, rögzíti a tájolón az irányszöget és követi árkon - bokron át.
Az, hogy útjába áthatolhatatlan tüskebozótok, vízmosások is kerülhetnek, nem jutott eszébe. Vagy legalábbis bízott benne, hogy e sorok írója nem akarja fölöslegesen nehezíteni sorsát.
Világos volt már teljesen, nem kellett lábával keresnie az utat. És pár perc múlva már melege is volt. Meredek a hegyoldal... a gödör, a patak elfogyott mellőle, az öreg tölgyest fiatalabb vegyes erdő váltotta fel. Egy ócska magaslesnél végetért a cserkészút, valami vadcsapásféle ösvényt követett tovább. Igazi vad helyen járt. Hatalmas sziklák és kőgörgeteg mindenfelé, néhol, a talajon vánkosmohák halmai, luzulás mészkerülő foltok, gyönyörű gombák - de kár, hogy nem tudja, megehetők e - bár legalább egyszer minden bizonnyal - aztán megint zárt vegyes erdő sok bükkel. Vékonyak, magasra kapaszkodók itt a fák, gyertyán, juhar, barkóca, cseresznye, hárs... sok hársfa derékmagasan elvágva és otthagyva szárazon. (A fene a pofáját annak a virággyűjtő cigánynak...) Alig győzni átlépkedni rajtuk - de a csúcs már nem lehet messze. Jócskán lihegett a lány, leült hát pihenni egy mohával borított alkalmas sziklára.
- Nahát, mint egy párna! - csodálkozott - és micsoda vadregényes hely! Ilyenről nem is álmodtam... és milyen friss a levegő és micsoda csend van... itt már a madarak sem énekelnek... ha elmesélem majd Pesten valakinek, hogy ilyen helyen jártam, vajon elhiszi-e?
Judit tovább indult. A vadcsapás eltért a gerinctől, nagyjából rétegvonalban haladt tovább - s a lány követte. Nem sok kedve volt már a tüdőszaggató meredekhez. Nemsokára széles nyiladékra ért ki. Hosszan, nyílegyenesen nyúlt le a lénia a völgy felé, áthaladt egy távolabb látszó alacsonyabb gerincen és a mögött tűnt a semmibe. A gerincen túl, nagyon távol kis falu látszott, piroscserepes háztetőkkel. A falu fölött piros-sárgán izzott a kora reggeli nap. A lány már nem sietett. Ráérősen ballagott lefelé a lénián, nem zavarta a szemébe sütő nap, sem a bokája után nyúlkáló szúrós szederinda. Szinte falta a csodálatos táj látványát. Mindenfelé, amerre ellát, hegycsúcsok, észak felé valamelyik ormon várrom... hosszú gerincek, mély völgyek... a napsugár megtörik a hajnali párán, a füveket borító erős harmaton. És minden harmatcsepp gyémántként ragyog.
Két száraz veresgyűrűág közé valami pók rakott nagy hálót... s most dermedten lapult hálója sarkában. Tán őt is elbűvölte vízgyöngyökkel ékszerezett csillogó alkotása?
Judit csodálkozva guggolt le a gyémántfüzérként ragyogó pókháló előtt, tán észre sem véve a nyolc szemével aggodalmasan figyelő pókot. Ujja hegyével óvatosan érintette meg a háló egyik szálát, mintha csak meg akarná simogatni ezt a különös, sohanemlátott csodát... de ahogy hozzáért, a háló rezdülésére a csillogó cseppek lehullottak és csak egy nagyon hétköznapi, rongyos pókháló maradt a ragyogó gyöngyfüzér helyén.
- Mint egy rossz gyerek! - szólalt meg egy mély hang a háta mögött.
Judit ijedten állt fel, s fordult hátra. Ismeretlen fiatal férfi állt ott; magas, izmos alak, kopott-rossz munkásnadrágban, ujjatlanított, fakuló kockás ingben, feje búbján a kellőnél egy számmal kisebb erdészkalappal. A tekintete hideg... Judit önkéntelenül hátralépett.
- Miért kell minden széphez hozzányúlni, kislány? - Judit lehajtotta a fejét, nem nézett a férfira, úgy felelt, mintha csak magának mondaná:
- Tudom jól, a szépség megfoghatatlan... Ha nem akarom megérinteni, utánozhatatlan csodaként marad meg az emlékemben... De hát ilyenek vagyunk, minden szépet birtokolni igyekszünk, még ha tönkre is tesszük.
- Hogy kerülsz ide?
- Eltévedtem az erdőn tegnap. Meg tudod mondani, hol vagyok?
- Mi sem könnyebb. Itt e, ha a szemem nem csal.
- Ennyit magamtól is tudtam. De mi ez a hely? Hogy hívják?
- Három község határa találkozik a hegy csúcsán és mindhárom lakói másként hívják... de hiába hívják, ez bizony itt marad.
- De valami városhoz vagy helységhez viszonyítva...
- Ja vagy úgy. Az a falu ott Furkófalva, de attól közelebb van három másik is; honnan jössz?
- Budapestről.
- Na, az ugyancsak odábbacska van... és hány napja?
- Pestről busszal jöttünk Újhelyig egy csoporttal. Ott akartunk pár napot eltölteni a turistaházban a Várhegyen. Az első nap elindultunk gyalog a kéktúrán, átmentünk valami műúton, aztán elfogyott előlünk a jelzés. Párokra szakadtunk, hogy megkeressük az utat, de a barátommal elvesztettük a csoportot. Tudod, hogy merre juthatnék Újhelybe?
- A faluból megy vagy két busz naponta. Újhely nincs messze, a turistaút se, de ha egyszer eltévedtél... A reggeli buszt a faluból már nem éred el, a délutáni még soká lesz... hát, ha ráérsz, legjobban teszed, ha velem jössz. A délutáni buszhoz leküldlek a fogattal.
- Ráérek, de mit csinálok addig?
- Hát egy-két ötletem azért akadna... már ha tényleg ráérsz...
- Hülye... te ismerős vagy itt?
- Ühüm. Minden fát ismerek. Itt minden az enyém.
- Tiéd? Úgy tudom, az erdő az államé... a tiszta levegője meg a szépsége miatt közvagyon...
- Klasszikusoktól csak szó szerint. "Az erdő védő és jóléti funkciói miatt közvagyon; továbbá tulajdonosának tartós tőkehozadékú vagyontárgya." Bár te nem olvashattad kis sógorkám lassan készülő szakdolgozatát. Nekem nem vagyontárgyam; másképpen az enyém. Itt nőttem föl. Itt dolgozom. Ha egy szépséges buta liba nem várna, tán a faluba se mennék be.
- Én nem ismerem az erdőt. Csak, hogy olyan hely, ahol sok fa van. Eddig csak arra jártam, ahol turistautak vannak. Hogy erre még ilyen gyönyörű ősvadon lehet, arról nem is álmodtam.
- Ez nem is turistáknak való hely. Eltévedtek benne...
- Igen. De nekem ez az erdő jobban tetszik. Gyönyörű... igaz, eltévedtem benne, de nem bánom. Olyan élmény ez nekem, hogy el se tudom mondani... Te erdész vagy?
- Olyasmi.
- Irigyellek! A vakációmat szívesen tölteném úgy, mint te a munkaidődet!
- Na látod, ez megoldható. Kijön a Piás, szólok neki, úgyis kell egy felíró. Tudsz számolni?
- Persze. Mennyire kell tudni?
- Alignál kicsit jobban. Megméred a rönk átmérőjét, négyzetre emeled, szorzod a nulla-hétnyolcvanöttel, meg a hosszával, aztán felírod egy nyomtatvány megfelelő rubrikájába.
- Mi az a nullamennyi?
- Hétnyolcvanöt. A pi per négy.
- Na, ez nekem magas. Eszerint mégse tudok számolni. És ki az a Piás, akinek szólni kell?
- Amúgy van rá táblázat, csak úgy lassúbb. Ja, a Piás? Ő itt a pagonyerdész. Néha ortányul berúg, de jó cimbora. Malomkövet még nem lopott.
- Jaj, elnézést, most jut eszembe, hogy még be sem mutatkoztam. Judit vagyok - és a lány kezet nyújtott. De mintha satuba nyúlt volna...
- Kockás - szorította roppant markába a pici lánykezet az erdészlegény, a szemébe nézve. Most nem is olyan hideg a tekintete, sőt egészen elbűvölő... - jó hülye név mi? De így ismer mindenki, míg a faluban valami tizennégy névrokonom van.
- Szólíthatsz Lepkének is... az se rosszabb, mint a Kockás.
- Ha éppen nem erdei munkás akarsz lenni, mivel foglalkozol?
- Egyetemista vagyok. Bölcsész. Irodalmat tanulok.
- Sejtettem - dünnyögött Kockás - ma minden lány irodába vágyik.
Judit elnevette magát. - Rosszul érted. Az irodalom nem azt jelenti, hogy irodai dolgozó. Te nem szoktál regényeket vagy verseket olvasni?
- Nem én. A fentebb idézett zöldségen is nehezen rágom át magam, pedig az erdőről szól, potenciális sógorkám írja, és engem kért meg lektorálni...
- No de amíg iskolába jártál, csak volt irodalomóra?
- Erdésztechnikus vagyok. A szakmából, matekból menő voltam. A többi fölösleges tudományokkal meg nem gyötörtem az agyam. Kettesekkel átvergődtem.
- Sajnálhatod. Gyönyörű versek, regények vannak, amit ha nem olvas el az ember, hát szegényebb az élete. Ha végzek, arra fogom tanítani a fiatalokat, hogy szeressék a művészeteket... és magam is írok verseket.
- És szereted azt, amit tanulsz és csinálsz?
- Hát persze! Nagyon!
- Akkor meg miért kívánkozol az erdőbe?
- Jó kérdés volt. Azt mondtam, hogy a vakációmat tölteném itt, nem azt, hogy az életemet. Én városban nőttem fel, odaköt minden. Így bepillantani szép a ti életetekbe. Romantikus. És hasznos is, mert anyaggyűjtés esetleg valamikori írói pályámhoz. De egy életet így leélni...
- Psszt!! Ne mozdulj!! - súgta Kockás, és mereven egy irányba nézett. Judit követte a tekintetét és tényleg valami mozgást vélt látni a gerinc felől. Tán fél percig tűnt neki úgy, hogy Kockás vívódik magában valamin. De aztán csak megszólalt, még mindig suttogva:
- Muflonok. Látod? Az egyik bárány... nem vettek téged észre. Lassan fától - fáig közelebb mehetsz, ha érdekel... De most már nem érdemes - ahogy Judit mozdult, a jerke megugrott, báránya követte. - Akár mehetünk is - indult el Kockás.
- Miért úgy mondtad, hogy engem nem vettek észre? És téged?
- Engem nem szoktak. Láttad őket?
- Hát valamit láttam, de hogy az muflon volt-e, pláne, hogy bárány, azt nem. Szóval ott tartottunk, hogy egy vakációt vagy pár hetet szívesen itt töltenék, de egy életet... a hátamon feláll a szőr...
- Muti! - kíváncsiskodott Kockás; s mert a lány kitért előle, pár lépés után ismét ő szólalt meg:
- Nekem ez az erdő az életem. Értem és ismerem minden titkát. Jól megélek belőle és vigyázok rá. - Miután a lány nem válaszolt, halkan fütyörészni kezdett valami régi nótát.
A nyiladékot széles szekérút keresztezte, arra tértek rá. Földjét simára koptatták az erdészeti fogatok gumikerekei. Kisvártatva az út hosszú tisztásra ért, az út mellett deszkabódé, előtte motorkerékpár. Amerre a szem ellát, rönk- és bányafamáglyák, tűzi- és papírfasarangok sorakoztak glédában. A bódétól nem messze kis gödörben tűz égett, mellette meghasznált erdészruhás fiatalember gubbasztott.
- Adjon Isten, jól nézünk ki! - köszönt - vendéget is hozol?
- Jó vadászatot, Piás! Ő Judit - mutatta be a lányt. - Jó korán kijöttél.
- Most érkeztem.
- Nem hallottam a motort.
- Á, a Horepatakától tolom, kifogyott a benzinem. Ész nélkül indultam el hajnalban... - és bőrtarisznyájából lapos üveget emelt ki - egészségetekre!
- Isten éltessen! - Kockás derekasan meghúzta, mintha csak vizet inna - kóstold meg, kislány!
- Mi ez? Tiszta szesz? - kérdezte Judit, amikor szólni bírt. Kockás kajánul somolygott.
- Ez? Törköly! A vén Janzer főzése - dicsekedett az erdész. - Éjfél után értem haza, addig kergettük a huszonegyest, fájt a gyomrom attól a sok pusztafalusi murmízertől. Nem tudtam aludni. Kettő felé felzörgettem a Janzert, adna ebből a kerítésszaggatóból. Hát gyógykezeltem magam olyan jó ürgeöntésnyivel, oszt beakasztottam rendesen. Csoda, hogy össze nem törtem magam a motoron.
- Nincs az anyósodnak olyan szerencséje - Kockás szalonnáját kettévágta és Juditnak kínálta - meg tudod sütni? Itt egy nyárs is.
Piás nagy bögrét szedett elő hátizsákjából és ő is falatozni kezdett.
- Joghurt? - érdeklődött Judit udvariasan.
- A fenét. Aludttej. Ilyenkor nagyon jó.
- Önnek van tehene?
- Kettő. De az egyik nem sokat ér... odaadnám egy döglött kecskéért... de, ha jól belegondolok, egy kalap szarért is...
- Az anyósára céloz - magyarázta Kockás.
- Arra, hogy az a nagyon jó Isten venné magához... hajnalban is felbosszantott a vénasszony.
- Lődd agyon.
- Még megeshet, de annyit kapnék érte, mint egy rendes emberért. Hogy mekkora ló voltam én, hogy odavettem hozzánk... Dehát igen szép lány volt az asszony, elvette az eszemet...
- Ma se csúnya.
- Nem is mondom. Meg aztán áldott jó teremtés, sose lopja el az egész zsebpénzemet, hagy egy kicsit a piára. Hát úgy nősülj, Kockás, hogy az anyját nézd meg jobban.
- Fia van? - nézett az erdészre Judit.
- Három. De egyiket se eresztem erdésznek.
- Miért? - hökkent meg a lány - hát nem szereti ezt a szakmát?
- Én igen. De ezek... városba vágynak.
- Persze. Itt huzatos a műhely és beázik a plafon. Van még abból a pálinkából?
- Nesze - Kockás most a lány felé kínálta először, de az élénken tiltakozott.
- Hogy el ne felejtsem. Judit azt mondta, hogy a szünidőben szívesen vételezne itt a rakodón.
- Hát én csak úgy gondoltam...
- Nem erőszak - harapott nagyot Kockás zsírral megcsurgatott kenyeréből.
- De ha tényleg megoldható... de hol laknék? Meg nem is értek hozzá.
- Gyere, aludj nálunk - javasolta Kockás tele szájjal.
- Tényleg szükség lenne egy felíróra - vette át a szót Piás - és ehhez nem kell nagy hozzáértés. Van vendégszoba a vadászházban, üresen áll szarvasbőgésig. A szüleid?
- Köszönöm, jól vannak.
- Úgy értettem, mit szólnának hozzá.
- Nagykorú vagyok. Nem szólnak bele, hogyan töltöm a vakációt. Megírom nekik, hogy itt vagyok; és, hogy küldjenek pár váltás fehérneműt. Van kocsink, eljöhetnek meglátogatni. Maradok egy hónapra, ha úgy megfelel.
- Még nem mondtam a bért. Mert azért nincs felíróm, mert az erdészet ezt a munkát fizeti a legkevésbé. Azt mondják, csinálja az erdész, vagy a brigád, belefér a munkaidőbe. De hát annyi egyéb dolgom van, a brigádnak meg magafelé hajlik a keze... azaz a tintaceruzája - és az erdész megmondta, mennyit tud fizetni. Kockás gyors fejszámolást végzett.
- Jó beosztással tizenkét liter olcsó pálinka ára.
- Hát ez tényleg elég kevés, de az első keresetem lesz. Írok, hogy pénzt is küldjenek.
- Ez a beszéd, kislány! - állt fel Piás széles vigyorral - kezet rá! Tehát itt vagy napközben a rakodón. Szép hely, süt a nap, csiripol a madár, abbáziában ződ az ég meg a lekvároscsirke azon a kurva biciklin... kell ennél több?
- Nem egészen világos, hogy mit is kell csinálnom.
- Ma velem dolgozol és betanulsz. Holnaptól önállóan. A lényeg, hogy a felvételi lapot ne ez a kutya Kockás írja, mert becsap. A Jakabék megmérik a rönköt és ráírják a végére. A bányafát darabra számolják, a sarangoltat meg méterre. Na, ezt a három választékot kell felírnod ebbe a nyomtatványba. Ha gépkocsik jönnek és fát visznek el, számolod, melyikből hány kocsival vittek. A bizonylatokat Kockás kitölti, azzal nem kell foglalkoznod. A faluból kijöhetsz a favágókkal, fogaton, de ha szeretsz biciklizni, adok egyet kölcsön. Idefele ugyan többnyire tolni kell, de lefele csak úgy repül. Az adataidat felírom, holnap beviszem az erdészetre, onnan hozok ki szerződést, hogy aláírd. Na ennyi.
- És te mit dolgozol itt? - kérdezte a lány Kockást. De az erdészlegény szája éppen tele volt, Piás válaszolt helyette.
- Úgyszólván semmit. Lopja a Jó Isten drága napját és orvvadászik. Szerintem ma is muflonbárányt akart lőni, azért kódorgott kinn hajnalok-hajnalán. Már régen kinevezték volna kerületvezető erdésznek, ha komolyabb lenne.
- De hiszen nincs is puskája.
- Ennek?! Tán három is van neki eldugva az erdőn.
- Ivásra használd a szádat, Piás. Van még a butykosodban.
- Majd mindjárt. Először a balesetvédelmi oktatás. Itt írd alá. Ne állj dőlő fa alá és ne piszkáld a motorfűrészt. Ha gombát szedsz, mutasd meg nekem vagy Kockásnak. Elvileg lehet vipera a környéken, ezért nem árt figyelni, hol telepszik le az ember. A faluban van ellenszérum.
- Sok vipera van?
- Évente agyoncsapnak vagy hármat a favágók.
- Sokkal kevesebb van, mint kéne - szólt közbe Kockás - minek bántani szegényt?
- Persze, mert pénzt keres vele - magyarázta a lánynak Piás - valami elvetemült őrült vásárolja élve.
Kockás hanyattfeküdt a füvön. - Na, alszok tíz percet - mondta - mindjárt itt a brigád - ezzel fütyörészni kezdett valami régi nótát. De egy perc múlva már diszkréten horkolt.
Judit csendesen eszegette kormosra égett szalonnáját. Éhes is volt, ízlett is neki, hisz a favágók mindennapi étele a városiaknak ritka csemege.
Az útkanyarban feltűnt két sodrott ló feje, egykedvűen húzták a csendes, gumirádlis szekeret. A favágók a szekér mögött ballagtak, zsebrevágott kézzel, szótlanul. Némelyik hóna alatt hozta fejszéjét, holott a szekérre is feltehette volna. A tűz mellé érve szinte egyszerre bökték meg kalapjukat, köszönésképpen.
- Ez derék - mondta a legöregebb favágó - hogy mire kiérünk, már jó parázs van.
Piás az órájára nézett.
- Késtetek! Persze még reggelizni is akartok. Aztán meg majd sírtok, hogy rossz a bér.
- Estére tudok fára helyt a faluban.
- A nagyorrú Drotárnál, mi? Annak gerenda kéne. Hol van itt annak való?
- A gerinc alatt, a lénia mentén már kijelöltem hajnalban, amennyi kell - avatkozott a társalgásba Kockás, csak úgy fektéből. - Ebéd után felmegyünk Huszárral, meg a két lóval, én kivágom és az egyik lóval visszajövök, ő meg ráér lehúzatni délután.
- Tehát az egyik ló és ember délutánra kiesik. Ez a lány meg itt Judit - mutatta be a brigádnak Piás - ő fog mától átvételezni. A mérnök kartárs küldte a központból.
- Mér nem mingyár egy csecsszopót? - kérdezte Jakab, a brigadéros, de félszemével a lányra kacsintott - hát csak fel a fejjel, kislány, lesz itt annyi munka, hogy betegre unatkozod magad.
- Majd napozok...
- Ne! - lökte Lölő a Contra-Stihl motorfűrészt Kockás mellé, s azzal nekiállt ő is szalonnát sütni. Kockás igazított valamit a láncfeszítőn, minden szemen tolt kettőt a reszelővel, majd erős mozdulattal berántotta. Szinte fájt, ahogy a fűrész éles hangja beleüvöltött az erdő csendjébe. Némi túráztatás után lerakta a fűbe, hadd pöfögjön. Azzal visszafeküdt és fütyörészett. Ugyanazt a nótácskát fújta, mint eddig, halkan, csak úgy magának.
Mikor mindenki befejezte a reggelit, Jakab felállt és hatalmasat nyújtózott.
- Na emberek - mondta - hát Isten nevében! - s azzal fogta a korongozót, hogy Piással és Judittal vételezni induljon. Mindenki szerszáma után nyúlt. Kockás hosszúnyelű gallyazófejszét vett le a szekérről és szótlanul nekivágott a hegynek; az időközben elcsendesített fűrészt, valamint a benzines- és olajos kannákat Setu cipelte utána.
Benn zúgott a Stihl-fűrész a vágásban. Judit, miután a vételezéssel végeztek, felment az oldalba, hogy tisztes távolságból nézze a munkát. Felújító-vágás folyt, azaz cca. a fák harmadát vágták ki. A megmaradt, több fényhez jutó fákon terem majd a makk, amiből az új erdő felnő. Kockás fától-fáig lépkedett a fűrésszel; s amerre elhaladt, a fák egymás után zuhantak a földre, csaknem párhuzamosan, tövükkel az út felé. Setu fejszével csapkodta le a gallyakat, majd Huszár lovai húzták lefelé a hosszú, csupasz törzseket a rakodóra. Judit némi borzadállyal nézte a munkát. Setu szívbaj nélkül gallyaz, nem törődve a tőle alig pár méterre lecsapódó fákkal, melyek kis gallya is agyonüthetné. Ha Kockás elvéti a döntés irányát...
- Nem túl balesetveszélyes ez így? - kérdezte Piástól, amikor az szuszogva mellé ért.
- De; tilos is így csinálni. De ennek a két hülyének beszélhet az ember... Kockás nem favágó. Ő a beosztott erdészem; és szeret nagy fát dönteni. Meg, hogy mit szabad és mit nem, az nagyon relatív. Valamikor nyáron nem csináltak véghasználatot. Most hirtelen kellett pár száz köbméter tölgyrönk valahová, hát a magas Központ elrendelte a termelést soron kívül. Ilyenkor a szakma másodlagos. Valamikor minden felelős poszton erdőmérnökök voltak a vezetők; ma az igazgatónk, ha jól tudom, cipészipari munkás volt és párttitkár. Pártfeladatként kapta az igazgatói posztot. De erről ennyit.
- És az erdőmérnökök? Olyan már nincs?
- Persze vannak. De a régiek nincsenek döntésközeli helyzetben, az újakat meg már a kommunisták nevelték. Mi meg fokozatosan elhülyülünk és alkoholistává válunk.
- És megölitek az erdőt.
- Hát egyes fákat persze, mert ebből élünk. De az erdőt azt nem...
- Láttam tegnap olyan irtást, hogy a fél hegyoldal csupasz volt.
- Az útról láttad, ugye? Ha belemégy, látod, hogy ott az öreg fák helyén a kefesűrű, bokáig érő fiatalos. Abból lesz az új erdő, amit, míg élünk, nevelünk. Ezért vagyunk erdészek. Ez, amit most kezdtünk el bontani, közel száz éves. Újabb száz év múlva ismét ilyen lesz, vagy szebb.
- Amit ti elkezdtek, az unokáitok fejezik be.
- Ahogy mondod. Szívfájdalom nélkül fogunk fűrészt, ha kell; de vigyázunk, hogy az erdőnk szép maradjon és a lelkiismeretünk tiszta.

Huszár lehúzta az utolsó szálfát, lucernaszénát dobott lovai elé és felpiszkálta a tüzet. Kora délután volt, meredeken tűzött a nap. Jakab és Lölő lerakták szerszámaikat, s míg Jakab szalonnát vágott a bogrács aljára, a másik kettő a hagymát és a krumplit pucolta. Öhön lesz az ebéd, azaz slambuc. Előkerült még pár marék száraztészta, némi kolbász, paprika, só, sőt a szerszámosládából egy műanyagkanna valami gyanús színű olcsó hegyközi bor is, tán murmízer, vagy bouche-game (ejtsd: bucsigamé). Kockás még a rakodón dolgozott, választékolta a lehúzott szálfákat, Setu meg darabolt. Délutánra, ugye, Kockás elviszi a fűrészt meg a lovakat, azért ez a szokatlan munkakedv ebédidőben. Sőt, miután végeztek, még Huszár is munkába állt, helyrehúzta a rönköket. Délután az itt maradók majd máglyáznak, hasogatnak, sarangolnak.
Judit bikiniben ült a legközelebbi rönkmáglyán, a hátát süttette a nappal. Az odaérkező Kockás most vette alaposabban szemügyre a lányt. Kicsit vékonyabb, mint az ő ízlése, a melle is kisebb, de az arca kedves. Hosszú haja egy copfba van fonva. A szeme nagyon szép... Elnézte vagy két percig a tűz mellől, de miután Judit nem vett tudomást tüzetes értékelő szemlélődéséről, végigheveredett a füvön és fütyörészni kezdett. Ugyanazt a régi nótát, mint reggel.
Senki nem szólt; készült az ebéd. Csak az erdész jegyezgetett valamit szolgálati naplójába és igyekezett hozzá gondterhelt képet vágni. Néha Jakab rázott egyet-kettőt a bográcson, a többiek dohányoztak, vagy csak úgy bambultak a tűzbe; hozzátartoztak az erdőhöz. Végre, többszöri kóstolás után Jakab leemelte a tűzről az edényt.
- Kész! - Mindenki elővette bádogtányérját, kanalát és Jakab osztott.
- Használd a tányéromat - javasolta Juditnak Kockás, s mert a lány szabadkozott, még hozzátette: - nincs vita, ezen a rakodón én vagyok a főnök. Ne félj, jól el volt mosva utoljára.
Az öhön forró volt és méregerős. Áhítattal kanalazták a favágók, jóízűen szuszogtak hozzá. Körbejárt a ceglédi kanna teteje, jólesett a gyenge kis borocska. Csak Judit húzta el a száját.
- Na mi van, tán nem ízlik? Hát nem kis sógorkám tolcsvai furmintja, de víz helyett jó.
- Ha lehet, én inkább a víznél maradok - nézte a csaknem tisztára nyalt tányért.
- Több marad. Nem muszáj kimosni, eszek utánad. Ilyenek a lopott csókok.
- Hülye - mondta Judit és elment a patakhoz elmosni. Mire visszaért, Kockásék már nem látszottak. Nem ebédelt vajon? Piás is elment, tán a csemetés lányokhoz.
- Mit kell csinálnom ebéd után? - fordult Jakabhoz. Az öreg megvonta a vállát.
- Hasogatni nem tudsz, a bányafát nem bírod el, meg nem is a te dolgod. Dőlj le egy kicsit az árnyékba és szunyókálj egyet. Én, ha tehetném, azt teném.
Az ötlet jónak bizonyult. Judit két perc múlva hatszáz méter mélyen aludt. Arra ébredt, hogy egész halkan Kockás dalocskáját hallja fütyörészni. Az erdészlegény vagy három méterre tőle ült egy fának támaszkodva és őt nézte. Mikor a tekintetük találkozott, Judit halkan megkérdezte:
- Mire gondolsz ilyenkor?
- Ja? Hát, hogy Huszár úton van a fával és a nagyorrú Drotár megadja-e érte, amennyire megalkudtam vele.
- Te? Hát nem az erdészet fája?
- Te mondtad, hogy az államé. Az állam felkopik attól, amit nekünk a munkánkért fizet. Ez a délutáni fuvar a mi profitunk. Osztozunk a fa árán. Vagy fél havi béremet keresem meg vele.
- Márhogy te és Huszár osztoztok?
- Nem; a brigád. Piás is, meg te is. Mindenki egy részt kap, aki a helyet szerzi, az kettőt.
- Ez nekem nem teljesen tiszta.
- Miért? Ahonnét kivágtam, onnan nem hiányzik. Az erdőben sok fa van. Drotárnak szüksége van rá, de máshol nem kap. Nekünk meg a pénzre van szükségünk. Neked meg főleg, mert fizetést csak jövő hónap tizedikén kapsz és addig valamiből élni kell. Elvégre az állam mi vagyunk, nem igaz?
- Én nem kérem a részemet, nem dolgoztam meg érte.
- Olyan nincs; dehogynem. A te dolgod az, hogy tartod a szád és nem jártatod fölöslegesen.
- Jobb, ha nem bonyolódok bele; beszélgessünk  rólad. A terveidről, az álmaidról...
Kockás nem volt gyakorlott társalgó, de arra gondolt, hogy ha ez a lány úgy kapható meg, hogy beszélgetni kell vele, ám legyen.
- Ha nincsenek terveim, nem kell megváltoztatni. És nem vagyok álmodozó.
- Én igen - tűnődött el a lány - sokat merengek azon, mi hogyan lenne, ha más volnék. Ha nem budapesti tanárok a szüleim, hanem valami elhagyott tanyán, vagy egy külvárosi munkásnegyedben születek. Rengeteg körülmény gátolna, hogy azzá lehessek, aki vagyok, hogy megtaláljam a boldogságot. Mondd, te boldognak érzed magad?
- Hm? Mondjuk. Miért ne? A pénzecském úgy - ahogy összekerül, a lányok kedvelnek, a munkámmal elvagyok, s bár nem adatott meg, hogy törvényesen vadászhassak, azért hébe-hóba az is kikerül. Az erdőt szeretem. Itt nőttem fel, értem szavát. Olyan, mintha Isten szólna hozzám.
- Mond, te hiszed, hogy van Isten?
- Hát persze, hogy van; kell, hogy legyen.
- Hú, ez nagyon paposan hangzott... valamelyik családtagod az?
- A nénikéd, az a téglaporos síkszájú. Nem szeretem a papokat. És szerintem Isten sem az ő templomaikban tartózkodik, hanem itt az erdőn. Vagy legalábbis a saját szabad ege alatt.
- Érdekes ember vagy... Mikor még kislány voltam, ilyennek képzeltem el a jövőbeli páromat.
- Jobb szeretném, ha most képzelnéd pont ilyennek... Na, mesélj még, milyennek?
- Az, hogy jó kiállású, erős és ugyancsak öntudatos vagy, nem semmi; de nem az a lényeg. Az leginkább egy bagzó kandúr nyalka magabiztossága. A szemed egy kígyó szeme; elbűvöl és riaszt: túl agresszív. Szeretnék jobban beléd látni; gondolkoznom kell a válaszon... Több fiúval jártam már, és más téren sem vagyok kezdő. De még sohasem voltam szerelmes. Ami tetszik rajtad: ahogy hajnalban a szemembe néztél, amikor kezet fogtunk; ahogy reggel szalonnával kínáltál; ahogy délben a tányéroddal. Ahogy ültél mellettem és vigyáztál rám, amíg aludtam, s ahogy gondoltál rám a lopott fa árából egy résszel, pedig nem tudhatod, hogy ki vagyok. És tetszik az a különös biztonság, amit melletted érzek. Igen; verseimet, amiket még senkinek sem mutattam meg, egy olyan barbár férfihoz írtam, ismeretlenül, mint te vagy. Álmaim hasonmására itt akadok rá a Jó Isten háta mögött, a vadon közepén; és akkora szakadék van közöttünk, hogy soha meg se érinthetem.
- Jaj, dehogynem. Éppen kérni akartalak rá - ült közelebb azonnal Kockás - de gondoltam, megvárom, míg a Setu meg a Lölő hazamegy.
- Hülye... nem úgy értettem. Más-más világban élünk, az a szakadék, nem a fizikai távolság. Én itt leszek egy hónapig; és semmi nem lesz ellenemre, ami kellemes vagy érdekes. És most így közelebbről a szemed sem riaszt; határozottan elbűvölő...
Kockás szeme hirtelen hideg lett, mint a jégkristály.
- Mindenki azt mondja, olyan, mint a kígyóé. Nem szeretnek belenézni. - Fejük felett színes lepke repült el csapongva. Kockás felpattant ültéből, mint valami rugó, s századmásodperc múlva a lepke a markában volt. Két ujja közé fogta a torát és a lány elé tartotta.
- Azt mondtad, Lepkének is szólíthatlak. Itt egy névrokonod. Aglais urticae. Magyarul kis rókalepke. Hernyókorában csalánt evett.
Juditot lenyűgözte az előbbi gyors és kegyetlenül pontos mozdulat.
- Micsoda reflexek! - mondta halkan - engedd el.
- Késő; ennek annyi. Nem akartam megölni, de így sikerült. Megyek, segítek hasogatni Setuéknak, mert sose mennek el - ezzel Kockás faképnél hagyta Juditot, felfogott egy emberes méretű hasgatóbaltát és a favágókhoz ment.
Csörömpölő biciklivel fiatal lány érkezett.
- Szevasz! - köszönt kedvesen - Ica vagyok. Hogy tetszik itt? - Judit viszonozta a köszönést és bemutatkozott. - Itt dolgozom mától a brigádnál, mint vételező.
- Tudom, mondta a Piás. Én meg a csemetésben, onnan jövök. Mi már végeztünk mára.
Ica nagyon szép lány volt, modellnek való alakkal, aranyszőke hajjal, búzavirágkék szemekkel. Judit némi keserűséggel megállapította magában, hogy bizony emellett a kis dög mellett nemigen rúghat labdába...
- Te is a vakációdat töltöd?
- Dehogy, én állandó munkás vagyok. Tavasztól-őszig a csemetésben, télen meg ahol akad munka. Takarítok a vadászházban, meg Piáséknál, ha meg más nincs, akkor fatalista vagyok.
- Micsoda?
- Hát a fatelepen kefélek. Jaj, rosszra ne gondolj, az export-bútorlécről a fűrészport.
- Azt hittem, még tanulsz, hisz olyan fiatal vagy.
- Á, abból elég volt nyolc évig. Már tizenhét éves vagyok. Pár évet dolgozgatok, mert kell a pénz, aztán feleségül vesz Kockás és beköltözünk a városba. Bár Kockás nem akar.
- Feleségül venni?
- Azt még csak-csak; utána meg úgyis az lesz, amit én akarok.
Ismerős sztori, gondolta Judit, Piás is valahogy ilyenformán járhatott. És valószínűleg ez az a szépséges buta liba, akit Kockás hajnalban említett.
- Ismerjük egymást gyerekkorom óta - folytatta Ica - mindig tudtam, hogy ő lesz a férjem.
- És a többi srác?
- Ja, hát a János a legutóbbi bálkor nem engedett lekérni - Kockás sajnos nem szeret táncolni, csak ha muszáj és nem bánja, hogyha mással táncolok - de amikor János tánc közben nagyon kezdett fogdosni, Kockás odajött és szó nélkül lepofozta.
- És aztán?
- Mit aztán? János felállt, kiköpte vagy két fogát, meg törölte a képéről a vért, de az inge is csupa vér lett. Azóta meg pösze, a többi srác meg igen tartja a távolságot. De harag nincs, mert ha történetesen a Lölő csajával kezd ki, az nem pofozkodik, hanem belevágja a kést. Meg aztán bálkor szokás, hogy vér folyik, nem nagy ügy. De te hol laksz?
- Azt mondta Piás, a vadászházban van hely.
- Azt tudom, már elküldte a Mancit, hogy takarítson ki. De az otthonod hol van?
- Budapesten. Ott is tanulok az egyetemen. A szüleim meg ott tanítanak.
- De jó neked! Én is mondtam Kockásnak, hogy majd költözzünk Pestre; de nagyon nem akar.
- Igaza van. Jobb neki itt. De miért hívjátok mind Kockásnak? Van neki becsületes neve.
- Na igen, de mondjuk Székelyből van a faluban vagy tíz és abból Csaba vagy öt, de Kockás család csak egy van. Meg az a Csabi olyan hülyegyereknek való név. Legalább lenne Gyula, vagy Zoltán, vagy Lajos... Tudod, volt a Huszárnál annak idején egy Lajos nevű üzemi kanca. Kérdezte az erdészeten a fogatbrigádvezetőtől, akit történetesen szintén Lajosnak hívtak, hogy lehet egy kancának ilyen hülye nevet adni. Kérdi a Lajos, mi kifogása a név ellen. Mondja a Huszár, biztos részeg volt a keresztapja, lett volna inkább Laci vagy Sanyi... hahaha...
- Hát speciel a lónak mindegy - morfondírozott Judit és nem volt százszázalékosan biztos az "üzemi kanca" pontos jelentésében.
- Szóval mondom, Kockás nem akar városban lakni. Pedig Sopronba járt technikumba, meg Pesten volt katona. Nem tudom, mi nem tetszik ott neki. Ott van villamos, nem kell gyalog járni. Nem sáros az utca. Van sok mozi, színház, presszó. Rengeteg ember, magas házak. Itt falun sokszor nagyon unalmas. Főleg télen.
- Hidd el, nem olyan jó ott, mint gondolod.
- Akkor miért csak egy hónapig maradsz, miért nem költözöl ide? Van a faluban lakatlan ház három is, olcsón megvehetnéd. Az a vételezés nem fizet jól, de egy kis mellékes jöhet hozzá; az erdőben sok fa van... Az egyiken egy divatos új ruha lóg, másikon egy televízió... csak meg kell rajta látni.
- Ezt hogy érted?
- Hát, ahogy a többiek is. Huszár ma este is lehoz egy profitot. Mit gondolsz, miből isznak ezek minden este? Miből jut a mindennapi öt liter brigádborra, amit kihoznak?
- Szeva Ica. Hát te? - Kockás jött oda hozzájuk.
- Piás küldött. Azt mondta, itt hagyta valahol a szolgálati könyvét, vigyem el neki.
- Ott firkált bele a rönkmáglyán. Gyere, nézzük meg - együtt mentek odáig, s miután Ica felvette, átölelte Kockást és hevesen csókolni kezdte.
Judit elfordította a fejét és az erdőt nézte. Kékgalamb búgott valahol a közelben... arra rezzent fel, hogy Kockás leült mellé. Ica elcsörömpölt biciklijén, elmentek Setuék is. S mert a lány rágyújtott, ő is előkeresett egy nyomorék Munkást és rápöfékelt.
- Jaj, bocsánat, hogy nem kínáltalak, de azt hittem, nem dohányzol.
- Ritkán. Az a kutya Piás mindig itt hagy valamit, oszt küldi az Icát érte. Unokahúga, és szeretne minket összeboronálni. Ez meg mindjárt nekemesik; pedig mondtam már neki, hogy magunkból cirkuszt, másoknak gusztust ne csináljunk. De jó kis bőr, mi?
- Nem is olyan kicsi. Fél fejjel magasabb, mint én. De nagyon szép.
- Bestia. Csak a pénz meg a férjhezmenés érdekli. Meg a ruha. - Kockás elnyomta a félig szívott cigit és a lányhoz fordult - ne foglalkozz vele.
- Ebben a faluban mind ilyen szépek a lányok?
- Van még egy, aki Icától is szebb. De a többi, mint mindenhol az átlag.
- És melyikük a szépséges buta liba, akit emlegettél reggel?
- Ő. Nem tudom, mit hordott össze neked rólam, de nem kell komolyan venni. Gyere velem, felmegyünk egy nagyon szép helyre, ott megvacsorázunk és megnézzük a naplementét.
- Jó - állt fel a lány és kezét nyújtotta - gyerünk. És az a másik, aki még nála is szebb?
Kockás nagy markába fogta Judit kis kezét.
- Mától te vagy, kis Lepke.
- Hülye - nevette el magát Judit, de azért jólesett neki a bók - én nem vagyok idevaló.
- Dehogynem. Most már, ameddig akarod, ide tartozol.
Egy darabig szótlanul ballagtak tovább. De kisvártatva Kockás ismét fütyölni kezdte, csak úgy magának, megszokott kis nótáját.
Meleg, nyári este volt. A nap lángoló vörösen függött a távoli hegyek fölött, utolsó sugarával végigsimítva a gerinceken, hegycsúcsokon. Judit és Kockás egy tarvágás szélén, hegygerincen álltak és lazán átölelték egymás derekát. Nézték a naplementét, a narancsvörösben játszó eget, ragyogó kis bárányfelhőket, s mikor a nap eltűnt egy távoli gerinc mögött, szinte egyszerre néztek egymásra.
- Csodálatos! - suttogta Judit, mert minden hangos szót szentségtörésnek érzett - ezért érdemes volt ide felmásznom.
- Ugye! Tudod, ki ez? Most láttad Istent. Csak nem mered kimondani.
- A természet csodálatos.
- Ez csupán szemantika; akárhogy is nevezheted, ugyanaz. Isten megmutatta neked magát egy pillanatra, s ha nyitott szemmel élsz, egyszer megismerheted Őt.
- Betanultad ezt a meredek szöveget? Icát is ezzel szédíted? Mert nem úgy élsz... Lopod a fát, orvvadászol, verekszel...
- Én?! Sose verekedtem. Csak nézz rám; ha valakit rendesen megütnék, az nem biztos, hogy túlélné.
- Ica mondta. Hogy valami Jánost megvertél a bálban.
- Á, dehogy. Csak pofoncsaptam a miheztartás végett. Egyébként is, miért kezdesz vitát Istenről, ha te nem hiszel benne?
- Nem mondtam, hogy nem hiszek... nem tudom... szeretném, ha meggyőznél.
- Mi sem áll tőlem távolabb... De nézd, kis Lepke, sötétedik. Este lesz nemsokára. - Kockás felcsúsztatta kezét a lány derekán, végigsimította a kissé pici ciciket, majd nagy tenyere a tarkóján állapodott meg. S a lány engedelmesen kínálta száját a csókhoz. De pár pillanat múlva lassan, szégyenlősen kibontakozott az ölelésből.
- Menjünk! - mondta és elindult, de kezét hátranyújtotta Kockásnak. Az elvigyorodott, aztán fütyörészni kezdte megszokott nótáját, és a lány után lépett.
A faluból alig hallhatóan eléjük jött a harangszó. Kézenfogva lépkedtek lefelé a lejtőn, kíváncsian hajoltak össze fölöttük az öreg tölgyek. Esti dalát énekelte néhány későnfekvő rigó, valahol egy álomfilkó cirpelt. Szürkébe folytak össze a színek, s mikor csaknem elfogyott a világosság, néhol szentjánosbogár fénye villant. A növekvő hold alacsonyan járt, fénye itt-ott átlátszott az ágak között.
Milyen szép este... Judit feledte Aladárt, Icát, s mindent, ami közéjük állhatna. Boldog akart lenni. Lehet, hogy csak egy hónapig tart majd, de ellátja élménnyel, emlékkel egész életére. Rábízta magát az erdészlegényre, elbújtatta kis kezét annak lapátnyi tenyerében. Olyan ez, mint az első szerelem. Hisz csak ma hajnalban ismerte meg és mennyi minden történt azóta...
Kockás alig hallhatóan fütyörészett. Judit, elkapva a dallamot, dúdolni kezdett hozzá: "Te engemet, én tégedet - virágom, virágom!"
Kockás abbahagyta a fütyölést és megállt.
- Tudod a szöveget? "Ásó, kapa, megmiegymás - virágom, virágom?" - de nem kapott választ. Judit két kézzel átölelte a nyakát és megcsókolta... igen, ez az igazi szerelem, ehhez képest ostoba kis játék volt az összes többi.
Bagoly rikoltott a közelben és Judit sikítása válaszolt rá...
- Szeretlek, kis Lepke - Kockás durva kezével végigsimította a lány arcát.
Judit megragadta a kezét, és a melléhez szorította.
-Tudom, te hülye favágó. Szeretlek... tán jobban, mint az életemet. Veled akarok maradni örökké... legalább egy hónapig. Úgy szeretlek, hogy meg tudnálak ölni, ha elhagynál. Mindig csak neked éltem, veled álmodtam. S végre rádtaláltam. Ugye, nagyon szeretsz, favágó? Add meg nekem, hogy nem hagysz el. Hogy ha az idő eljött, én hagyjalak el téged. Ne félj, neked csak egy hónapig tart. Nekem - amíg élek.
- Hát persze, hogy nagyon szeretlek, kis Lepke - és újra simogatni kezdte a lányt.
Vigyázott rájuk ezer szemével az öreg erdő és a sötét.

...
A favágók a tűz körül ültek. Bográcsban főtt az ebéd, gombapaprikás ingerlő illata szállt.

Judit hanyatt feküdt a fűben, tarkója alatt két kezét használva párnának. Élvezte a napfényt, ahogy a bőrét simogatja. Csukott szemhéján át is vakította a ragyogás.
Csörömpölő bicikli közeledett, Ica jött.
- Adj' Isten, emberek! Nesze Piás, itt vannak a patronok! Ilyen kellett, ugye? - s egy csomag sörétes lőszert adott az erdésznek. Piás elnyomott magában egy káromkodást.
- Hát hogy te nem vagy egy észkombájn, az annyi. Mit mondtam neked, milyen lőszert hozzál?
- A nyű tudja már. Valami ékszer vagy nyaklánc vagy gyöngy?
- Ez sörét. Sok kicsi hárommilliméteres ólomgolyó van benne. Én gyöngygolyót mondtam. Abban csak egy darab van, de az jó nagy.
- Miért nem pakoltad be reggel magad? De lőhetnél nekem egy matyimadarat, kéne az a szép kék tolla. Ott rikácsol a tisztás túlsó szélén egy.
- El se lát addig ez a lekvárkeverő - szólt közbe Kockás.
- Mi? Hogy ez? - Piás kibontotta a motor kormányára akasztott fegyvertokot, kivette a két darabra szedett tizenkettest és gyakorlott mozdulattal összeillesztette. - Öt liter bor! Fogadunk? - és két lőszert tolt a csövekbe.
- Nem; minek bántod? Tudod hány makkot elültet ez? - de Piás már emelte a puskát. Előretolta a biztosítót... a matyi ismerhette a fegyvert, mert bedobta magát a lombok közé és eltűnt. Az erdész csalódottan támasztotta a motornak a puskát. Kockás a fegyverhez indult volna, de Ica eléállt. - Újabban meg se csókolsz, ha erre járok! Mindig más dolgod van! De most nem úszod meg! - Átölelte az erdészlegényt és szájára tapasztotta a sajátját. Kockás tiltakozóan tárta szét a kezét, és mintegy bocsánatkérően nézett a csók közben Juditra, de ő nem figyelt oda...
- Mit főztök? - kérdezte aztán Ica Jakabtól. - Gombát. Várd meg, ebédelj velünk.
- Nem szeretem - húzta el a száját - de Kockás, segíthetnél, lapos a hátsóm. 
- Á, dehogy.
- Dehogynem, tapogasd csak meg... ne a seggemet, te hülye, a biciklim hátsó kerekét! - Kockás megadóan ment Icával és fújt egy párat a laposnak titulált hátsóba.
Judit megfontoltan felkelt fektéből és a tűzhöz ment.
- Nagyon finom illata van - nézett Jakabra - nincs még kész?
- Még pár perc - mondta az a dicsérettől büszkén.
- Nincsen benne bolondgomba, ne félj - jött Kockás, és a fegyver után nyúlt; de Judit pont előtte állt, és a lehető legédesebben mosolygott rá.
- Milyen hideg a szemed! - mondta, felkapva a motornak támasztott puskát.
- A biztosító! - kiáltotta Kockás, de lendülő keze már elkésett. Judit mindkét csövet elsütötte. 
A dörrenés végigvágott az erdőn. Az erdészlegény melléhez kapta kezét, és csodálkozva nézett szét. - Ejnye - mondta - de sok fa volt itt az előbb... és most üres... nahát... és végigzuhant az avaron.
Judit fölétérdelt, fejét két kezébe fogta és belenézett a nyitott, még mindig csodálkozó szemekbe. Kockás már nem élt, mellén nagy, vörös foltban terült szét a vér.
- Az erdőben sok fa volt, favágó - mondta Judit halkan - és most minden üres. Üres a lelkem és meghalok. Nincsen több szerelem, nincs többé Kockás. Isten, ha vagy valahol - Ő hitt Benned. Adj neki örök, szép álmot - és kitört belőle a zokogás. Ráborult a halottra és csókolta, ahol érte. Nem törődött vele, hogy átragad rá a vér, magához szorította, és sírt keservesen. A favágók levett kalappal álltak fölötte és nem tudtak egymás szemébe nézni.

III.

Az eső cseppenként indult el. Nagyszemű, ritka esőcseppek koppantak az avaron, egyre sűrűbben, míg állandó zuhogássá nem vált. Pillanatok alatt csuromvizesek lettek a fák, a levelekről mintegy második esőként peregtek le a fáradt cseppek. Nem lehetett messzire látni, tömör esőfüggöny takarta a szemközti partoldalt.
Aladár gombóccá görnyedve ült a fa tövében, fejére borította az orkánkabátot, s úgy igyekezett tartani, hogy takarja a hozzábújva alvó lányt is. Belenézett álmodó arcába, megállt szeme a lány szép hosszú szempilláin... Hirtelen billent le a kabát egyik oldala, a rajta összegyűlt víz Judit arcára ömlött. A lány felkapta a fejét.
- De hideg! Mi az... merre... hol vagyok? - nézett szét tétován.
- Bár tudnám - sóhajtott Aladár - gondolom, valahol Makramál és Vágáska között.
Judit felült a csatakos földön. Kérdőn nézett a fiúra, mintha olvasni akarna az arcáról.
- Mond Aladár, csak álmodtam volna? Mindent csak álmodtam volna? Hiszen akkor...
- Nem tudom, mit álmodtál.
- Ugye csak álmodtam!? Álom volt csak Kockás és a favágók! Ugye nem vagyok gyilkos?
- Szerintem még mindig álmodsz és álmodban beszélsz.
- Ugye, mi csak tegnap tévedtünk el és azóta ülünk a fa alatt? Álmodtam, Aladár, és találkoztam Istennel. Találkoztam a boldogsággal és megöltem a szerelmemet...
A lány arcán, haján, ruháján végigcsurgott a hideg esővíz, de nem törődött vele. Hálás volt az erdőnek, a zápornak; és, hogy Kockás nem halt meg. Talán Kockás tényleg él valahol... Igen, miért is ne! Kockásnak élnie kell! És ezt meg is kérdezte:
- Ugye, Aladár, Kockásnak valahol élnie kell?
- Ki az a Kockás?
- Egy favágó, vagy erdész, vagy ilyesmi... Akit álmomban úgy szerettem, mint soha senkit... és megöltem, mert megsimogatott egy másik lányt. Nem akartam megölni, de úgy sikerült: az a hülye Piás elfelejtette elzárni a biztosítót.
- Na, ez nekem már végképp zavaros. Mondom, hogy álmodban beszélsz.
- Jó, lehet, csak még arra nem válaszoltál, hogy él-e Kockás valahol?
- Miért ne... egy másik dimenzióban, másik idősíkban, másik világban... de akár ebben is. Nem indulnánk el? Csak tudnám, merre...
- Ó, én tudom az utat. Már jártam itt egy másik világban - és nekilódult, fölfelé a völgy mentén. Barátja fejcsóválva követte.
Ömlött az eső, csuromvizesen caplattak fölfelé a meredeken, szétrugdosva maguk előtt a vastag avart. A fák utánuk néztek, tán ők is a fejüket csóválták a szélben. Kövér esőcseppjeikkel Judit szerelmét siratták.
Sűrű, magas gyertyános-tölgyesek, vaddisznórejtő szederindás fiatalosok, öreg bükkerdők, páfrányos vízmosások mentén kapaszkodtak fölfelé. Kimelegedett testükre rátapadt a vizes ruha, cipőjükben cuppogott a sáros víz.
Nyiladékra értek, föntebb határkaró látszott. Egyik oldalról sűrű bozótos, másfelől ritka, végvágásra érett tölgyes. Fél méter vastag fák, tán az égig érnek. A zápor verte - korbácsolta a bükksással benőtt talajt és a két vándort.
- Ott a kék turistaút - lihegte Judit - a határkarónál. Azon járnak az erdészeti fogatok.
- Na ne már...
Az úton tócsákba gyűlt a víz és sehol egy nyom, de az egyik fa oldalán ott a kék jelzés...
- Az országos kék! - rikkantott Aladár - nahát, te csakugyan tudtad az utat! Kezdek félni tőled... még jó, hogy se Piás, se biztosító. Na, térkép! - előhalászta a turistatérképet hátizsákjából, nem törődve azzal, hogy a papír elázik - Ha jobbra megyünk, Makramálra érünk. Nincs közel, de ez már biztos!
Nem kellett soká menniük, tán három percig se. A kanyar után tisztás tűnt elő, szilvafák - sajnos a szilva még zöld - valami vetemény, pirostetős ház füstölgő kéménnyel. A ház mögött tölgyerdős hegyoldal, balra magas feketefenyves.
- Ide betérünk! Megszárítkozunk, talán enni is kapunk valamit.
A ház előtt a kaput kis fasorompó helyettesítette, amit át is lehet lépni, ki is lehet kerülni. Az ajtó előtt két borzas - csatakos macska kuporgott, de jöttükre azonnal szorosan az ajtó mellé álltak. Aladár udvariasan bekopogott.
- Gyüjjék be! - kiáltott ki egy rekedtes hang.
Félhomályos helyiségbe jutottak és szinte orrba vágta őket a meleg és a cserszag. Festői rendetlenség... a simára döngölt földön szanaszét hevert mindenféle szerszám - fejsze, hasítóékek, fakalapács - és sok vékonyra felhasogatott, hosszú tölgyszalag. Szemben agyagból rakott kemence, ajtaja előtt vagy öt girhes macska, tetején felibehasított dorongok, meg egy fazék, valami kétségbeejtő löttyel. Vegyszer lehet, permetezéshez vagy bőrcserzéshez. A kemence mellett, zsámolyon, háromhetes szakállú, hosszú, borzos hajú, bizonytalan korú gondozatlan emberke kuporgott; hátikosarat font a tölgyfából hasított szalagokból.
- Jó napot - köszöntek szinte egyszerre.
- Adjon a Jó Isten maguknak is! - s a gazda két egymásba tett hokedlire mutatott - hasznájják!
- Mit csináljunk vele?
- Há’ hogyan kő használni. Tegyék a tűz mellé, oszt üljenek rá - s félretéve a félig kész kaskát, pipáját kezdte tömködni. - Mással nem kínálhatom most, mer' nekem sincs.
- Szeretnénk megszárítkozni - kezdte Aladár - kiakaszthatnánk a ruhákat a kemence fölé?
- Ott a zsineg, azér van; ha a kisasszony nem szégyellős, a tűz mellett pucéron sem fáznak meg.
- Bikinim van.
- Azt nem tudom, millen betegség, de rövidlátó vagyok, nem zavar.
- Kétrészes fürdőruha. Fordulj el, Aladár.
- Ott a másik szoba, ott átvetkőzhet. Bár én fiatalabb koromban ruha nélkül fürödtem. Mer' most már, ugye, nemigen... - Judit átment a szobának titulált másik helyiségbe, ami vagy nyolc vasággyal és szalmazsákokkal volt tele. A földön tucatnyi kész hátikosár, a falon nagy, szúette feszület, fakult szentképek, néhány fénykép... mintha a gazda lenne, fiatalabb kiadásban, vadászok társaságában.
Judit "átvetkőzve" a kemence mellé ült, jólesett melege. Nézte a gazdát, aki szótlanul pöfékelt, bár a szaga alapján dohány helyett kányakörömmel kevert lószart tehetett a pipájába.
- Csak egyedül él itt? - kérdezte.
- Nem láttya? Ezekkel a macskákkal.
- És a hozzátartozói?
- Nincsenek.
- Miből él itt egyedül, az erdő közepén?
- Isten kegyelmébül és jóságábul, meg a magam emberségibül. Kosarakat csinágatok, piacra hordom. Nyáron gombát, gyümőcsöt szedek, télen hurkozok. Ha más nincs, mint most, cserkéregbül főzök levest.
Judit a kemencén lévő fazékra nézett és emelkedni kezdett a gyomra...
- Ön nagyon szegény lehet. Itt élni, így, egyedül...
- Nem én. Olyan kincsem van, mint keveseknek: tiszta lelkiösmeretem és nyugodt álmom. Nem vagyok egyedül. Velem van a Jó Isten. Imádkozok, zsoltárokat énekelek. Ő meghallja, tudom.
- De azért csak jön ide valaki néha?
- Néha. Mint maguk. Meg erdészek. Hoznak ezt-azt; néha visznek. Ha tudok nekik adni valamit, aminek örűnek, velük örülök. Szeretem az embereket. De nem vágyom közéjük.
- Azt mondja meg, öreg - szólt bele a térképét böngésző Aladár - hogy hol vagyunk mi most? Mi a neve ennek a helynek?
- Nem tuggya, fijatalúr? Penig rajt van a térképin. Jó kilométernyire Vágáskátul, keletre. Ez itt a csereptói ház. Én meg a Guszti bácsi vagyok. - Úgy mondta a Guszti bácsit, mint akit mindenkinek ismerni illik. - Mé' csudálkozik?
- Mi Makramálra tartottunk; a Nyúlkút felé menet vesztettük el a jelzést, és onnan cca. délnek mentünk.
- Tapossa meg azt a delejt. De Makra sincs messze, csak egy kicsit odábbacska. Újheliek?
- Pestiek vagyunk.
- Amúgy gondútam. Azok nem értik az erdő törvényit. Meg nem ösmerik Isten törvényit se.
Pipázott Guszti bá' rettenetes szagú füstfelhőket eregetve. Tekintete kinn járt valahol a falon túl, az esőáztatta rengetegben. Vagy talán magába nézett? Ki tudja? Ki tudhatja, mit rejt ennek a kis gondozatlan emberkének a külseje? Boldog talán? Hisz "boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa".  A kemence mellett az öt sovány macska öt szólamban dorombolt, Judit gyomra versenyt korgott velük. Gőzölögtek a száradó ruhák. Félhomály volt, csönd és békesség.
- Valaki gyün! - neszelt fel az öreg - Tán az erdész? Hátha hoz pájinkát.
A valaki az ajtóba rúgott kopogás gyanánt, majd belépett. Felrúgta a lába elé osonó macskát, hogy az csak úgy nyekkent, ahogy a falhoz csapódott.
- Adj' Isten, Guszti bá! - köszönt - Pipázik, mi? A felső-réttől érezni.
- Tehetem, erdész úr - állt fel Guszti bácsi nehézkesen és kezet nyújtott. A fiatal erdész tarisznyáját a sarokba lökte.
- Hát ti? - fordult Juditékhoz - megáztatok? - de hát látszott, hogy meg.
Judit nézte az erdészt. Feje búbján csurgóra fordított zöld kalap, katonai sátorlap - felöltője szétgombolva, alatta kopott, kockás ing. Derekán széles bőrszíjon, tokban agancsnyelű tőrkés. És a szeme... mint egy ragadozóé... mint a kígyóé, mikor zsákmányra les.
Az erdész egy másodpercre rajtafelejtette tekintetét Judit karcsú alakján, majd a szemébe nézett. Talán mondani akart valamit, de a lány megelőzte.
- Kockás! - mondta csodálkozva, halkan, szinte magának - Te vagy az, Kockás?!
- Úgy csúfolnak a falumban... de te honnan ismersz engem?
Judit felállt és az erdész elé lépett. Belenézett a kemény arcba, a hideg, agresszív szemekbe. Rezzenetlenül állta a legény tekintetét. Hangja határozott volt, de simogató.
- Ó, Kockás, hisz régen ismerlek téged. Nem is tudod, hogy milyen régen. Milyen hideg a szemed! - és nem várva meg a választ, halkan dúdolni kezdett egy régi dalt...

Budapest, 1974. 05. 04. - 17.

     

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre