Képtáraim-régebbi
1976. - 2007.
Újabb: 2008. - 2022.

21. Beryl naplója 2.

- Magamra gondoltam, Juci; te egész kis tinilánynak nézel ki, a melled is pont olyan fiús, mint tizenöt éves korodban. De a tekinteted most is elbűvölő… 

- Pedig sokat vagyok egyedül. Ha épp nem edzést tartok, vagy nem Mamival vagyunk valahol, vagy valamelyikünknél, akkor szinte mindig. Azért is jöttem ide örömmel, mert ebben a pár napban fiatalnak és vonzónak érezhetem magam; nem tudom, te mit érzel, de vagy olyan udvarias, hogy nem érezteted velem. Kedvelem a társaságodat, na! Azt a pár napos figyelmes kényeztetést; jólesik, és már nem érdekel, hogy

őszinte-e, vagy sem.

- Akkor meg mondhatok én bármit, ha alapból nem érzed őszintének… - az Öreg teletöltötte poharamat, és ezúttal a magáét is; eddig óvatosan nyalogatta a whiskyt - cseréljem a palackot egy hűtöttebbre?

- Jó ez így is. Na, eg! - koccintottunk.

- Mikor kislány korodban nálam laktál, akkor mennyire éreztél őszintének?

- Nem egy kategória. Akkor totál belém voltál szerelmesedve, engem meg zavart, hogy úgy érzed, viszonzatlanul. Pedig szerettelek én, csak a szexre nem vágytam. Nem veled, egyáltalán. Na, szóval, ott tartottunk, hogy reggel alszunk, amíg alszunk, aztán beviszlek Jánoshoz a puskájával…

- Ácsi; először rendesen megreggelizünk. Szalonnás rántotta gombával, reszelt sajttal, korpás zsemlével;de ha mást gondolsz, az is megoldható. 

- Honnan lesz gomba?

- Ancsa hoz; ma beszéltem vele is. Felajánlotta, ha kell, szívesen főz is nekünk hétköznap.

- Jó. Tehát reggelizünk, elvisszük a gewehrt, aztán hogyan tovább?

- Mindegy. Találj ki valami gyalogos sétát, merre tekeregnél legszívesebben a már ismert utakon.

- Ha tiszta idő lesz, felsétálhatunk arra a gerincre, ahol legutóbb megittam a 70%-os alkoholodat a mentő-csomagodból. Onnan jó a kilátás, és szép erdőn vezet az út. Meg, ahol Mami a bikát lőtte; aztán visszasétálunk, és főzőcskézünk ebédre. Ha akarsz aludni ebéd után, ledőlünk, aztán újra járunk egyet alkonyatig. Hacsak nincs ettől jobb ötleted...

- Jó lesz ez így. Nem szoktam ebéd után ledőlni, de ha te igen, az ellen sincs kifogásom.

- Én is csak néha, Maminál, vasárnapi ebéd után; majd meglátom, mennyire hat a kaja-kóma. Whiskyt nem kell hoznod, újabban nem iszom se reggel, se ebéd előtt.

- Bölcs elhatározás - bólintott az Öreg elismerően.

- Ne örülj, este bepótolom. Jobb a beszélőkém, ha iszom, és tudom, hogy te úgy szereted a lányokat szórakoztatni, hogy hagyod őket beszélni. Aztán vagy figyelsz, vagy nem, de az biztos.

- Ja; Juci, rád figyelni szoktam…

- Most azt akartad mondani, hogy bezzeg én rád nem… 

- Hát, van, amikor figyelsz… egész meglepődtem, hogy hajdanvolt Prémvadász-tanyám melletti fenyők latin nevét is megjegyezted; bár az nem tűnt valami fontos dolognak…

- Na, te híres, te meg mindig azt jegyzed meg, amit nem kéne. Mikor először jártál nálunk Kőbányán, mondtam valami hülyeséget egy kicsi fekete lányról, amiből ara következtettél, hogy leszbikus vagyok. Akkor teljesen leszerelt téged ez az információ, amit aztán Csöves is megerősített. Na, meg Dóra is; vele tényleg volt egy kellemes kis leszbi kalandom. Dehogyis vagyok én leszbikus; biszex is igen kevéssé… egyszerűen nem tartom a szexet olyan fontos dolognak - se nővel, se férfival, - hogy a körül forogjon az életem. Persze nektek, férfiaknak, az az első és legfontosabb dolog a világon… 

- Pedig néhány alkalommal úgy tűnt - de úgylehet, csak beképzelem, - hogy nagy kedvvel és odaadással műveled, és akár órákon át…

- Igen, néhány alkalommal… amikor meg akartalak valamiképpen jutalmazni valami szívességedért, vagy kedvességedért. Meg kíváncsi is voltam, mi áll a tartózkodásod mögött. Gondolom, nem akartál egy leszbikussal viszonyt kezdeni; de ahogy játszani kezdtem, nagyon hamar rám bíztad magad…

- Na, hallod… ügyesen játszol.

- De nem eléggé - gondolkodtam el - ha ügyesebben játszom, nem ítélem magam örökös magányra. De gondolom, te nem soká voltál magányos… mikor jöttél össze Gyöngyvérrel? Tudom, egy éves kora óta ismerted, de mikor úgy vélted Barátszeren, hogy kidobtalak, akkor ő állítólag Jonatánnal kavart.

- Nem véltem úgy; konkrétan kidobtál. És Gyöngyvér csak szeretett volna Jonatánnal „kavarni” de ő ciciesztéta, és a dúskeblű lányokat kedveli. Igaz, később összejöttek, mikor már együtt voltunk, de Gyöngyvér azt mondta, leginkább arra volt jó az a találkozás, hogy végleg kiszeressen belőle. Egyébként vele a barátszeri utolsó afférunk utáni nyáron, az érettségije után költöztünk össze; nem szerette a vezetéknevét, hát felvette az enyémet a Gyöngyvér elé; mai napig azt használja.

- Mikor láttad utoljára?

- Vagy egy hónapja. Találkozunk évente vagy háromszor-négyszer, pár napra; hol ő jön ide, hol én oda.

- Íme, a jó házasság titka. Erikához mit szól?

- Mit szólna. Tudomásul veszi, hogy van, amikor ő nincs.

- Micsoda alakok vagytok… Erikát mióta ismered?

- Őt is jóval régebben, mint téged; konkrétan először gadnári találkozásunk előtti hétvégén csókolóztunk egy nagyot, aztán abba is maradt jó sok évre. Először miattad, aztán Gyöngyvér miatt.

- Melyikük szebb? 

- Fontos róluk beszélni? 

- Kérlek szépen…

- Erikát mindenki szebbnek tartja. Kecses, nőies jelenség. Gyöngyvér meg inkább férfiasan izmos; de nem olyan finoman, mint te, hanem vaskosabban. Semmit nem tesz sportból, de sokat dolgozik. Meg persze lovagol, két Furioso hátasát csaknem minden nap lelovagolja. Meg valamennyit a Nóniuszain is, bár azokat inkább fogatban használja. 

- Elboldogul egyedül négy lóval?

- Öttel; az egyik Furiosonak rendszerint van csikója. De nem egyedül, sógorom gyerekeivel. Ők is nagyok már… és Ica (a sógor felesége) alkalmaz egy főállású lovászt is. Látod, a whisky engem is milyen beszédessé tesz… de te kérdezel.

- Jó, ha tudom. Majd itatlak, ha ki akarlak faggatni. Szóval, Erikát mindenki szebbnek tartja; és te?

- Ugyan, haggyámáá… kár belebonyolódni a részletekbe: Gyöngyvért és Erikát is szeretem a magam módján. Te mondtad volt nekem egyszer, téged idézlek: az én szívem nagy, többen is belefértek. Na, de erre igyunk: töltök még egy whiskyt, jó? 

- Jóóvanna, Papamaci. Menjünk aludni. Áthozzam az én takarómat, vagy elférünk a tied alatt ketten?

- El; de ha úgy gondolod, fázni fogsz, akkor hozzad.

- Ha nem leszek megelégedve a fűtéseddel, áthozom - tartottam oda a poharamat - de magadnak is, hé!

Koccintottunk, egymás szemébe nézve; - melyik oldalra fekhetek? 

- Ahogy szoktunk, Juci.

- Akkor jó. Oltsd a lámpát, bújj mellém, aztán a sötétben is beszélgethetünk még - ezzel bebújtam a takarója alá. Öreg tett még egy klacikot a tűzre, letette a köntöst - most láttam, csak egy ujjatlan póló, és egy csíkos gatya volt alatta - oltott, aztán mellém bújt. Összesimultunk kanalak módjára, mint anno dacumal a múlt évezredben; talpamat a lábfejéhez szorítottam, ő óvatosan mellemre tette a tenyerét…

- De jó meleg vagy - mondtam.

- Én ugyan nem; de a tappancsod, mintha jégen jártál volna; hagyd csak ott, majd rajtam megmelegszik - szuszogta a nyakamba.

- Eszemben sincs elvinni - ásítottam - és mindjárt alszom. Nem akarok hajnalok hajnalán kelni… de ha úgy gondolod, túl sokáig alszom, ébressz fel. Tudod, ahogy annakidején kértem.

- Még jól emléxem rá - súgta, de azt már távolról hallottam…

 

2. nap

...

3. nap

...

 

- Jaj, férfik… de, ha már így várakozunk kettecskén, elmesélhetné azt a szarvashalász kalandját.

- Hosszú… 

- Nem hiszem, hogy olyan hosszú lenne, hogy untatna.

- Hát, szóval fogtam egy szarvasbikát, hálóval. Azaz megfogatta magát. 

- Engem??

- Nem önt, Grófnő, saját magát. Rémleányvár határát üzemterveztük a Mérnök úrral, a Tisza melletti Ződesszög erdőtömböt - tudja, a Hídléniánál, ahol azok a hatalmas szörkenyárak voltak a nyiladék mentén. Ja, nem tudja… mindegy. Túlritkult óriásnyaras ültetvény volt, sűrűn alánőtt ződjuharokkal, elgörbült amerikai kőrisekkel, veresgyűrű bozóttal, fákramászó süntökkel - ha nem tudom, hogy faültetvény, azt hihettem volna, őserdő! Mérnök úr körlapozott - azt nemtom, hogyan látott a műszerben - én meg átlaltam. Hogy mi? Ja, hát egy átlaló nevű szerszámmal, ami pontosan olyan, mint a subler, csak egészen más, megmértem a Mérnök úr nyomában a nyárfák mellmagassági átmérőjét, és rögzítettem a regiszterben. Mindegy, aszittem, az Öreg mellett látott olyat anno. Ja, nem, neki Psion műszere volt. De eltértem a lényegtől, méé’ köll mindig közbekérdezni… hol is jártam? Ja, a Hídlénia mentén. Mérnök úr valahol előttem ment vagy száz méterrel, mikor valami rohanás indult el az irányából - mint kiderült, egy fiatal szarvasbika. Nem messze rohant el mellettem - alig bírtam járni abban a bozótban, az meg úgy ment, mint a huss! De aztán szél alá került, irányt váltott, neki a Tiszának. Aztán csak hallom, hogy mintha még mindig csörtetne, de nem halad. Arra gondoltam, hurokba került… leraktam az átlalót, és mentem a hang iránt. Hát, a Tisza partjától nem messze, a szélső fákra egy gyalom volt kiteregetve, száradni. A bika meg annak rohant neki, pont a kátába… asse tuggya, Grófnő? Szóval halász - vagy orvhalász szerszám, egyfajta háló, a káta pedig a zsákja középen. Ez volt vagy 70-80 méter hosszú, két végén kikötve a fákhoz. A bika az agancsával belebonyolódott, de ahhoz túl sok mozgástere volt, hogy közel menjek hozzá. Kiabáltam a Mérnök úrnak, ahogy a torkomon kifért, hogy jöjjön gyorsan segítni. Gondoltam, a bikát leütöm valami kótissal… ja, a kótis? Az siláp. Aztán elvágom a nyakát. Volt is egy jó tőrkés a derékszíjamon, tokban, de az a rendes nadrágomon volt - Főfő úr elvárta, hogy mikor értük megyek a kocsival, rendes öltözetben legyek, de az erdőn öltöny nem célszerű; átöltözködni se akartam, ezért a rendes ruhára még egy ócska munkásruhát is felvettem. Kevésbé szúr a tüsök, meg a csanál… Na, szóval kiabáltam Mérnök úrnak, hogy a csapón lévő úgyis rossz hídról hozzon el egy épebb pallót, és előszedtem a tőrkést a nadrágom alól. A bika persze látott, minden erejével igyekezett szabadulni, de a háló jól fogta, és fárasztotta. Végül Mérnök úr nagy ebadtázva odaért, együttes erővel szorosabbra húztuk a hálót, aztán a vagy kétésfeles tölgyfa pallóval teljes erőmből a bika orrára ütöttem; de bizony, vagy tucatszor meg kellett ütnöm szegényt, míg annyira elkábult, hogy leszúrhattam. Addigra én is teljesen kész voltam, leültem mellé, és akkor kezdtem gondolkodni, most mit is kezdek vele? Egészben, szőrbe-bőrbe nem tudjuk elvinni… a két hátsó combját választottam le, és persze a fejét az aganccsal. Végül úgy döntöttem, Mérnök úr maradjon a helyszínen, én meg - bízván benne, hogy Főfő úr is az erdőn dógozik, és nem a faluban van valamelyik ismerősénél, vagy a kocsmában a figuránsával, bemegyek a kocsival a bótba, és veszek néhány szüretelő zsákot, abba kötöm a húst, úgy tán nem érezni annyira a szagát. Mérnök úr aszonta, ő ugyan ott nem marad, bejön velem, részint innya valamit az ijedtségre, részint, meg csak. Na, úgy is volt - kifelé menet még megkerestem az átlalót - aztán beóvakodtunk a faluba. Hát, a kocsma előtt a Főfő úr figuránsába botlottunk. Hé, öcsi, mexöktél a főnöktől? Á, dehogy, mondta, elengedett, az erdész úrral találkoztunk, és vele bement az erdészetre. Na jó, mondta Mérnök úr, megiszol valamit? Meg hát. Persze, én fizettem a cechet, és megegyeztünk vele, hogy nem találkoztunk. Míg néhány körtepájinkával megerősítette magát, én vettem nylonzsákokat, aztán vissza a bikához. Végül a két hátsó combhoz még a lapockákat is hozzávágtam, lehúztam a bőrt, kifejtettem a vesést, levágtam a fejet, kicipeltük a kocsihoz, elfért minden a csomagtartóban. Aztán irány anyósomékhoz, egy útba eső kis faluba. Azaz, addig is több falu esett útba, mindenhol meg kellett állni, vagy egy sörre, vagy egy pálinkára. Vagy mindkettőre. Aztán egyszer csak aszongya a Mérnök úr, állj meg, Damon, helyet kell csinálnom a következő pálinkának. Ne itt, hé, majd egy fánál. Nem vagy te kutya, mondtam neki, hogy fa kelljen a pisiléshez, szállj ki itt. Kiszállt, és elindult a szántáson elfelé. Hová mégy, hé? - szóltam utána. Szégyenlős vagyok, mondta, és ott egy fa. Na, mondok, az a Határér túlódalán van, és az már Szlovákia. Erre aztán csak lefődelte, ott ahol volt. Beértünk anyósomékhoz - nyugodjanak békében - anyós jön ki a pitarbul, aszongya Mérnök úr: Damon, ez az anyósod? Igen, mondom, ő. Azdme, Damon, emáá’ golyóérett. Na, anyós nagyot nézett:

- Nem baj, Mérnök úr, jó napot, jöjjön be, igyon egy kis jó körtepájinkát.

Mi aztán az anyóssal elrendeztük a húst, közben mondtam Mérnök úrnak, válasszon magának is, amennyi kell. Aszonta, nem kell sok, ebből a lapockából kockázzál fel nekem vagy egy kiló színhúst. Mondtam, amire mutatsz, az comb. Ja, mondta, hátsó lapocka. Hazavitte, de másnap visszahozta, hogy a zasszony kidobta vele, nem enged olyan büdös húst a hűtőjébe. Pedig még bőgés előtt vótunk…

A hús egy részéből aztán lett vagy kétszáz fasírt, egy részéből pedig valamelyik haveri bulin az Öreg főzött egy bográcsost; az a része előtte pácba volt egy hétig; meg aztán fiatal bika is volt. Akik nem tudták, mit esznek, mind tehénnek gondolták. Meghagytuk őket a hitükben… ha valamelyik nap eljutunk hozzám, majd megmutatom az agancsot. Nem nagy, de bikának bika… így lettem „szarvashalász”.

- Tud még ilyen meséket, Damon bácsi?

- Hajaj… meghívnak valamelyik estére az Öreggel, mondjuk szalonnát sütni - elhívom a Mérnök urat is, ott is alszunk az egyik vendégszobán - aztán mesélek, ha érdekli. Meg viszek jó kövesdi szalonnát, svábosat, dinamitpaprikát, hegyesi bort - bár azt az öreg leszólja, hogy murmízer; pedig nem is, pojhos is van benne. De anyós-féle körtepályinkám is van még, sok-sok éves nemes ital; szerintem jobb, mint az Elnök úr gönczi barackja.

- Akkor azt megkóstolom Damon bácsi. Borunk meg lesz, Hubi ígért egy karniszterrel.

- Á, szerintem üvegdemizsonnal adja - és úgy is volt, Öreg hozott két szép fonott ötliterest.

- Na, itt - köszönt - az egyik száraz többéves furmint, a másik tavalyelőtti bor, abban van hárslevelű is. Ezeket bevisszük a szállásra, aztán irány Érszentvár.

- Parancs! - tisztelgett Damon bácsi - de, ha belefér, először menjünk hozzánk, megmutatom Grófnőnek a halászott agancsot, és megkínálom néhai anyósom körtepálinkájából.

- Először a szállásra - mondtam - tegyük le a spájzba ezt a két demizsont. Aztán hozzád, Damon bácsi, és úgy Érszentvár. De még előtte kattints pár képet nekem erről a pincesorról, Öreg.

- Rég volt Nikon a kezemben - mondta, és átvette tőlem a D90-et - ezt az egy lencsét hoztad? - az Öreg elsétált, és kattintott néhányat, ahogy jónak látta, majd visszaadta - nézzed meg, elég-e, jók-e.

- Jók hát. Na hajts, Damon bácsi!

Hát az az agancs bizony nem egy kiállítási darab - jellegtelen páros tízes - de hegyesre fent, tipikus selejt. Igazi lőnivaló példány, tehát jó „fogás”. De a pálinka tényleg finom volt, nyugodjék békében az anyósa.

- Ugye jobb, mint az a Gönczi? 

- Más - mondtam - nem összehasonlítható; de gustibus…

- És itt hová? - kérdezte Damon, már Érszentváron, ahogy lassú tempóban végighajtott velünk a főutcán.

- Sanzelizére - mondtam, de nem értette. 

- A hídhoz - magyarázta az Öreg - onnan majd navigálok egy parkolóig.

Akár én is navigálhattam volna, a kisvárosban nem sok minden változott. A folyópart nagy jegenyefái közül az a néhány, amelyik túlélte az eltelt időt, még nagyobb lett; ahol hajdanán a csónakok voltak kikötve, mostanra benőtt bozóttal. A kis házak és putrik eltűntek - állítólag eldózerolták - a várfal némileg kipofozva, tövében térkövezett sétaúttal. Rajtunk kívül senki nem volt a várfal és a folyópart közötti, vagy háromhektáros üres placcon; hacsak a bozótos takarásában néhány pecás nem. - Lehet itt horgászni? - kérdeztem. 

- Akinek van ide engedélye, annak lehet; de minek. Fölöttünk folyik bele a város szennyvize. Ha horgásznál, elmegyünk a pár éve már bevált morotvákhoz.

- Szeretem a halat, és a csukát nagyon kedvemre való módon készíted. Úgy menjünk majd, hogy ott a vízparton meg is sütjük nyárson. Van két pergető botod?

- Egy van, azt odaadom neked; nekem megteszi egy all-round is. A csukának mindegy, mivel fogjuk ki.

- Ha megteszi, akkor miért vásároltál sokkal drágább pergetőt is?

- Dehogy vásároltam; Mami vette itt pár éve, de otthon nem szokott pergetni; itt hagyta nálam. Valamivel könnyebb, kényelmesebb, mint az all-round, és a rászerelt orsó gyorsabb; ha a fárasztott csuka szemben úszik velem, célszerűbb a nagyobb áttétel. 

- Ja, tényleg, arra emléxem, hogy neked adta. Fogtál vele valamit azóta?

- Naná; és mindig hálával gondoltam Mamira, ahányszor csak kézbe vettem. Magadnak is olyat vettél akkor, nem lesz ismeretlen.

- Azóta se volt a kezemben. A legyes még csak-csak; Ferlach határában jó pisztrángos vizek vannak. Ottani kis tanyámról - Csövestől örököltem - beszéltem neked is.

- Igen, említetted.  Na, fotózol itt, vagy adjak majd néhány képet? Jelentős gyűjteményem van innen.

- Megköszönöm. Így azé’ üresebb a placc, mint hajdan a cigánysorral. - Azé’ kattintottam párat, csak úgy a kocsi mellől. - Jössz velünk sétálni, Damon bácsi?

- Minek. Már egyszer jártam itt. Megvárlak a kocsinál. Ha nem mentek be a múzeumba, fél óra. - Végül valamivel több lett; néhol megálltam kattintani párat. Nem mintha annyira érdekelt volna, de Mami is lásson valamit belőle, gondoltam. Öregtől kérdeztem néha ezt-azt a vár történelméről, de csak annyit morgott, hogy hát tudja a rosseb. Nem könnyű olyanról beszélgetni vele, ami nem érdekli igazán.

Aztán még a folyó menti galériaerdőben sétáltunk és fotóztam - Damon addig is várakozott hűségesen.

- Melyik este alkalmas egy olyan nyársonsütésre, hogy Damon és Mérnök úr is betársulnak?

- Nekem mindegy, hozzád alkalmazkodom. Van minden hozzávaló, csak kenyeret kell venni.

- Damon aszonta, hoz kövesdi szalonnát… 

- Az jó; svábosan szokta pácolni, füstölni.

- Meg dinamitpaprikát is mondott. Az milyen?

- Mint a dinamit; paprika van csípős, csípősebb, legcsípősebb, és Damon-bácsi féle.

- Meg további meséket ígért, és valami hegyesi bort is.

- A mese jöhet, de a borához nem ragaszkodom, van elég nekünk. 

- Miféle bor az a murmízer? 

- Na, azzal is eldicsekedett?

- Aszonta, szerinted murmízer; igazából valami bolyhos.

- Pojhos; Hegyaljáról - hála Istennek - a filoxera kiölte, így már nem gyengíti az ottani borokat; de a homokon van belőle még, és mert bőtermő, némelyek szeretik. Gyenge, jellegtelen bora van; de a murmízer más, az a labruska egyik tájneve, a konkordival, otellóval, izabellával együtt; azaz értéktelen direkttermő. Bár némelyek resveratrol tartalma miatt gyógybornak tartják. Eccer, nyári meleg délután jöttem le a Magoskáról az arkai pincékhez, ott volt a találkozó Damonékkal. Volt kollégám, a vén Suhintós kinn ült a pincéje előtt.. 

- Hé! - köszönt rám kedvesen - besuhintasz egy csuporral?

- Be én - mondok - ha kis csupor, kettővel is. - Lement a pincébe, hozott fel egy kancsóval, meg füles mézes poharakat. Megöntötte, meg magának is vagy annyit, s na, belénk! köszöntéssel besuhintottuk. 

- Jó-e? - kérdezte. 

- Jó hát - bólintottam - jó hideg.

- Na ugye! - vert hátba büszkén - tiszta őrültek vagytok ti ott Hegyalján: olyan hülye szőlőkkel jáccotok, mint Furmint, Hárslevelű… folyton kapálni, kétágúzni, permetezni, pátyolgatni, ződválogatni… ez tiszta jó murmízer. Tavasszal szálvesszőre metszem, ősszel szüretelem, egyéb munkám nincs vele.

- Igazad van, Suhi, és köszönöm a kínálást - köszöntem el gyorsan, nehogy még egy ilyen pohárral meg kelljen innom. 

- De megdicsérted neki.

- Meg hát; a hőmérsékletét dicsértem, az kellemes pincehideg volt. Annyi jól is esett a melegben.

- Olyan sztorid is volt, hogy úgy ittál, mint az állat. Elmesélnéd, hogy volt? Má’ a lényegét elfelejtettem.

- Bementem a falusi korcsmába úgy estefelé, és kértem egy nagyfröccsöt. Odajön a Füles – nyugodjék békében - kérdi, mi történt, hogy iszok? Csak nem valami bánat ért? - Nem - mondtam. - Öröm? - csillant fel a szeme. - Á, az se. - Akkor miért iszol? - Szomjas vagyok. - Pfuj! - mondta - mint az állat…

- Ja, az iszik akkor, amikor szomjas. Szóval, melyik este nyársaljunk Damonékkal?

- Kérdezd meg őt, mindjárt odaérünk.

- Akár ma is - válaszolt az öregúr, mikor beültünk a kocsijába - mindjárt felhívom Lacikát is, tud-e jönni. Vagy mer-e, mert  a felesége otthon van… viszont, ha jön, hozzon kenyeret. És most hova tovább?

Tovább ->