|
Hit... :)
Egy várandós anya két gyermeket hord a méhében. Az egyik egy „kis hívő”, a másik egy „kis szkeptikus”. A szkeptikus azt kérdezi: – Te hiszel a születés utáni életben? – Hát persze – mondja a kis hívő. Az itteni életünk arra való, hogy felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erősekké váljunk arra, ami ott kint vár bennünket! – Hülyeség! – mondja a szkeptikus. – Ez nem igaz! Hogyan nézhet ki a kinti, külső élet? – Pillanatnyilag még nem tudom – mondja a kis hívő –, de biztos sokkal világosabb, mint itt bent! Talán, lehet, hogy a szánkkal fogunk enni és a lábunkkal fogunk menni! – Nonszensz, lehetetlen! – mondja a szkeptikus. – Megyünk a lábunkkal és eszünk a szánkkal!? Micsoda hülyeség! Ez egy fura ötlet, hogyan is működhetne! Itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a táplálékot. Nem lehetséges élet a születés után, hiszen ez a zsinór már így is túl rövid! – Hát persze, hogy működni fog, csak minden egy kicsit másként fog kinézni – mondja a kis hívő. – Sohasem fog működni! – véli a kis szkeptikus. – Még soha senki nem tért vissza a születés után! Születés után vége az egésznek! Az élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra! – Még ha nem is tudom pontosan, milyen lesz a születés utáni élet – mondja a kis hívő –, de azt tudom, hogy találkozni fogunk az édesanyánkkal, és ő nagyon vigyáz majd ránk! – Anya!? Te hiszel egy anyában? Hol van? – kérdezi a kis szkeptikus. – Itt van körülöttünk, mi benne vagyunk, és általa létezünk, nélküle nem létezhetnénk! – válaszolja a kis hívő. Mire a kis szkeptikus: – Soha nem láttam még semmilyen anyát! Nincs is ilyen! A kis hívő elgondolkozik egy pillanatra. – Néha, amikor nagyon csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel, vagy érezheted, amikor megsimogatja világunkat! – mondja aztán halkan. – Mindenesetre én hiszem, hogy az igazi életünk a születés után kezdődik!
| |