Képtáraim-régebbi
1976. - 2007.
Újabb: 2008. - 2022.

Mona Liza utca

(Többek között Weöres Sándor után, szabadon)

I. 1.

Mona Liza háton feküdt a szalmán és cigarettázott. Egy kicsit talán fázott is, mert május elején még hűvösek az esték és ő csaknem pucéron heverészett; de hisz volt alkalma a fázást megszokni. Pár éve még a legnagyobb télben is egy szál pendelyben, mezítláb csúszkált a jégen a hasonszőrű kis purdékkal; hát mit számít most egy kis hűvös? Szeme megszokta a félhomályt; bár nemigen volt mit néznie, hisz a putri csaknem üres volt. A sarokba, ahol most feküdt, szalma volt szórva, rajta lópokróc. Mellette néhány tyúkketrec, bennük három letojt vén kendermagos - a következő pár napi ennivaló. Vele szemben, a fal mellett ócska deszkából ácsolt asztalféle, rajta a még csaknem új televízió. Az asztalka mellett favágótőke, belevágott ócska baltával, s néhány felaprításra váró klacik. A földön pár koszos lábas és kanál, egy ócska petrofor társaságában. A deszkaplafonról villanydrót lóg le, foglalattal, persze körte nélkül; de hátha egyszer szükség lesz rá? Nappal, ugye, anélkül is világos van, este meg bevilágít a hídról a higanygőzlámpa. Az ablakokban hol üveg, hol marhahólyag, az ajtót meg - miután a tél vége felé feltüzelték - egy hajdani őrbunda maradványa helyettesíti, amit apja, név szerint Móna Boldizsár lopott a nem túl régi időkben valami vasutastól. Hát úgy ennyi volt a teljes berendezés.

Móna Elizabeth, alias Mona Liza gondosan elnyomta a csikket a földön, nehogy a szalma tüzet kapjon és kissé neheztelve gondolt Gazsira, hogy az vajon miért késik. Varjú Gáspár, alias Gazsi már komoly legény, húsz éves, rég borotválkozik és annyi szeretője volt, mint a nyű... sőt, ami itt a cigánysoron oly ritka érték, szakmája is van! És ami még fontosabb, őt szereti. Igaz, a pálinkát még nála is jobban, a munkát meg kifejezetten utálja, de azért csak ellesznek majd, ha elveszi feleségül. Mindketten a népművészet ifjú mestere szinten űzik a csórelás nevű népi kismesterséget; és nincsenek nagy igényeik. Gazsi jóképű, izmos fickó, és arca se annyira füstös, mint a többi csávóé. Bizony, még a magyar lányok is megnézik! De Gazsi hűséges hozzá. A többi surmó legényt már mind megverte, hogy felszámolja a potenciális konkurenciát, más romnyira meg rá se néz. Mona Liza szinte már bőrén érezte Gazsi erős kezét, száján hol hagyma- hol bagó- és vegyespálinka ízű száját, mikor kintről tétován botorkáló léptek hallatszottak. Csak nem részegen jön már megint? A lány rosszat sejtve figyelt fel. De már késő: az őrbunda félrehúzódott és egy nagy test nyomakodott be a nyíláson. Ez bizony az apja. Mona Liza mozdulatlanul feküdt, hátha nem veszi észre az öreg. De az csak állt az ajtóban és várta, hogy szeme hozzászokjon a homályhoz. Valahol a szalmában egér motoszkált, más nesz nem volt. Az öreg végül elszánta magát, elindult, hogy végigdőljön a szalmán, de keresztülesett Mona Lizán, feje döngve csapódott a vályogfalnak. A lány felpattant, hogy kiszaladjon, de az apja elkapta a bokáját, s így ő is akkorát esett, hogy Budán kilengett a szeizmográf.

- Hát itt voltál, te koszos kurva! Várod a csávókat, mi? Hagyod, hogy apád átessen rajtad!?

- Ne báncsál, fater! - sivalkodott a lány, inkább csak megszokásból, míg az öreg elszántan, de kevés hatékonysággal ütlegelte a keze ügyébe került nyírágseprűvel és káromkodott hozzá.

- Hajja kend! Mér báncsa a kislányt!? - rikkantotta az érkező Gazsi; és hogy szavának nyomatékot adjon, a faaprító tuskót az öreghez vágta. Az felháborodottan fordult meg, de akkora pofont kapott, hogy odaesett lánya mellé. Ahogy felugrott, kezében konyhakés villant, de Gazsi már a kisbaltát markolta. A letépett őrbunda helyén beömlött a higanygőzfény.

- Na, takarodjék kend, míg szépen van! - morogta Gazsi a kisbaltától érzett erőfölény birtokában. Móna Boldizsár leeresztette a kést és dülledt szemmel nézett a fiúra.

- Gazsi! Te baltát fogsz leendő apósodra? Kizavarnád a saját házából? Hát ezt érdemlem én?

- Mér báncsa a menyasszonyomat... - mondta Gazsi tétován és békülékenyen - hisz nem csinál az semmi rosszat.

- Nem mi? A szeme ki nem sül félpucéran heverészni.

Gazsi a lapuló lányra pillantott és ennyi félrenézés az öregnek elég volt. Kését villámgyorsan bökte előre hasiránt és Gazsi védekezőn lendülő alkarját hasította fel. De lecsapott a kisbalta; és a fater törött vállal, óbégatva terült el a földön.

- Fussunk, Liza! - lihegte a fiú és rohant kifelé. Nyomában trappolt Mona Liza, csak úgy nyáriasan, a zajra már korábban összegyűlt cigánysereg bíztató rikkantásaitól kísérve.

Gazsiék putrija mögött állapodtak meg. Nem is putri az, rendes kicsi ház. Igaz, a fala vályog, a teteje meg bádoglemez, de azért a legszebb ház a cigánytelepen. Van benne egy rendes szoba, sőt még konyha és spájz is. Látszik, hogy Gazsi meg az apja dolgoznak; és a pénzüket nem isszák el mind, mint mások.

- Nem mehetünk be, a faterom otthol van - morfondírozott Gazsi - nemhogy a kocsmába lenne, mint más rendes ember. Gyere a kamrába. Betámasszuk belülről az ajtót.

Gazsi nemrég lopott valahol egy szivacsmatracot, arra rogytak le odabenn. Véreztek egy kicsit mind a ketten. Gazsi karja a kés karcolásától, Mona Liza bőre meg a seprű gallyaitól repedt ki pár helyen. De ki törődik ilyen apróságokkal? Fő, hogy végre együtt vannak.

- Már megin hagymát vacsoráltál, te Liza! - morgott Gazsi.

- Nem volt más otthol - dünnyögte a lány és céltudatosan húzta le a fiúról a nadrágot.

- Ha engem vársz és behagymázol, úgy elnáspágollak, hogy kék leszel, mint a szilva.

- Te mindég csak veszekedsz velem, meg pofozol. Pedig én úgy szeretlek, mint a... - a lány kereste a hasonlatot, de mert semmi nem jutott az eszébe, a talpát kezdte piszkálni - belement valami tüsök, ahogy az előbb szaladtunk.

- Na, ott van benne jó helyen holnapig. Azt hittem, kefélni akarsz.

Mona Liza engedelmesen rakta szét a lábát, Gazsi rámászott... utána azért megjegyezte:

- Jó gép vagy, te Liza. Téged foglak csak sajnálni.

- Sajnálni? Engem? Miért?

- Olyan frankón csinálod. Csak kapaszkodnom kell, oszt mintha egy betonkeverőben lennék...

- Nem kell azért sajnálni. Segítek én magamon, ha te hamar elméc.

- Honnan tudod, hogy elmegyek? Még nem is mondtam.

- Ugyan, hisz érzem... Mi, te? Hova? - kapott észbe Mona Liza, hogy a fiú másról beszél.

- Megyek világot látni, kicsikém.

- Hát nem jó itt neked velem? Meguntál talán?

- Téged nem. Te vagy a legjobb csaj itt. Igaz, kicsit büdös vagy a füsttől meg a hagymától...

- Amúgy a szagoddal meg te se nagyon hencegjél.

- Kell egy pofon? De beszéljünk komolyan. Én szakmát tanultam, melóztam már három éve abban a lepra műhelyben. Mégse vittem semmire se. A faterom is dolgozik, ő már vagy húsz éve és ő se ért el semmit. Annyit nem keresünk ketten, hogy a pálinkámra fussa. Beadtam a felmondást; én nem dolgozok tovább bagóért. Erre meg a fater kirakta a szűröm, aszonta, nem ad több lóvét, keressek más marhát magamnak, aki eltart.

- Hát Gazsi, ha ezzel a más marhával rám gondoltál, akkor már itt se vagyok.

- Majd rúgok beléd vagy kettőt oda, ahol nagyon fáj, ha végig nem hallgatsz. Elmegyek szerencsét próbálni. Majd, ha sok pénzem lesz, visszajövök érted. Érted?

- Nem én. Hogy akarsz sok pénzt keresni, ha nem dolgozol?

- Úgy a! Aki dolgozik, az nem ér rá pénzt keresni. Majd én megtalálom a módját. Itt nem sokat kezdhetek, mert minden zsaru ismer.

- Vigyázz, Gazsi! Nehogy valami bűnügybe keveredj! El lehet néha emelni kis dolgokat, de nagyban veszélyes! És téged hamar elkaphatnak.

- Méghogy engem? Ugyan már! Vagyok olyan ügyes és erős, mint bárki más, sőt!

- Nem is arról van szó. Ott a kezed fején a Mona Liza tetoválás. Az feltűnő dolog.

- Azannyát... majd vigyázok. Nem vagyok én majrés csávó. Vagy olyannak ismertél?

- Nem vagy ismerős az országban. A városon kívül tán sose jártál.

- Valamikor el kell kezdeni. Felmegyek Pestre, ott sokan vannak, jobban el lehet tűnni.

- Vonatjegyre sincs pénzed Pestig.

- Kiállok stoppolni az útra. Mindig látok a város végén stopposokat. Ha nem vinnék el őket, nem lennének ott.

- Hát akit elvisznek, az nincs ott... és velem mi lesz addig, míg vissza nem jössz?

- Mi lenne. Vársz rám hűségesen.

A sufni betámasztott ajtaja kinyílt - biztos rosszul támasztották - és egy alak surrant be rajta.

- Elnézést, gyerekek - súgta - üldöznek a rendőrök, maradjatok csendben.

Kisvártatva kinn veszettül ugatni kezdtek a kutyák, benn süket csend volt és sötétség. Aztán lámpafény kezdett táncolni a sufni résein és kintről Gazsi apja hangja hallatszott:

- Kuss legyen má! Keresnek valakit az elvtársak?

- Jó estét, Jóska! Nem járt idegen erre?

- Nem tudom, most jöttem ki a zörgésre. A TV-t néztem.

- Két veszélyes bűnözőt keresünk. Az egyik a Csöves...

- Itt nincsenek bűnözők, itt csupa becsületes, dolgos roma él.

- Akiket keresünk, nem cigányok.

- Azokat a kutyáink már megették volna. Ha rájuk nem szólok, magukat is. Akiket keresnek, már átmehettek a hídon.

- Ott áll egy elvtárs. Na viszlát, Jóska, aztán ha lát valamit, majd jelentse.

- Erőt, egészséget!

A két rendőr elment, Jóska meg még álldogált egy kicsit az ajtaja előtt. Majd megszólalt:

- Gazsi! Bújj elő a sufniból, úgyis tudom, hogy ott vagy... Gazsi, ha én megyek oda...

Gazsi a halottlátó asszony és a Devla után az apjától félt leginkább, így hát vonakodva ott hagyta Mona Lizát az idegen bűnözővel a sötétben és apja után ment a házba.

- Kösz, hogy nem árultál el - lépett az idegen a lányhoz - te vagy a Mona Liza.

- Honnan tudod?

- Én mindent tudok; és látok ott, ahol ti nem. Hú, de szép melled van... és milyen kemény... ó... bár csókolózni nem tudsz igazán. Megtanítlak hálából... ... ... Na szia és köszi! 

- Várj, te hülye! Hé! Most itt hagysz? Ki vagy, te gádzsó? - de az idegen már messze járt.

Mona Liza döbbenten nézett utána. Eltévedt az időben, nem tudta, pár másodperc volt-e csupán, vagy órákig tartott a csodálatos repülés... de tudta, hogy Gazsi többé nem kell neki.

- Elment? - jött ki Gazsi - na gyere, búcsúzzunk el szépen, még pár menet belefér reggelig.

- Már elbúcsúztunk - s a lány, a csávót ellökve kiszökött a sufniból. Fél éjszaka bolyongott a telepen, a folyóparton, a városban; de az idegent mintha a föld nyelte volna el.

Gazsi másnap reggel felvéve legszebbnek vélt ruháját (sárga bőrcipőt piros fűzővel, bőszárú, piros kord-nadrágot, kék műselyeminget színes csillagokkal, fölé hosszú, fekete zakót és lasszót dobó indián lovas képével díszített nyakkendőt), magához véve pénzecskéjét búcsú nélkül kisétált a város végére; oda, ahol az országút Pest felé indul. Tarisznyájában fél liter jó büdös krumplipálinka és egy hétre szánt mennyiségű olvadozó szalonna volt, na meg egy méretes tőrkés, amit maga barkácsolt saját kovácsolású acélból.

Nem volt konkrét elképzelése, hová is akar menni; és Pestről is csak annyit tudott, amit a TV-ben látott néha. Tán abban bízott, hogy e sorok írója majdcsak elvezeti valahová, hogy utazása ne fulladjon érdektelenségbe. Úgy tudta, hogy Pesten sok az ember, meg a külföldi és ha valamit elcsórel, van esélye ismeretlenül eltűnni a tömegben. Jó lenne persze csatlakozni valami frankó galerihez, hogy ne legyen egyedül.

Az úton már állt két stoppos, felhátizsákoltan. Beállt eléjük, de azért átszólt nekik.

- Mióta álltok itt?

- Reggeltől - jött a kurta válasz, de hisz most is reggel volt.

Gazsi hát integetni kezdett a kocsiknak, de mégis azokat vitték el hamarabb. Újabb stopposok jöttek, szótlanul túlmentek rajta és megint azokat vitték el...

Gazsi kezdte kedvét veszteni. Azért nem veszik fel őt, mert cigány? Méghogy itt nincs faji megkülönböztetés... de hisz olyan szépen kiöltözött! És izzadt is a fekete zakóban rendesen, hisz a nap már magasan járt.

Magas, vékony, de szélesvállú, hosszú haját varkocsba fogó pofa sétált el mellette.

- Rossz helyen állsz, cigány - szólt vissza - itt záróvonalnak kéne lenni, csak nincs felfestve.

Gazsi nem tudta, mi az a záróvonal, de azért a bőrmellényes alak után ment.

- Nem értettem jól... hogy is szólítottál?

- Cigány... miért, a roma jobban tetszik? De ebben a szerelésben bazári majomnak is szólíthattalak volna. Most stoppolni akarsz, vagy társalogni?

- Viszket az öklöm a cigány szóra... nesze!

Gazsi hatalmas erővel ütött, de célt tévesztett és egy kis taszítástól egyensúlyát vesztve az árokban kötött ki, orrával érkezve... s közben érezte, hogy zakója végigreped a hátán. Harciasan pattant fel, de vélt ellenfele már vagy tíz méterrel arrébb sétált.

- Megállj, hé! Még nem végeztünk.

Az idegen megállt és végtelen türelemmel bevárta Gazsit. Szőrös mellén széthúzta a mellényt, láttatni engedve denevér-tetoválását.

- Vámpír vagyok - mondta - ha jót akarsz, ne állj az utamba.

Gazsi hátán végigfutott a hideg, de nem mutatta.

- Ügyes volt az az előbbi ellépés... megmutatod még egyszer? - s már zuhant is ökle a magát Vámpírnak nevező arcába, még nagyobb erővel. De ismét az árokban fejezte be a mozdulatot, most háttal érkezve és alig kapott levegőt...

Közben Vámpír intett egy teherautónak.

- Gyere, cigány! - kiáltotta, ahogy a kocsi fékezett és a még mindig légzési gondokkal küzdő Gazsit felsegítette maga után a platóra.

Kényelembe helyezkedtek menetiránynak háttal, hajukat borzolta a szél, s az út elszaladt hátrafelé... Gazsi élvezte az utazást, megfogta az ismeretlen táj varázsa, hisz először tette ki lábát a kisvárosból, ahol született. Magával ragadta a sebesség mámora, a végtelenbe keskenyedő országút, az idegen vidék. Aztán arra gondolt, hogy kétszer is megpróbálta leütni ezt a Vámpírt és az vissza se ütött, sőt felhívta maga után a platóra...

- Te haver, van egy kis pálinkám. Kell?

- Mi van cigány, haverkodunk? Az előbb még meg akartál verni.

- Még soha nem ütöttem mellé... és köszi, hogy azért felhívtál magaddal.

- Szeretem a cigánydalokat... gondoltam, elmondunk néhány jó nótát Pestig. A cirkuszban, ahol dolgoztam, több cigány haverom volt és azok büszkék voltak rá, hogy cigányok. Bár ők spanyol és görög cigányok voltak... hol az a pálinka? Pfuj... te ezt képes vagy meginni?

- Harapj rá egy kis szalonnát. Amúgy hová utazol?

- Ma Pesten vár egy drót; aztán attól függően holnap vagy Dunaörsre, vagy Szexárdra. És te?

- Nem is tudom, csak el innét. Pestre... vagy a Balcsihoz... meguntam a melót, csövezni fogok.

- Az igen! Miből akarsz élni? Hol akarsz lakni?

- Te miből élsz és hol laksz?

- Hát ahhoz semmi közöd. Csavargó vagyok... de mondjuk, ma megesszük a szalonnádat és tán holnapra is marad... pénzed van?

- Persze - és Gazsi megmondta, mennyi van nála.

- Az elég.

- Úgy gondolom, vagy két hétre.

- Mára. Pesten elisszuk, aztán majd csak lesz valahogy. - Vámpír bicskát szedett elő, hangtalanul ugrott ki belőle a penge, hogy Gazsi önkéntelenül arrébbhúzódott - valami szalonnát ígértél.

- Nesze. Itt a kenyér is. Jó az a kés.

- Csöves haverom szerzeménye. Neki is ilyen van. Én a cirkuszban többek között késdobáló is voltam, de Csöves ebben a sportban nálam is jobb. Eldobja, a penge reptében ugrik ki és egy kispuska-céltáblán öt méterről tízből nyolcvan kört dob.

- Csövest mondtál? Nem titeket kerestek tegnap este a hekusok nálunk a telepen?

- Én nem jártam arra. De őt lehet...

- Bejött a sufniba és a kutyáink nem vették észre...

- Neki tán minden kutya haver. Egyszer ránkküldtek a zsaruk két német juhászt Füreden. Lesunyt fejjel, farokbehúzva dörgölőztek hozzá. Megsimogatta őket, morgott nekik valamit; és aztán üvöltve támadtak gazdáikra. - Vámpír tempósan falatozott gyilkos szerszámával és Gazsi látta, hogy a szalonna ijesztően fogy...

- Egyél kenyeret is, hé!

- Egy vödör jó hideg sör kéne hozzá... na, ezzel így elleszek vagy holnap délig.

Gazsi elpakolta a maradékot és nézte az elsuhanó tájat. Új volt neki minden. Elragadták képzeletét a tovatűnő falvak - városok. Megnézte a távoli templomtornyokat, az útszéli nyárfákat, az integető stopposokat...

- Te - fordult Gazsi Vámpírhoz - neked nyilván sok csavargó barátod van.

- Nincs - rázta fejét a szólított - egy se. Bár a Csöves jó haver. De barátnak nem mondanám. Ő számít rám, de én rá nem... Amíg pénzem van, szesztestvér, haver mindig akad. Akkor szeretnek a lányok, meg minden. De ha nincs, üres a világ. Senkire se számíthatok.

- És ki az a Csöves? Érdekelne, ki bujkált tegnap nálunk.

- Csavargó, mint én. Néha együtt utazunk. Néha eltűnik hetekre. Néha indokolatlanul sok pénze van, néha semmi. Leginkább a csajokat hajkurássza és ugyancsak sikeresen. Amúgy elég szürke krapek, feledhető fizimiskával... alacsonyabb mint én, és a ruhán át nem látszik, milyen erős. Van valami megmagyarázhatatlan és hihetetlen szellemi energiája, amit ő Ki-nek nevez; és az a dolog működik... Azt mondja, ha a tanítványa leszek, engem is megtanít, hogyan kell használni. De én a tradicionális Kempo feketeöves mestere vagyok, neki meg csak barna van valami más stílusban; nem taníthat engem. Leginkább olyan ő, mint a magányosan vadászó macska; határozottan van benne valami hiúzszerű: a mozgása, a nézése, a vadsága... csak a füle nem pamatos.

- Miért üldöztek a zsaruk?

- Megtetszett egy Volvo Miskolcon és kipróbáltuk... az egyik megyei pártfőmitugrász kocsija volt. Érszentváron, a híd után elénk vágtak az URH-s kocsival, amit elsodortunk és egy nagy fának csapódtunk... aztán meg futottunk kétfele, az eszkimók meg utánunk. Így juthatott Csöves a sufnitokba.

- Aha. És volt benne valami jó cucc, amit sikerült megléptetni?

- Azzal mi nem szoktunk foglalkozni. Inkább csak adrenalinélvezők vagyunk.

Gazsi nem tudta mi az és röstellte megkérdezni. Némi hallgatás után inkább témát váltott.

- Nincs valami jó bandátok?

- Hosszú távon egymás társaságát is nehezen viseljük el, nem még egy nagyobb csoportét...

- Kár. Jó lenne valami haveri galerihoz tartozni.

- Nem tudsz egyedül lenni? Ha akarod, van egy ismerős galeriféle társaság, azoknak bemutatlak. Pont ők küldtek drótot, hogy akarnak tőlem valamit. Aztán, hogy mennyire fogadnak be, rajtad is múlik. Nyilván menten rádragasztanák a Gazsi nevet...

- Az nem zavarna. Úgy hívnak.

- Meg a kézfejeden az a Mona Liza tetoválás... az egy feltűnő ismertetőjel.

- Ugyanezt mondta a csajom is. Majd vigyázok, ne essen szem elé...

- Az a kocsma, ahová majd Pesten megyünk, a Velő törzshelye. Ő a galeri esze. Majd csak mentek valamire egymással. Ő gyűjti maga köré a mutatósan izmos hapsikat.

A kocsi fékezett, két stoppos kislányt segítettek fel a platóra.

- Szép dolog a pilótától, hogy társaságról is gondoskodik... - mérte végig a sportos öltözékű csinos lányokat Vámpír - csókolom, nénik! Én válasszak, vagy ti akartok?

A lányok némi csalódottsággal néztek rájuk, de a kocsi már ment...

- Nem magyar mi - mondta az egyik.

- Perfekt vagyok külföldiül - vigyorgott Vámpír - én egy ugyancsak nemzetközi összetételű vándorcirkuszban születtem. Milyen nyelven folytassuk a társalgást?

- Oké, fiúk, az első játszmát ti nyertétek. Miféle csavargók vagytok?

- Egyetemisták vagyunk és nyári szünetünket töltjük.

- Májusban?

- Túl vagyok a vizsgákon... a havernak meg csak a francia irodalomtörténet van hátra, és azt kirázza a kisujjából.

A lányok hitetlenkedve nézték a papagájszínű, bár jóképű cigánylegényt, aki francia irodalom-történetből fog vizsgázni...

- Akkor, hölgyek, bemutatom az útitársamat. Ő Bari Károly. Gondolom, elég ismert név.

Gazsi kezet csókolt a lányoknak és nem tudta, ki az a Bari Károly... fő az, hogy a lányok ezután egész másként néztek rá.

- Hé, ti már ismeritek egymást. Tán engem is bemutatnál a hölgyeknek!

- Bocsi. Tehát lányok, ez itt a haverom... na, hogy is hívnak?

- Iasszón Megalophallos, kezitcsókolom - és Vámpír arra gondolt, hogy akár Szancsópanzát is mondhatott volna.

- Hülye... és itt, egy Zil platóján keresed az aranygyapjút?

- Ó, én egy kis dús fekete göndörkével is beérem... Csak döntsétek el, melyiktek iránt érdeklődhetek.

A lányok egymásra néztek, még mindig vihogva.

- Te tanulsz irodalmat, tiéd a roma, enyém a copfos... ha csalódunk, majd cserélünk.

- Alapvetően helyes hozzáállás - vélte Vámpír, hellyel kínálva maga mellett a neki jutott lánykát és némi szövegelés után meg is kóstolta... de hát mit lehet kezdeni egy nyolcvannal menő teherautó rakfelületén? A platói szerelmet nem neki találták ki... és már amúgy is a szépmellű Bettyre gondolt, akivel holnap találkozni fog.

A másik lány Gazsit faggatta irodalomról, költészetről; és annak tartózkodását a kötelező, bár túlzott szerénységnek tulajdonította.

- Legalább egy verset szavalj el! - kérlelte a cigányt.

-        "         Ej, tyúkanyó, mi a kő, kend

         itt lakik a szobába? Bent?"

- Vicces, de én valami saját költeményedre gondoltam.

- Hát ha pénzhez jutok, azt gyorsan elköltöm... most mit bohóckodjak itt neked?

- A költészet szerinted bohóckodás?

- Az hát - válaszolta Gazsi, igaz meggyőződéssel.

- Nem, ezt te nem mondhatod... nem úgy érzed... és ha én mondanám el neked egy versemet?

- Ha az neked jó... - és Gazsi beletörődve hallgatta Pestig a lányka kétségbeejtően borzasztó, viszont hosszú költeményeit.

A kocsi Kőbányán rakta le őket. Megkönnyebbülten köszöntek el a lányoktól és gyalog indultak a vagy három megállónyira lévő ismerős kocsma felé.

- Ez a dzsumbuj - magyarázta Vámpír - Velő, a galeri vezére valahol itt lakik.

- Ez se sokkal rosszabb hely, mint az érszentvári cigánytelep... aztán miért Bari Károlyként mutattál be a lányoknak?

- Nem volt hatásos? Nem tudod, ki az?

- De, és nem... folyton szavalnom kellett, meg a borzasztó verseit mondta, mit szólok hozzá. Megdicsértem, hogy nagyon tehetséges, pedig nem is rímelt.

- Bari egy mostanában felkapott roma költő. Na, ezt a kocsmát kerestük.

Odabent tömény füst volt és savanyú sörszag. Vámpír a pénztárhoz furakodott, arrébblökve a sor elején állókat.

- Fél liter rum - mondta.

- Üveget hozott? - kérdezte a pénztáros néni, fel sem nézve.

- Miért? Pohár nincs? - majd a blokkal a könyékig az orrában turkáló csaposhoz fordult - jó szerencsét, elvtárs! Két pohárba töltse!

A piával leültek egy félreeső asztalhoz, Gazsi rágyújtott. A szomszéd asztalnál a földre taccsolt valaki, arrább kétségbeesett részegek óbégattak az akácos útról... Vámpír bóbiskolt, Gazsi szívta a Kossuth Lajost.

- Nem kéne indulni? - kérdezte.

- Hová?

- Mittudomén... kéglit keresni, vagy valamit...

- Menjél, ha unod magad.

- Mire várunk mégis? - érdeklődött újabb fél óra múlva. Vámpír felrezzent álmából.

- Drótra. Idejön egy ismerős kurva, ha akarod, elviheted egy gyors menetre - s aludt tovább.

Újabb félóra múlva közönséges arcú, kövérkés, miniszoknyás lány ült le mellé.

- Hozz egy kevertet, cigány.

- Nincsen pénzem, kurva néni. Menjen a fenébe.

A csaj barátságosan végigmérte a cigányt és elmosolyodott.

- Tőlem ne tarts, Gazsi. Engem ismernek a zsaruk, hisz valamilyen szinten ők is férfiak.

- Honnan tudja, hogy Gazsinak hívnak?

- Nekem minden cigány Gazsi. Makkászékhoz tartozol?

- Nem tudom, ki az.

- Jó! Nem vagyok én vizsgálóbíró, hogy faggassalak. Hozz egy deci kevertet és felejtsük el.

- Eszembe sincs. Menjen a fenébe, míg szépen van!

- Idefigyelj, cigány! Lekurváztál és elnéztem neked, mert én is lecigányoztalak. De ha nem hozod gyorsan a piát, felébresztem Vámpírt, és ő úgy pofáncsap, hogy egy hétig csak feketét látsz és fogad se nagyon marad.

Ahogy Gazsi ellépett a pénztárhoz, a csaj felrázta Vámpírt.

- Na mi kell, te rongy? Ja, te vagy, Manci? Lökjed.

- Drót Velőtől. Holnap Dunaörsön várnak, az úgynevezett krimpácsban. Tudod, hol van?

- Dóra lakása. Hát hogyne. Már jártam ott.

- Velő a Makkász-féle galerival készül valamire, s ahogy én Makkászt ismerem, valami emeletes disznóságra. Velő magával csalta Berylt és én úgy féltem azt a szegény kislányt... mit akarnak tőle azok a gazfickók...

Csövest zsarolni - gondolta Vámpír és elfogta valami őszinte undor, mint mindig, ha Makkászt hallotta emlegetni.

Gazsi hozta a kevertet a kurvának, s az leküldte egy hajtókára.

- Na gyerünk, Gazsi. Jó termelést, Manci és viszlát.

- Hová megyünk? - érdeklődött Gazsi, már az utcán.

- Megkeressük a kocsimat.

- Neked van autód?

- Hát persze. Mind az enyém, aminek ki tudom nyitni az ajtaját és el tudom indítani.

Egy állami rendszámú Volgát nézett ki Vámpír és a sötét mellékutcákon való kanyargás után a fényesen kivilágított Rákóczi - úton hajtott végig, kényelmes tempóban. Gazsit elkápráztatták a fények, a magas házak, az Erzsébet-híd, a Duna... aztán a budai rakparton suhant a kocsi és Gazsi csak nézett...

Óbudán, egy sötét kis mellékutcában álltak meg.

...folytatása következik...